A sokat foltozgatott-toldozgatott Daredevil: Born Again jövő márciusban startol a Disney+-on. A sorozat 18 epizódos lesz, ám a Marvel két részre bontotta a történetet, így az első és a második szezonban is 9-9 részt kapunk, előbbit ugye 2025 elején röffentik be a streaming-platformon, utóbbi viszont még nem kapott premierdátumot, jól lehet, arra valószínűleg még egy évet várni kell, így korai még beszélni bármiféle konkrétumról. Ám a Fenegyereket játszó Charlie Cox szerint hamarosan elkezdődik a forgatás, és minden bizonnyal a folytatás munkálatai zökkenőmentesebben zajlanak majd, mint korábban.

Ugyanis az első évadnál nem ment minden simán, a forgatókönyvet többször át kellett fazonírozni, rendezőket, írókat cseréltek le, aztán végül a Netflix-féle Daredevil színészeit is visszahívták – ennek köszönhetően többek közt a Megtorlót alakító Jon Bernthal is feltűnik a szériában (legalábbis az első szezonban), aki most elárulta, hogy a karakter egyik korábbi megformálójával, Thomas Jane-nel együtt edzett a szerepre.

142.jpg

Jane a 2004-es Megtorlóban játszotta a karaktert: a film annak idején negatív kritikákat kapott, és a kasszáknál sem aratott kitörő sikert, ugyanakkor a színész alakítását széles körben elismerték. Sokáig úgy volt, hogy a készülő folytatásban ismét magára ölti az ikonikus koponyás pólót, ám a 2008-ban bemutatott Megtorló: Háborús övezetben már a néhai Ray Stevenson bújt a figura bőrébe – a soft-reboot szerű film ugyan nagyobb hűséget mutatott az eredeti alapanyag felé, mint elődje, de ez sem ment igazán nagyot. Bár Jane mozifilmben sosem tért vissza Frank Castle-ként (tegyük hozzá, eddig, ugyanis az MCU multiverzumos vonala miatt manapság már tényleg semmi sem lehetetlen), azért a 2012-ben megjelent The Punisher: Dirty Laundry című rövid szösszenetben újra eljátszotta az antihőst.

Bernthal a Netflixes Daredevil második évadjában, valamint a karakter önálló, két szezont megért sorozatában osztotta a skulókat és a pofonokat, a teljesítményéért pedig annyira odavoltak a rajongók, hogy a Marvel Studios a Born Againben is visszahozza őt – hogy mennyire sikerül majd bevezetni az MCU-ba úgy, hogy közben megőrizzék a figura kőkemény személyiségjegyeit és vérmocskos stílusát, jövő tavasszal kiderül.