Martin Scorsese a mozgóképes történelem talán egyetlen olyan rendezője, aki hosszú pályafutása ellenére még 80 éven felül is képes igazán minőségi filmeket letenni az asztalra. A veterán direktor továbbra sem hajlandó leállni, jelenleg két projekt is szerepel a naptárában: ez a The Life of Jesus, valamint egy Frank Sinatra életéről szóló film, azonban úgy tűnik, hogy ezekre a tervezettnél többet kell várni, ugyanis a forgatások kezdetét határozatlan időre elhalasztották, meg nem nevezett okok miatt.

martin-scorsese.jpg

Az előbbi alkotás Endó Súszaku 1973-ban megjelent regényén alapul, és habár még azt sem tudni, hogy milyen színészekre számíthatunk benne, a Variety forrásai szerint szó sincs arról, hogy kukázták volna a projektet, az továbbra is fejlesztés alatt áll. Sőt, Scorsese állítólag annyira elkötelezett a filmmel kapcsolatban, hogy azt független forrásokra támaszkodva akarja megvalósítani, hasonlóan, mint tette azt a 2016-os Némaság esetében. Fontos információ még, hogy a rendező részben Izraelben tervezte leforgatni a filmet, ami mostanság kiváltképp veszélyes zónának számít, szóval lehet, hogy ez is közrejátszik a halasztásban.

A Frank Sinatráról szóló életrajzi film először 2009-ben merült fel, és hosszú hányattatás után úgy látszott, hogy 2024 novembere ideális dátum lehet a forgatás kezdetéhez, viszont több forrás is azt állítja, hogy augusztus közepén azt a hírt kapták, hogy a kiírt kezdés mégsem releváns, és új dátumot sem neveztek meg mellé. Sőt, egyelőre még konkrét stúdió sem áll mögötte, a pletykák szerint – miután többen is nemet mondtak – az Apple és a Sony szemezget vele. A film elkészülését emellett nagyban befolyásolja a Sinatra Estate áldása is, amit a népszerű énekes lánya, Tina Sinatra felügyel. Mivel a projekt Sinatra életének kényesebb szakaszait is bemutatná, még kétséges, hogy Scorsese megkapja-e az engedélyt a megvalósításra.  

Képek forrása: Variety