pcguru-ajanlott3590x150.jpg

Ma már ott tartunk, hogy a mesterséges intelligencia (MI, vagy AI, kinek hogy tetszik) teljesen beférkőzött a mindennapokba és egyre több területen alkalmazzák. Pár éve még hatalmas újdonságnak számított, hogy a ChatGPT dalokat ír, a Midjourney pedig olyan képeket alkot, hogy arra a legnagyobb festőművészek is csak irigykednének. A Samsung az S24-szériával kezdte el behozni az AI-korszakát a telefonjaikba (Galaxy AI), és természetesen ezt viszik tovább a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 modelleknél is – lássuk, megéri-e lecsapni ezekre!

A hajlítható okostelefonok mindig kényesebb téma, hiszen továbbra sem annyira elterjedtek, mint normál társaik. Ennek egyik oka lehet az, hogy az emberek egyszerűen félnek a folyamatos hajlítgatástól, kinyitogatástól. Persze sokkal jobb a helyzet, mint mondjuk 2019-ben, mikor ezek az eszközök betörtek a köztudatba, viszont ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy sokkal kisebb réteget szolgálnak ki, mint normál társaik – például a Galaxy S24. A Z Fold6 megkapta az újratervezett Slim Flex Hinge zsanért, ami sokkal biztosabban tartja a telefont a nyitogatáskor. Ezt most valahogy nagyon eltalálták a szakemberek: tökéletesen összezár, nem szorul. Kinyitva 1856*2160 pixeles felbontást kapunk, 120 Hz-es képfrissítéssel. A Dynamic LTPO AMOLED kijelző (2600 nites fényerővel) szépen teszi a dolgát, szikrázó napsütésben is tökéletesen olvasható a telefonon bármilyen honlap. Jópofa, hogy a kijelzőben található egy szelfikamera is, ami viszont annyira szépen el lett rejtve, hogy általános használat során fel sem tűnik a jelenléte.

de0188d545ec03677847.jpg

Mind a Galaxy Z Fold6, mind a Flip6 a Snapdragon 8 Gen 3 Galaxyra tervezett mobilplatformjával, az eddigi legfejlettebb Snapdragon mobilprocesszorral felszerelt, amely egyesíti a kategóriájának élvonalbeli feldolgozóegységeinek (CPU, GPU és NPU) hatékonyságát. Ezt 12 GB RAM támogatja meg, így nyugodtan rá lehet próbálni a különféle játékokra is – egyik sem fog komoly problémát jelenteni. A Galaxy Z Fold6 számos AI-alapú funkciót és eszközt kínál, amelyek kihasználják a nagyképernyőben rejlő lehetőségeket és jelentősen növelik a produktivitást. Ezek többségét (Bekarikázással keresés, AI képszerkesztő) már az S24 is tudta, így komolyabban most nem mennék bele – akit érdekel, ITT olvashat róluk. Sőt, alább videóban is megnézhetitek:

A kamerát tekintve a Z Fold6 továbbra is 50 megapixellel rendelkezik, ami manapság abszolút elég. A Samsung nagyon sokszor dicsérte az éjszakai módot a fotózásnál, ami továbbra is parádésan jól működik. Ha videókról és képekről van szó, akkor a Z Fold6 ugyanolyan remek választás, mint a Samsung korábbi telefonjai – gyönyörű, élénk színeket kapunk és ezek digitálisan még tovább pimpelhetők. A Z Flip6 már kisebb készülék, ezt tipikusan a praktikusságot szem előtt tartva tervezték meg: akárhová mész, összehajtott állapotban a zsebedben könnyen elfér. A mindössze 187 grammos telefon csukott állapotban egy 3,4”-os Super AMOLED kijelzőn tudatja velünk a legfontosabb értesítéseket (748×720 felbontással), kinyitva pedig 6,7”-os Dynamic AMOLED-et kapunk, ugyanúgy 120 Hz-es képfrissítéssel, mint a Foldnál. Ugyanúgy a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 for Galaxy proci dolgozik benne, és itt is megkapjuk az AI-funkciókat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

4000 mAh kapacitású akkumulátor azért nem a legizmosabb a piacon és tekintve, hogy a Z Fold6 is csak 4400 mAh-s, ez az egyetlen pont, ahol bele lehet kötni az új Samsung készülékekbe. Átlag használat mellett kibírnak többet is, viszont ha egész nap rendszeresen nyomkodjuk a telefonokat, akkor simán megeshet, hogy este már töltőre kell raknunk őket. Egyébként mindkettő Android 14-en futó One UI 6.1-et kapott, amit a cég 7 éves szoftvertámogatással egészít ki. Hasznos még a Flex mód, ami lényegében úgy osztja kétfelé a képernyőt kinyitott állapotban, mint egy laptopot: alul megjelenik egy touchpad felület, felül pedig a félbevágott kép másik része. Hogy melyiket tudnám elsődlegesen ajánlani? Nos, attól függ, hogy az ember mire akarja használni a telefonját. Fotózásra mindkettő kiválóan alkalmas, viszont a Z Fold6 a jókora képernyője miatt akár képszerkesztésre, digitális rajzolásra hasznosabb. A Z Flip6 viszont nagyon kis aranyos és praktikus. Kis túlzással összecsukott állapotban egy ing zsebében is elfér, úgyhogy szintén jó választás lehet a hajlítható telefonok kedvelőinek. Ha a "hagyományosabb" modelleket részesítitek előnyben, akkor viszont továbbra is csak azt tudom tanácsolni, hogy lessétek meg az S24-szériát, ami az egyik legjobb, amivel a Samsung egy ideje előállt.

A készülékeket a Samsung Magyarország biztosította. Köszönjük!