Miért bukott meg az első rész - kérdezheti a laikus, aki elolvassa, milyen képességekkel és beépített ötletekkel volt elhalmozva a Savage. A válasz sajnos sokkal szörnyűbb, mint azt bárki is elképzelhetné: nem amiatt, mert játszhatatlanul bugos volt (nem volt az), és nem is azért, mert híján volt a zseniális ötleteknek (voltak benne). Az igazi ok a "mester és katona" alapú programban, amelyben először debütált a stratégiai játékokat (volt egy parancsnok, aki stratégiai szerepben létrehozhatta a bázist, felhasználva a többi szerveren tartózkodót) és az akció-szerepprogramokat (ha épp nem te voltál a vezető, követhetted a főnök utasításait, aki, ha jó stratéga volt, megnyerhette a játékot, és menet közben rengeteg extra felszereléssel láthatott el) ötvöző mechanizmus, az volt, hogy a játékmenetet túlságosan is a közösségre építették. Ha valaki, akár csak egy valaki is, nem követte a stratéga parancsait (amelyet egy 10 éves világmegváltó egójával elképzelni is lehetetlen), mindenki elbukott: ezért volt az, hogy a cucc több helyen is elnyerte a "legjobb program, amivel a kutya sem játszott" díját.

Most végre elkészült a folytatás (30 dollárért letölthető az internetről), amelyben teljesen dinamikus önárnyékot, remekbe szabott modelleket és animációt, bump mappinget és pixel shadereket, valós vízeffekteket, felturbózott varázslatrendszert, és pörgősebb játékmenetet ígérnek. Arról azonban szó sincs, hogy butítanának a rendszeren, amely egyrészt jó, mert megmarad a komplexitás, másrészt rossz, mert nehéz lesz élvezetes partikat lejátszani, ha az internet átlagközösségét nézzük. Azért reménykedjünk...