Ezért voltam lelkes, amikor egy meglepően elcseszett munkanapom végén Böjti küldött egy URL-t a Partisans 1941 Steam-oldalával. Naná, hogy bevállalom, végre valami öröm a betűvetés közben… Nem bántam meg, bár kapcsolatunk eddig rövidkére sikerült – mint a torkavágta német tiszt utolsó hörgése.
Toroknyisza, az lesz elég. Ehhez elegendő volt néhányszor végignyomni a két pályát, amit a cég a firkászok számára megnyitott. Az alapelv itt is eléggé egyszerű: egy kiscsoportos foglalkozás keretében valós időben játszva kell végigmenni egyre nehezebb pályákon, egyre komplikáltabb feladatsorokat megoldva. A probléma gyökere, hogy mi kevesen vagyunk (a második pályára három fős volt a partizánbrigádom: a százados, mint főhős mellett egy kamasz gyerek és egy félig haldokló katona), emellett fegyverzetünk is csekélyke (egy 7,62-es forgótáras revolver, egy egylövetű sörétes puska és egy zsákmányolt német Mauser k98 hadipuska) – ellentétben a német és a kollaboráns szovjet katonák sokan vannak, méghozzá állig fegyverben (főleg a Wehrmacht).
Szóval marad a lopakodás. Meg bokrok gondos használata – de vigyázz, mert valamennyire az is zörög. Meg az őrkatonák látószögének figyelembe vétele, mozgásuk gondos megfigyelése. A bokortól ház sarkáig surranás. És a toroknyisza. Sok toroknyisza... ez csendes és hatékony, a magányos, nekünk háttal álló, gyanútlan ellenség legbiztosabb leküzdése, a késhajigálás mellett.
Csapatunk szerencsére egyre tapasztaltabb lesz és az XP-kért bontogatható képességfáról egyre több minden nyílik meg – például messzebbre tudunk kést hajigálni. Segítik majd a feladatok végrehajtását a zsákmányolható felszerelések és fegyverek. Sőt, ha jól láttam, lesz valamiféle főzőcskézős-barkácsolós vonal is, mert rengeteg tojást, krumplit és csavart, törött fegyveralkatrészt szedtem össze a második pályán. Ha esetleg behoznak egy fegyvertuningos részt is (á la Jagged Alliance), hát, akkor vodkázunk.
Ráadásul a cuccokkal csereberélhetünk is az amúgy egy csapatként, de külön-külön is mozgatható karakterek között. Nem kell más, mint közel állni és egy pofonegyszerű „rákattintok, oszt átdobom” módszerrel máris a helyére kerülhet minden. Ez főleg akkor remek megoldás, ha ti is, mint én, igyekeztek majd mindent Zorin századossal, azaz a főhősünkkel megoldani, így a lebedzsózott ellenfelek kifosztását vagy éppen a pályán megtalálható erőforrások begyűjtését is. Apropó, gyűjtögetés: a játék roppant előzékenyen az Alt billentyű gomb lenyomásával gazdagon besárgázza az érdekes pontokat, mint nyitható ajtók, átugorható kerítések, felnyitható és cuccokat tartalmazó ládák, kacér kőkupacok – ez utóbbiakból például az őrök figyelmét elterelő, zajkeltő kavicsdobálások alapanyagát nyerhetjük ki. Érdemes mindent, de mindent összeszedni, semmi sem lapul véletlenül a stelázsiban: a kézigránát sem, ami remekül megoldja a csoportosan gyülekező ellenség problémáját, mint ahogyan azt a második pálya vége felé tapasztalhatjuk (egy gránát, négy halott).
Szóval összesen két pálya volt elérhető: amit láttam, az szerintem jó irányba mutat. A grafika tetszik, a téma- és helyszínválasztásért (vörös)csillagos ötös, a szövegelés orosz és német, ahogy kell (persze angol felirattal), a hangulat kipipálva, vannak nekünk segítő, félelemtől reszkető parasztok is, meg persze egy gyakran működő autosave, ami a komplikáltabb bevetéseknél, azt hiszem, nagyon hasznos lesz. A nehézségi fok nem belőhető, hiszen ez az első két pálya gyakorlatilag egy tutorialként működött, de az alapmechanikát vagy például a space-szel előcsalogatható taktikai módot (real time helyett tervezgetős „megáll az idő”) remekül begyakoroltatja. Kíváncsi vagyok, hogy a Partisans 1941 lesz-e akkora durranás a végén, mint a Commandos… Meglátjuk. Szabadság, elvtársak!
