A Netflix saját gyártású sorozata, a Szörnyeteg megdöbbentően nagy siker lett, köszönhetően a hálás alapanyagnak, amely a világ egyik leghíresebb sorozatgyilkosának, Jeffrey Dahmernek a gyomorforgató és rémisztő történetét mutatta be, Evan Peters tolmácsolásában. Bár eredetileg csak egy évadot terveztek a készítők, a széria mennybemenetelének köszönhetően folytatódik a „mese”, méghozzá a szülőgyilkos Menendez-fivérekkel a középpontban – a második szezon szeptember 19-én érkezik, természetesen szintén a népszerű streaming-platform kínálatába.

charlie-hunnam.jpg

Értelemszerű módon az alkotók már a következő évadon is serényen dolgoznak, ami ha minden igaz, Ed Gein körül forog majd, akit a Kemény motorosokból ismert Charlie Hunnam kelt majd életre. Ezt a sorozat mögött álló Ryan Murphy jelentette be a második szezon egyik promóciós állomásán Los Angelesben, szóval biztosra vehető, hogy már sínen vannak a munkálatok.

A Wisconsin államban született Ed Gein egyébként az ’50-es években tevékenykedett, számos embert ölt meg, emellett rengeteg halottat ásott ki a lakhelyéhez közeli temetőből, hogy aztán a maradványaikból dísztárgyakat és ruhákat készítsen. A popkultúra is sokat inspirálódott belőle, többek közt a Psycho Norman Bates-ét, a Con Air – A fegyencjárat Garland Green-jét, A bárányok hallgatnak Buffalo Billjét, valamint A texasi láncfűrészes mészárlás Bőrpofáját is róla mintázták.