Tulajdonképpen semmi. Most, hogy Steamen keresztül beesett hozzám a Tank Mechanic Simulator előzetese, tényleg semmi. Mikor Böjti rámchatelt, hogy kell-e az anyag, még nem tudtam, hogy nemcsak magamnak, de másoknak is mennyi vidám pillanatot szerzek. Egy másik szerkesztőség karácsonyi partiján ugyanis volt szerencsém az egyik legismertebb magyar roncskutatóval, Károlyommal együtt csülköt enni, némi sörök kíséretében. S amikor elmeséltem neki, hogy mostanában éjjelente KV-1-es nehézharckocsik tornyát homokszórom, hát nem volt szomorú az arca.
Nekem sem volt az, bár nem mondom, megszenvedtem az elején. Pedig a játék alapötlete pofonegyszerű (oké, legalábbis leírva az): keresd meg a föld alá elbújt, világháborús harckocsi-roncsot, aztán vidd el a (persze gyártelep méretű) garázsodba, majd szépen rakd rendbe, értékesítsd, amivel a pénztárcád mellett az elismertségedet is növeled. Feltételezem, ez utóbbi jelenti majd a teljes változat fejlődési pályáját is.
Egyelőre a korai, demóváltozatban három híres lánctalpast vehetünk kezelés alá. Mindegyik a maga módján legendás. A Tigris, leánykori nevén a Panzerkampfwagen VI Tiger Ausf. E (Sd.Kfz 181) talán a legismertebb német nehézharckocsi. Nem sokkal marad el tőle a Brad Pitt nevével fémjelzett M4A3E8 „Easy Eight” sem: ez a közepes méretű, 76 mm-es löveggel és a becenevét adó HVSS felfüggesztéssel készített acélparipa a nemes arcú színésszel tornában remekelt a Harag című amerikai mozifilmben. S végül Sztálin kedvence, az első, nagyjából korszerű szovjet nehézharckocsi, a hegyomlás méretű KV-1-es vár a lelkes vállalkozókra. Persze, hogy ez kellett nekem is. Vodkám van igaziból is, drótkorongom is akad, mi tartana vissza? Zdrasztvujtye, tavaris Vorosilov…
Szóval ott a hangárocskánk közepén a meglehetősen hiányos alany. Fél lánctalp, görgők, fedelek, miegymás hűlt helyével szembesülünk elsőként, amint elfogadtuk az íróasztalon megbúvó katódsugárcsöves(!!!) monitoron megjelenő, emailbe ágyazott ajánlatot (aki nem tudja, mi ez a készülék, robogjon el csak a budapesti Pollack Mihály téri Rádió és Televízió-történeti múzeumba).
Meg rengeteg rozsdával. Mondjuk, ez teljesen oké, ha az ember rákeres YouTube-on a témában releváns „mocsárból kihúzzuk a T-34-est, úgy 70 év után” összetételre, na, az sem lesz fémtiszta. A mi virtuális tankunk viszont igen, de ehhez azért sok mindenre lesz szükség, már a türelmen s az egéren kívül. Először is, jónéhány szerszámra, majd a megfelelő technológiai sorrend betartására, némi vásárolgatásra, hiánypótlásra, festegetésre, erre-arra.
Higgadtan, Hans…
A játék egyik roppant vidám tulajdonsága, hogy tökéletesen imitálja a „hova a rossebbe raktam azt a rohadt *bármelyik szerszám neve*-t?” érzésvilágot, mely minden kezdő műhelyhuszár alapmondata. Igaz, itt azért nem több tucatnyi vagy akár száznál is több csavarhúzó, villáskulcs, drótkefe, ezmegaz szóródhat szét a félhomályos, olajtól mocskos műhelypadlón vagy eshet be a zsúfolásig telepakolt polcok mögé, de szavamra, olyan simán be lehet ejteni az aknába a homokszórót, hogy percekig fogod keresni utána.
Nem véletlenül emlegettem a technológiai sorrendet: szigorú betartása az agyvérzésmentes játékmenet alapja. Egy Tigris ugyan baromi nagy, de milliónyi apró alkatrészből áll. Nomármost vegyük alapul a demóban elsőként szembejövő feladatot, egy egyszerű külső festést. Ott áll a fémbakokra feldobott „nagymacska”, talpig vasoxidban párolva. Először szépen le kell drótkefélni, nemdebár. Ehhez fogja az ember az egérmutatóra felszerelhető célszerszámot és nekiáll, az apró 4 pixelnyi fehér „célgombot” figyelve és azt a pucolni kívánt alkatrészre ráhelyezve. A nagyobb részek, mint a torony, a páncéltest, a maradék lánctalp, az ágyúcső, azok egyszerűek. Aztán jöhetnek az egyre kisebb alkatrészek, amiket egyre nehezebb lesz megtalálni.
