Nem nagyon írtunk nektek még a Steam-exkluzívnak számító Bullett Candy címet viselő lövöldözős játékról -– azoknak, akik esetleg nem GHz felett kezdték a számítógépes játékok nyüstölését, igazi unikum lehet ez a kis csoda, amelyben 50 különböző területen, három nehézségi szinten, több százezer aktív játékos pontszámai ellen, és akár 20 achievementet elérve mérkőzhetünk meg egy klasszikus, C64-et idéző shoot 'em up stílusban. A lehető legkomolyabb hiba került most javításba ebben az alig 4 eurót kóstáló cuccban –- nevezetesen az, hogy a vért izzadva összekapart pontszámaink valamiért nem jelentek meg a toplistán.

Hogy ne csak a tízfilléres kategória kerüljön előtérbe -– vegyünk egy nagy levegőt, és örüljünk, mint pávián a piros fenekének, hiszen a Team Fortress 2 is megkapta a maga ügyeletes javítását. Erről a játékról viszont már annyit, de annyit írtunk, hogy nehéz lenne bármilyen témát körüljárni úgy, hogy ne önismétlés legyen a vége –- most a Valve online üzletének szoftverét elindítva egy gyorsnézet került bele a szerverböngésző részbe, így adva tanúbizonyságot arról, hogy jobb későn, mint soha alapon bizony készül az átfogó, konzolos javítás is az elmúlt pár év legjobb internetes lövöldözőprogramjához –- aki esetleg nem tudná, a milliónyi PC-s folt közül (amelyekben kiterjesztett kasztok, jó pár új pálya és játékmód, valamint tonnányi hiba került javításra) EGYETLEN EGY sem jelent meg se Xbox 360-ra, se PS3-ra.

Steam-frissítéses szeretetcsomag A hihetetlen sikertörténetnek számító Garry's Mod is kapott egy apróbb foltot -– mostantól fogva egy saját gyorslista ikonnal rendelkezik, és számtalan, szinte észrevehetetlen hibától is elbúcsúzhat. Végül pedig, de nem utolsósorban a nagy hévvel beharangozott, aztán csendben elszunnyadó Day of Defeat Source is kapott egy kisebb bugfixet -– amely főképp a Linux-szerverekre való csatlakozást érintette. Kár, hogy akár se a Counter-Strike 2D-s... bocsánat, 1.6-os változatának leváltására készülő CS:S, se a csapatmunka terén innovatív DOD:S sem kap elég figyelmet a cégnél, m ha érthető is az esetleges visszavonulás a témában, elvégre pénzt már nem várhatnak ezektől a címektől, akkor meg minek törnék magukat?