Katsuhiro Harada, a Tekken-sorozat feje, és Michael Murray játéktervező a The Gamer-nek adott interjúban meséltek arról, hogy Harada-ban egyszer felmerült az ötlet, milyen jó lenne beemelni a harcosok közé a KFC alapítóját, Harland David Sanders ezredest. Sőt nem csak felmerült benne, hanem rá is lépett a megvalósítás útjára, és felvázolta az ötletet a főnőkeinek, akik viszont rosszalló pillantásokat vetettek rá, és inkább azt mondták neki, hogy ez lejtő: felejtő.

Pedig gondoljatok csak bele, ha a Tekkenben elszabadíthatnánk egy CHICKEN ATTACK-ot:

Murray pedig azt is elárulta, hogy Harada a KFC vezetőségéhez is bekopogott az ötlettel, de ott sem voltak túl nyitottak az együttműködésre. A látogatás után viszont Sanders felbukkant más játékokban, szóval Murray szerint az  sem kizárt, hogy Haradának már volt vetélytársa ezzel az ötlettel. Így sajnos kimaradunk belőle, hogy az Ezredessel pörköljünk az ellenfelek orra alá, bár ügyes moddereknek köszönhetően semmi sem lehetetlen: itt pl. Ronald McDonald csap össze Sanders ezredessel.

Ti milyen nem odaillő karaktert raknátok egy Tekkenbe?