Van például a Tigris ágyúján egy aprócska fém lezáró karika, úgy az egyharmadánál. Na, az is külön alkatrész. Amíg erre rájöttem… De vidám perceket okoztak az üzemanyag- és hűtővíz-betöltő nyílások aprócska tetejei is, vagy a már emlegetett KV-1-es görgői mögött, eldugva húzódó felfüggesztők. Ha mindent ledrótkeféltünk, akkor jöhet a homokszórás. Ugyanaz, mint az előbb, csak pepitában, akarom mondani, fémtisztában.
Talán ez volt a legkönnyebb része az egésznek: ami nem csillogó acél, az még nincs lekezelve. Ha minden fényes, akkor a míniumvörös alapozó kerül az acélra, majd a végén a végleges festés – típustól függő színben.
Saját tapasztalatból szerzett jótanács: mindig, de mindig várjátok meg, míg az adott munkafolyamatot 100 százalékra befejezitek – ezt egy jól látható skála mutatja. Nincs annál idegesítőbb, mint amikor egy túl korán abbahagyott homokszórás miatt nem festhető, aprócska alkatrészt keresel mindenhol a páncéltesten…
Lesz még kaland…
A teljes játékban a fejlesztők ígéretei szerint lesz szinte minden, ami szem-szájnak és persze egérnek ingere. Ilyen például a tesztpálya, ahol vezetni is lehet a rendberakott dögöket. Sőt, állítólag még lőtér is akad majd, ahol persze csak éleslövészeti körülmények között lehet célba lövöldözni a frissen pucolt ágyúkkal. Ne felejtsük el, 2019-ben vagyunk és nem 1943-ban…
Működni fog a hangárunk melletti roncstelep is, ahol, gondolom én, szorgalmas kutatással akár a hiányzó alkatrészeket, vagy legalábbis azok elkészítéséhez szükséges fémdarabokat is összeszedhetünk. Igen, mert a demóval együtt érkező kézikönyvben, azaz inkább kézipdf-ben az is szerepel, hogy vághatunk és hegeszthetünk is. Apám, micsoda paradicsoma lesz ez a taknyolásoknak, gányolásoknak „jóvanazúgyotb@sszameg” jellegű, örök magyar megoldásoknak…
Amit viszont én személy szerint még nagyon várok, az a roncsfelkutató rész teljes működése. Ha minden igaz, nappal és éjjel is kutathatunk majd a kijelölt területeken, méghozzá nem is akármikkel. Oké, az ásó alapértelmezett cucc, használata is aránylag egyértelmű, ugye? Ok, de hogy hol kell ásni, azt előtte jó tudni: erre szolgál majd a fémkereső és a magnetométer, amikkel a mindenféle talajon, szisztéma alapján fel-alá járkálva. Ha kell, drónt is lehet használni, a levegőből spottolva a gyanús foltokat, dudorokat, földből kiálló ágúcsöveket. S persze járjon gyalog, aki turista: lesz helyre kis négykerekű mocsárjáró quadunk, meg persze egy Willy-s féle Jeepünk is. Oké, én egy Kübelwagennel jobban kiegyeztem volna, de mondjuk, igaz, nem a Wehrmacht nyerte a második világháborút, na.
Ha jól vettem ki, a játék során sikeresen befejezett szerződésekkel kapsz majd egyre több szerszámot, egyre bonyolultabb munkákat és külső helyszíneket – a külső festés csak a beugró. Ennek során, ha minden igaz, a teljes, működő- és mozgásképes állapotba restaurálás lesz a végső cél. Olyan mint az angliai Bovington vagy az orosz Kubinka, csak számítógépen. Ennek megfelelően a küzdőtérben és a motortérben is kell dolgozni, s ehhez alaposan szétszedni a járgányokat. Lesznek javítható, de lesznek csak pótolható, sérült vagy eltűnt elemek is, és persze bolt is, ahol az elporladt vagy eltűnt dolgokat lehet megvásárolni.
Hát, ez sem lesz egy PUBG-szinten elterjedt játék. Csak a nagyon bolondok vagy az ínyencek kedvence, hiszen még a szerelgetős-bütykölgetős palettán belül is egy eléggé speciális területet fed le. Én mindenesetre várom a véglegest, hiszen a fűtött szobában mégiscsak kellemesebb virtuál drótkefézni, mint Károlyommal a januári Balatonban, derékig a jegeces iszapban szovjet vadászgép-alkatrészek után kutatni...
