• Már idén elkezdődik a Control spinoffjának fejlesztése
  • A Condor kódnéven futó mellékág kooperatív élményeket kínál
  • Méghozzá live service keretben
  • Nem egy ingyenesen játszható programról van szó

Nem viccelt a Remedy Entertainment, amikor azt nyilatkozta, hogy a jövőben már sűrűbben fogja leszállítani a játékait, hiszen amellett, hogy készülnek az Alan Wake 2 korábban beígért DLC-i (Night Springs, Lake House), már a Control folytatását is bejelentette a csapat, emellett pedig a legendás Max Payne-széria első két felvonásának remake-jei is fejlesztés alatt állnak, méghozzá hasonló büdzséből, mint az imént említett túlélőhorror. Ha mindez esetleg nem lenne elég, a Controlhoz még egy spinoff is érkezik, amely a többjátékos élmények kedvelőit igyekszik majd megszólítani.

codenamecondorcontrolspinoff.jpg

A stúdió éves pénzügyi jelentéséből megtudhattuk, hogy a Condor kódnéven készülő kooperatív lövölde körülbelül 25 millió eurót fog felemészteni, a fejlesztés pedig már ebben az évben teljes sebességre kapcsol, így minden bizonnyal nem kell éveket várnunk a megjelenésre. "A Hiss invázió után az Oldest House zárlat alatt áll a veszélyes természetfeletti erőknek köszönhetően" – mesélte a Remedy a spinoffról. "Itt esett csapdába az FBC maradéka, akiknek vissza kell vágniuk annak érdekében, hogy képesek legyen uralni a szituációt. A kétségbeesett idők kétségbeesett intézkedéseket követelnek, ehhez pedig mindenkire szükség van" – olvasható a közlemény későbbi szakaszában. Ezután arra is kitért a Remedy, hogy a Control világa sokkal nagyobb egyetlen történetnél és karakternél, a Condor ezért egy közös küzdelemre invitálja a játékosokat, amelyben csak egymásra és a felszerelésükre támaszkodhatnak a túlerőben lévő ellenséggel szemben. A 4 fős PvE játékról időközben az is kiderült, hogy nem az ingyenes kategóriában indul, és a szolgáltatásalapú (avagy live service) címek egyre bővülő istállóját fogja erősíteni – remélhetőleg nagyobb sikerrel, mint a Skull and Bones és a Suicide Squad: Kill the Justice League. A mikrotranzakciók jelenlétét tehát már most elkönyvelhetjük, ami önmagában véve persze nem egy óriási probléma, kérdéses viszont, hogy ezen túlmenően is kap-e elegendő új tartalmat a spinoff. Ha igen, akkor bőven lehet jó a program, hiszen a Control nem épp hétköznapi univerzuma eleve garancia arra, hogy képes lesz kitűnni a tömegből.