• Érkezik a Narcos videojáték adaptációja
  • A projektet a Kuju készíti és a Curve Digital adja ki
  • Maga a játék pedig egy körökre osztott stratégia, ahol a DEA és a kartell embereivel is lehetünk
  • A játék PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re érkezik

A Narcos és a Narcos: Mexico a Netflix egyik legfelkapottabb bűnügyi sorozata, mely az egyik leghíresebb bűnöző, Pablo Escobar, életét dolgozza fel a Medellín kartell élén. A széria a mai napig elég nagy népszerűségnek örvend, így annyira talán nem is meglepő, hogy érkezik hozzá egy hivatalos játékadaptáció, melyet a Kuju csapata fejleszt, a kiadói feladatokat pedig a Curve Digital látja majd el.

pablo-narcos-adaptacio-01.jpg

A játékról magáról sajnos még keveset tudni, az azonban már biztosra mondható, hogy egy körökre osztott játékmenettel operáló, XCOM-ra hajazó stratégiai programot kapunk majd, melyben választhatunk, hogy a Drug Enforcement Administration (DEA) vagy a Medellín kartell sorait akarjuk erősíteni. Ráadásul a jelek szerint már a megjelenésre sem kell olyan sokat várni: a Curve Digital oldalán 2019 harmadik negyedévére ígérik a debütálást, azaz szinte mostanra.