Olvasószoba: Kék sivatag

Koncz Balázs A fogház ablakában után újra a sci-fik világába barangolt, és a Civilization: Beyond Earthöt alapul véve írta meg legújabb novelláját, a Kék sivatagot. A rövid történetben egy Viksar nevű, hétköznapi férfit követhetünk, aki rutinfeladatra indul, de útközben a csapatával igen nagy bajba keveredik.

Viksar felöltötte kezeslábasát és derekára csatolta szerszámövét. Körülötte nyüzsgött a hangár; hozzá hasonló munkások százai pakolták fel az élelemmel teli ládák és üzemanyaggal feltöltött hordók tucatjait a csapatszállítók platóira. Miután gondosan bebugyolálta arcát sáljába és felvette védőszemüvegét, Viksar beugrott az egyik egység rakterébe, ahol már csak rá vártak a többiek.

– Nem kapkodod el, Viksar – vigyorgott rá pajtása, Asmita. – Megint miattad fogják lehúzni a bérünket.

– Várj, mi kapunk bért? – Meglepődést színlelve lehuppant az ülésbe és becsatolta magát.

A csapat keserűen nevetett, majd nyomban elnémult, ahogy a művezető, Rajid elfoglalta helyét az anyósülésen és a sofőrre vakkantott: lóduljon már. Mintha a többiek közül bárki is elindította volna a motorját – gondolta Viksar és megvetően nézte a főnöke tarkóját.

Az előtte álló út hosszúnak és kényelmetlennek ígérkezett. Három teljes mezőnyire a kolóniától a sivatag kellős közepén állt az építési zóna, ahol legalább egy évig kellett dolgozniuk. Viksar már sokadszorra átkozta a tökkelütött kormányzót, akinek pont a semmi közepére kellett gyárat építenie. Nem mintha az a három mező más lett volna, mint sivatag. A csapatszállítójuk pedig egy ócskavas volt. Rángatott és dobált, mire célba ért az ember, már garantált volt az agyhúgykő, ráadásul beszivárgott a homok, elárasztva a teljes rakteret. Viksar nem divatból csavarta be a fejét.

Legalább volt ablak, amin kinézhetett. Nem mindennap látott az ember idegen bolygót. Lassan két éve élt itt, de még mindig nem tudott hozzászokni ehhez a furcsa, teljesen megfoghatatlan helyhez. Mindig volt valami új csoda, ami elkápráztatta. Most például egy olyan sivatagot szelt keresztül, aminek kék volt a homokja. Felfoghatatlan. Több ezer köbméternyi kék homok vette körül, fölötte zöldes égbolttal. Viksar már nem is bánta annyira az új megbízatását.

A művezető recsegve bekapcsolta a hangszórót és előadta a szokásos eligazítást. 

– Jól van, lányok, mint azt mindenki tudja, az építési zóna három klikkre van, ahol Chabra srácaival fogunk találkozni. Ők vigyáznak a seggetekre, ha netán odamerészkednének a bogarak.

Klikkre. Chabra és a srácai. Viksar a szemét forgatva köpte le gondolatban a művezetőt. Volt pofája katonai szlenget használni és a rendfokozat megemlítése nélkül beszélni egy igazi katonáról. Tudta jól, hogy előbb tért volna át a muszlim hitre, semmint hozzászokjon felettese nagyzolásához.

Fáradt sóhajjal letekintett a csizmája körül felgyülemlő tengerkék homokra. A jelenség csodálatossága valamilyen szinten kárpótolt a kényelmetlenségért. Vele szemben Asmita bóbiskolt, feje a vállára hanyatlott. Viksar körülnézett a raktérben. Ezekért az emberekért lesz felelős a következő évben. A gondolat cseppet sem vidította fel. Ő fogja elvégezni a művezető feladatát, míg az bratyizik a gyalogosokkal, ráadásul úgy, hogy ezért egy árva kredittel sem kap több fizetést és előléptetni sem fogják. Az igazságtalanság néha meg tudta volna fojtani. Panaszt tehetett volna Rajidra a főnökeinél, de mire történne valami, már rég pokollá tette az életét, erre pedig nem vágyott, eleget szenvedett ő most is. De legalább nem egyedül – gondolta sála mögött somolyogva.

Lassan másfél órája utaztak, és a tájkép csak keveset változott. Kék homokdűnék váltogatták egymást, hol nyaktörő lejtők, hol meredek domboldalak terültek el körülöttük. A folyamatos széljárás miatt állandóan változott a vidék arca, de hála a technológiának, egy keskeny vonalban a Protektorátus képes volt megőrizni egy keskeny gerincet, amin a szállítmányok haladhattak.

Viksart a szendergésből egy hangos csattanás ébresztette fel, amely nem a szállítóból eredt. Valami a tetőnek ütközött és behorpasztotta azt. A többiek is felkapták a fejüket, majd egy emberként feszültek neki hevederjeiknek, ahogy a jármű alattuk felborult és a tetejére állt.

Mindenki kiáltozott és jajveszékelt. Viksar kétségbeesetten próbált rájönni, mi történik körülötte. A lábánál felgyülemlő homok most mind az arcába ömlött, és alig látott ki védőszemüvegén, a homokkal megtelt sálban pedig nem kapott levegőt. A motor még mindig járt és a kerekek tovább pörögtek a levegőben, majd hirtelen kettévált a csapatszállító fala. A résben egy kétméteres bogár ciripelt dühödten.