Kapcsolódó cikkek:
Az id Software már rég beírta magát a videojátékok történelemkönyvébe a Wolfenstein 3D-vel és a Doommal, mire egyáltalán megfogant bennük a Quake ötlete. Ez persze egyáltalán nem tántorította el attól John Carmackot, hogy amíg társai a Doom 2: Hell on Earth összekalapálásával foglalkoznak, addig ő elvonuljon némi pizza és diétás kóla társaságában egy texasi szállodába, és megalkossa a világ első valóban 3D-s grafikusmotorját, ami az összes karaktert képes térben megjeleníteni.
Nehéz szülés
Így fogant meg a Quake, majd formálódott viszontagságos körülmények között az id méhében: kezdetben fantasy-nak készült, egy Thor-szerű figurával a főszerepben; Carmack parancsolgató, antiszociális főnökként idegenítette el munkatársait, Romero rockstar életmódjával vert éket csapata és maga közé; az id összerúgta a port a kiadójával, a GT Interactive, stb. Minderről a fent linkelt Retroguru cikkben és Chocho kétrészes portréjába bővebben is olvashattok.
Szóval a Quake megszületése nem volt egyszerű menet, az id kis híján belerokkant, de végül 1996. június 22-én napvilágot látott a sci-fi és fantasy elemekkel egyaránt bíró, valódi 3D-s grafikus motorral operáló, online többjátékos móddal rendelkező FPS. Bár a demót sokan nem csípték, a fél évvel később megjelent teljes játék már osztatlan sikert aratott. Nem csak szép volt, de remekül futott még a gyengébb gépeken is.
Utórengés
És azóta eltelt húsz év. Húsz kerek év, ezalatt hatalmasat változott a játékvilág, de a Quake is átalakult. Két hivatalos misszió pakk jelent meg hozzá, és több grafikai frissítésen is átesett megjelenése első két évében. Az olyan rajongói modifikációkról nem is beszélve, mint a Quake HD Pack, a Quake Coop vagy a ReMakeQuake, amelyek mind-mind grafikai megújulást vagy játékmenetbeli változást hoztak a Quake-nek.
De még mindig játszanak vele, népszerűsége nem akar csökkenni. Sőt, még mindig olyan széria, aminek folytatására várunk. Az E3 2016-on be is jelentettek az ötödik felvonást, de sajnos a Quake: Champions nem éppen az a fajta játék, amire a rajongók vágytak. Sokan szerették volna, ha az id a strogok elleni háborút viszi tovább, mások az első részhez hasonló lövöldére vágytak. Mindkettőben lett volna potenciál. A MachineGames egy másik id-klasszikussal, a Wolfensteinnel bebizonyította, hogy ezek a játékok alkalmasak érett, háborús sztorik elmesélésére. Ez a csapat biztos össze tudna valami ütőset hozni a strogokkal.
Az id pedig maga bizonyította be a Doommal, hogy még mindig képes az agyatlan lövöldözést szórakoztatóan tálalni a mai világban is, amikor már mélyen kidolgozott történetet, szuper látványt, logikát és folyamatos innovációt várnak a játékosok.
Ezzel szemben a Quake: Champions a Quake III: Arena útját járva aréna jellegű, online lövölde lesz, hősökkel. Persze még ne írjuk le, és ki tudja, talán a strogok elleni háborúba is visszanézhetünk majd a jövőben. Elvégre, eddig csak minden második Quake szólt arról.
Egy élmény
Akárhogy is, a Quake máig él. A játék húsz év után is népszerű. És most hadd osszak meg egy kis személyes anekdotát veletek. 1997-ben az első PC-men, a rettenetesen utált Pentium II-esemen az első játék a Quake volt. Iskolában és barátoknál persze volt szerencsém a Doomhoz, a Wolfensteinhez, a PreHistory-hoz, az LHX-hez vagy a Golden Axe-hez, csak, hogy néhányat említsek, de az első saját PC-men az első saját játékom a Quake volt.
Az egyik legjobb barátommal minden pénteken délután, az iskola után összeültünk, hogy 2-4 órát játszunk a programmal. Ő lőtt, én vezettem. Tökéletes párost alkottunk. Egyetlen problémánk volt, bár akkor még nem tudtuk, hogy ez probléma. Egy szót sem tudtunk angolul és a számítógépes játékokban sem voltunk annyira otthon. Addig mindig csak játszottunk, azt jónapot, nem mélyedtünk el bennük. Szóval fogalmunk sem volt arról, mi az a load, save, quickload, quicksave. Nem használtuk őket.
