Júniusi teljes játék: The Whispered World: Special Edition

Idei teljes játékainkkal kapcsolatban nem panaszkodhatnak azok, akik akár csak kicsit is szeretik a kalandjátékokat. Csupa-csupa minőségi darabbal szolgál ugyanis a Guru szerkesztősége – a színvonalat pedig ebben a hónapban sem adjuk alább! Sőt, a Daedalic boszorkánykonyhájának talán egyik leghíresebb és legérdekesebb darabja kerülhet be a könyvtáradba, ha beváltod a mostani magazinhoz kapott kódot.

Tegyük viszont először is tisztába a The Whispered World históriáját! A fejlesztés eredetileg 2004-ben, egy diplomaprojektként kezdődött, amely végül 2009-ben nyerte el végső formáját, immár a Daedalic gondozásában. A program tehát még a Deponia- és a Dark Eye-sorozatok széles körű elterjedése előtt dobbantott, jóformán abban az időben, amikor az európai kalandjáték-fejlesztők ismét elkezdték keblükre ölelni a műfajt, a játékosok pedig akkoriban igyekeztek elfelejteni az évekig szajkózott „Döglött a kalandjáték-biznisz!” kezdetű lózungokat. Manapság a The Whispered World szinte történelmi darabnak számít, hiszen sikere, és kedvező európai fogadtatása a Daedalic jövőjét is megalapozta.

A csapat kínálatán végigtekintve pedig örülhetünk, hogy az elmúlt közel egy évtized ilyen jól alakult a német fejlesztő-kiadó számára. Természetesen a The Whispered World önmagában is fejlődött az évek során – az eredeti megjelenése után 5 évvel érkezett a Special Edition, amely a játékmenet alapjait, valamint a szinte állandó bázisként szolgáló Visionaire motort is egy kicsit gatyába rázta. Emellett a különleges kiadás fejlesztői kommentárt, egy betanító szakaszt, steames acsikat és technikai apróságokat is tartalmazott. Sőt a program még tavaly is kapott jobbító szándékú patcheket! Huh, micsoda utat tett meg a kis Sadwick egy évtized alatt…

Manapság talán egy ponton érezhető a Whispered World másfél évtizedes múltra visszatekintő fundamentuma, és ezen jobb gyorsan túltenni magunkat: a játék 4:3-as képarányban fut. Bár vannak rá lehetőségek (kis utánajárással természetesen), hogy az ember 16:9 képarányban játsszon, de a készítők bevallása szerint a szélesvászon mellőzése azért volt szükséges a felújítás során, mert a játék kézműves hátterei egész egyszerűen a klasszikus képarányra lettek előkészítve. Minden más trükközés pedig a képi minőséget rontja, így jobb hamar megbékélnünk a fenti megkötéssel.

A SZOMORÚ BOHÓC

És ehhez nem is kell nagy gombócot lenyelnünk: a Daedalic grafikus csapata ugyanis korát meghazudtoló minőségben készítette el a Whispered World grafikáját, amely döbbenetesen csinos, és hihetetlenül hangulatos vidékekre csábítja a játékost. Az intróból kiderül, hogy Silentia fantasy világa bizony messziről tűnik csak tündérmesébe illően szépnek...

Sadwick – a szomorú kis bohóc – álmaiban egy nagy beszélő gömb szavai elől menekül, miközben lába alatt a talaj folyamatosan erodál. Kis kópénk azonban nemcsak a saját életét menti. A látomás minden bizonnyal a világ végének jóslata is egyben, amely a baljóslatú gömb szűnni nem akaró litániáival együtt iszonyú sötét jövőt fest le hősünk előtt.

Gyors bekapcsolódás

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a bohócsipkát hordó hősünk hamar el is hagyja a furcsa családként funkcionáló vándorcirkuszt. Nem telik el egy bő óra, máris az események forgatagában érezhetjük magunkat, a klasszikus tündérmesék és fantasy-mítoszok keveredését remekül prezentáló Silentia vidékein. Mint a fentiekből kiderülhetett, a játék közel sem olyan vidám hullámvasút, mint ami például a híres-nevezetes Lucas-kalandjátékoknál ismeretes. Sőt az egész sztorit olyan sűrű melankólia borítja be, amit ritkán látni manapság, még a műfajon belül is. Sadwick igazi tragikus hős, bár a készítők és az írók nem mindig tudják kordában tartani a jellemét. Olykor túljátssza a szerencsétlen flótás szerepét, máskor pedig fokozottan bohókás hangnemben reagálja le a dolgokat. Ráadásul a klasszikus jellemfejlődésnek is egy furcsa variánsát mutatja be a kis manó – ennek ellenére, vagy talán épp ezért, a játék fordulatai viszont óriásit ütnek. A végjáték, és az azt követő befejezés valódi gyomrost tartogat a játékosok számára, de hogy jó vagy rossz értelemben, nos, ennek kiderítését már rátok bíznánk.

