November elején a Moody's minősítette le a Sonyt, most pedig a Fitch Ratings is, de ők már drasztikusabban, egyenesen az ócska kategóriába helyezték az elektronikai világvállalatot. Ez lényegében azt jelenti, hogy az elemzőcég a jelenlegi körülmények tükrében úgy látja, hogy komoly struktúraváltás nélkül a cég nem tud kilábalni a kissé gyengécske gazdasági helyzetéből.
A cég azzal indokolta a döntését, hogy a Sony elveszítette a piacon a vezető pozícióját, s a konkurenseinek száma nagymértékben megnövekedett, illetve a recesszió is közrejátszott abban, hogy ide jussanak. A Sony három kategóriát esve most a BB mínusz táborba tartozik, ami a részvények 4,4 százalékos eséséhez vezetett.

![Leminősítették a Sonyt Leminősítették a Sonyt](/uploads/archive/img/leminositettek-a-sonyt-528601c8406a76.jpg)
Utána érdeklődtem mi is volt ez, valami a hőmérséklet érzékelős izé tönkre ment benne és azt a jelet küldi hogy 100 C* van a gép belsejében ... elvileg ez gyakori hiba .... XD köszi "SONY" PERSZE (kb.) 1-2 HÓNAPPAL A GARANCIA LEJÁRTA UTÁN szép !!!
S most egy gépet akarok összerakni a videokártya és a proci megvan (remélem) abban nem csalódom ekkorát
Simba: Mert az átlag júzer meg a májkroszoft fanboy végigolvassa mi?
Sajnálom a Sony-t, mert nekem az maradt ami volt: tőlük még nem sikerült szart venni. Ellenben a Samsunggal, akik nyakra-főre lopják szét a konkurenciát... ugye-ugye...