Tehát hétről hétre minden pénteken (olykor szombat vagy vasárnap is) nekiültünk és az elejétől kezdtük a játékot, és jutottunk néhány óra alatt egyre messzebb. Micsoda öröm volt, amikor végre letudtuk mind a négy fejezetet, és mennyire meglepődtünk, amikor kiderült, hogy van egy ötödik is. Hát még annak a teljesítése milyen örömöt okozott.
Viszont idáig eljutni mentés nélkül hónapokba telt. Pláne, hogy aztán elkezdtük normál majd hard fokozaton is. És még ekkor sem tudtunk, mi az a save/load. Minden pénteken legelőről kezdtük a Quake-et, minden elhalálozással a pálya elejéről indultunk. És így teljesítettük a játék minden pályáját, minden fokozaton.
Ezalatt annyiszor végigmentünk a játék egyes részein, hogy álmomban is végig tudnám vinni. A mai napig emlékszem minden ellenfél elhelyezkedésére, arra, hogy milyen ütemben jönnek elő, mit fognak először csinálni. Ismerem az összes titkos hely helyét, a rövidítéseket, a kiszögelléseket, mindent. Egyszerűen belém égtek.
A Quake az egyetlen ilyen játék az életemben. A Quake 2-ben már rájöttünk, mi a frász az a save/load, ami nagyban megkönnyítette a végigjátszást. Abban nem is tudnék úgy végigszáguldani, mint az egyben, pedig azt is kijátszottam pár tucatszor. No de a Quake-et valószínűleg több százszor.
A húszéves Quake ezért lesz számomra mindig is több, mint a többi videojáték. Akárhogy bolondulok a teljes Witcher- és Mass Effect-trilógiáért, szerethetem akármennyire a Half-Life 2-t, készülhet akármennyi briliáns játék Alien vagy Star Wars témában, a Quake-nek akkor is különleges helye marad a piros zsörnnyel, a macival, a zombikkal és a láncfűrészessel. Ez volt az első játékom az első számítógépemen.
És nektek van hasonló emléketek a Quake-ről?
(bocsi, kitrollkodtam magamat megint 1 évre.)
...de én halálosan untam. próbálkoztam vele újkorában és később is párszor (klasszikusok délidőben, hajrá!) és pár pálya után sikerült teljesen elveszteni nem túl sok érdeklődésemet. a multiplayerből kimaradtam: otthon ritkán jártam (amúgy is emlékeim szerint inkább dukinuki volt) az egyetemi gépek meg doomot bírtak el, úgyhogy doomoztunk - amíg ki nem tiltották. meg különben is inkább végigtoltam nyolcvankettedjére is a falloutokat. a lenézett második rész egy kicsit megkapóbb volt számomra, azt végig is toltam.
aztán eltelt pár év, új gép, a környezetben is lett pár - de akkorra meg lett ut a multiplayer vonalon, majd cs. szingliben shogo, blood2 majd deus ex.
minek is quake-eztem volna?
Amúgy Shambler a macijeti becses neve, a póké Vore, a rémpofa a Fiend, a kígyó Scrag, a boss meg Chthon.
Én először a demót nyúztam. Aztán a shareware verziót. Aztán egy évre rá került a kezem közé a teljes + a kiegészítők... hosszú ideig le se lehetett vakarni a monitorról, a katódsugárcsövek árkokat vájtak a retinámba, azóta folyton véreres a szemem :D
Engem a pályatervezés és a hangulat ami mindig újra és újra elkap... meg a hangok és a zene. Manapság azért elkél a textúrafrissítő+effekt csomag. Valahol itt van a link meg a .rar is...
Ilyen nyomot csak a Dungeon Keeper tudott még hagyni, ja és a Carmageddon, meg talán a Crusader:No Regret/No Remorse ha valakinek mond valamit, na meg persze a Descent. Hiába no '96-'97 mágikus évek voltak :D Na, ezekért örülök, hogy van DOSbox.
Azért a 75MHz-es erőmű odaver :D csak azt kívánom, hogy újabb húsz év múlva így röhöghessek a négymagos ~3GHz-n is!