Félelmetes viszont az is, hogy a játék lezárásának ismeretében mennyi apró előreutalást rejtettek el a készítők a forgatókönyv sorai között. Ennek megfelelően simán benne van a bő 10 órás kalandban, hogy még egyszer nekiessünk, és egy kicsit más szemmel nézzük végig az eseményeket.

VÉRBELI KALANDJÁTÉK

A The Whispered World a klasszikus point-and-click elvek mentén fekteti le mechanikáit – olyan szinten, hogy az alapvetésektől csak minimálisan mer eltérni. Van egy jó nagy szütyőnk, amibe mindenféle tárgyakat gyűjtögetünk. A szokásos igék helyett három cselekvési formát tudunk alkalmazni (néz, beszél, használ), a program pedig a Space lenyomására engedékenyen kiemeli az interakcióra alkalmas tárgyakat, díszletelemeket. A terepeken található karakterekkel is többféle kölcsönhatásba léphetünk. Szerepük általában az információk átadása, vagy valamilyen utalás a továbbhaladásra. Máskor azonban be kell vonni őket a tárgyi interakciókba is – azaz teljesen úgy működnek, mint ahogy azt a műfaj elvárásai alapján gondoljuk és elvárjuk.

A tárgyhasználat esetében a szokásosnál talán picivel több a kombinálgatós megoldás, a játék pedig előszeretettel hoz be nyakatekert asszociációkat. A rejtvények tekintetében rá kell állni picit a készítők gondolkodásmódjára, utána már nem lesz annyira nehéz a megoldások sorozatának felgöngyölítése. Ezzel együtt is elmondható, hogy a játék párszor azért így is eléggé meg tudja akasztani az embert. Ilyenkor érdemes körbeszaglászni, mindenkivel újra beszélgetni, a helyszíneket bejárni, mert bizonyos fejtörők teljesítése új lehetőségeket dobhat be.

Akár a párbeszédeket, a terepen található eszközöket, élőlényeket, NPC szereplőket figyelembe véve is találkozhatunk valami újjal, ami előremozdítja a cselekményt. Végső elkeseredés esetén pedig nincs messze az internet – pár kattintás, és már meg is szabadíthatjuk magunkat a napokig tartó agyzsírfröcsögtetéstől, és mehetünk tovább a következő puzzle irányába. Ne felejtsük el megemlíteni még a körülöttünk sertepertélő Spotot, a többféle formát magára öltő kis kukacunkat sem. Az alakváltó állatka alkalmazásához azonban agyilag szintén idomulnunk kell kicsit…

CSILLAGAINKBAN A HIBA

Kiveséztük a látványt, belemélyedtünk a játékmenetbe, érdemes egy kicsit a körítés többi részére is figyelmet fordítani. A háttérben szóló muzsikákra csak jót és még jobbat lehet mondani. Zongorafutamok, szimfonikus szőnyegek, ambient hangok alapozzák a The Whispered World hangképét. A szinkronhangok viszont… hááát, sokak számára ez jelenti a játék legfőbb gyenge pontját. Sadwick stílusát szokni kell, a többiek pedig hol baromira betalálnak, hol pedig fokozzák az ellenszenvfaktort.

Ez legyen viszont az egyetlen pont, amit a játékkal szemben negatívumként fel tudunk hozni. A The Whispered World képes arra, hogy a meseszerű ábrázolása ellenére is érdekes gondolatokat tuszkoljon az ember kobakjába. A drámai hangvétel nem véletlen, ez nem egy klasszikus kaland-komédia, ahol a hasadat fogod majd a jelenet végén. Attól jóval mélyebb, provokatívabb a játék, ez pedig jót tesz az összhatásnak.

A program komoly témáit a nemrégiben megjelent Silence: The Whispered World 2-ben folytatták, így ha kedvet kaptál ehhez az univerzumhoz, érdemes lehet a közvetlen folytatásként is felfogható, 2016-os Daedalic remekműnek is utánanézned. A mostani játékhoz pedig kiváló kalandozást kívánunk!