A WC-csészék fajtái

A fürdőszoba berendezésekor sokan kialakítanak egy sarkot, elkerítenek egy kisebb helyet a WC-nek is, ami nagyon bölcs döntés, hiszen sok esetben jól jön, ha a toalett mellett itt is van egy vécé.

Manapság többféle típus is található ebből a termékből, a Homelux webáruház WC-csésze kínálatában kapható például fali és álló vécécsésze is. Létezik olyan, ahol a csésze és a tartály egy egységet képez, ezt hívjuk monoblokkos WC-nek. A divatosabb modellek azonban már másmilyenek: a falba épített tartály nagyon praktikusnak mondható.

A WC-csészék közül ma már szín szerint is válogathatunk, persze a fehér a megszokott, de ha a fürdőszoba színével más harmonizál, akkor érdemes olyat választani.

https-wwwhomeluxhu-2023-februar-cikk4.jpeg

Fontos lehet még az is, hol helyezkedik el a kifolyó: alul vagy hátul. El sem hinnénk, de számtalan modell létezik, így a kinézet alapján is dönthetünk: kerekebb vagy a szögletesebb forma az, amelyik beleillik a környezetbe?

A rimless vécé

A rimless azt jelenti, perem nélküli. Tehát ebben az esetben egy olyan vécét képzeljünk el, amelynek nincs pereme. Ez a típus azért olyan közkedvelt, mert egyrészt esztétikusabb egy ilyen berendezés és nem utolsósorban higiénikusabb is!

A rimless vécét könnyebb tisztán tartani, hiszen nem kell törődnünk a perem alatt megbúvó baktériumokkal. A vécétakarítás ideje így egyrészt lerövidül, másrészt sokkal hatékonyabban tudjuk elvégezni ezt a feladatot.

Az igazi az, amikor rimless fali vécét választunk fali tartállyal. Ez esetben a tartály a falba van építve, nem látható, csak egy nyomógomb látszódik. A modernebb fürdőszobákban már ezzel a megoldással érdemes élni, mert így valóban nem csúfítja el az összképet a toalett látványa. Kisgyermekes családok számára is a fali tartályos megoldást javasoljuk, mivel a csemeték könnyen le tudják húzni maguk után a vécét, míg a hagyományos lehúzókkal sokszor meggyűlik a bajuk.

Mi kellhet még a fürdőszobába?

Önmagában a vécécsésze nem elég, természetesen WC-ülőkét is be kell szereznünk hozzá. Ebből is nagyon sokfélét találunk, érdemes olyat választani, amely színben és anyagban is megfelelő.

A takarításhoz ne feledkezzünk meg a vécékeféről sem, szép, higiénikus tartóba tegyük. És persze van még egy kiegészítő, ami nem maradhat el: a papírtartó. Ezt szerelhetjük a falra, de lehet álló is, ez a rendelkezésre álló hely függvénye.

Figyeljünk fokozottan a higiéniára, ha a fürdőszobában van a vécé. Minél közelebb kerüljön a mosdókagylóhoz, hogy utána gyorsan kezet lehessen mosni. Legyen egy szemetes is az ülőke mellett, polcok a piperecuccoknak, betéteknek, törlőkendőknek.

Rendezzük be ízlésesen a fürdőszobának ezt a részét, tartsuk mindig tisztán ezt a helyet!