Az indie-játékok előretörése nem a véletlen műve: a játékosok ki vannak éhezve a kreativitásra, melyet a legtöbb, nehézsúlyú címekkel foglalkozó kiadó zsigerből elkerül. Hiszen ami mainstream, könnyen eladható, s ami könnyen eladható, az biztos pénzforrás. Ellenben egy ötletes, és eredeti játékprogram kétélű fegyver, mert bár lehet vele villogni a különböző kiállításokon és a kritikusok is kedvelik, a vásárlók nem állnak kilométeres sorokban a boltok előtt, ami egy iparág esetén elég riasztó dolog. Még szerencse, hogy vannak olyan vállalkozó szellemű, az anyagi hasznot csak mellékesen hajszoló hölgyek és urak, akik nem átallnak éveket dolgozni egy-egy apró csodán, melyet látva mi, akik úgy vágyjuk a kreativitást, mint éhező a mákos gubát, hajlamosak vagyunk zsigerből dobálni a 90% körüli értékeléseket. Ilyen zseniális darab volt pár éve a LIMBO, tavasszal az Xbox 360-ra kiadott FEZ, vagy épp jelenlegi teljes játékunk, az idén márciusban megjelent Vessel.

Vizesnyolcas

Az indie-szféra persze nem arról híres, hogy DX11-et izzasztó grafikai csodamotorokkal sokkolja a nagyérdeműt. Az ilyen játékok készítői véletlenül sem törnek John Carmack babérjaira, sokkal inkább dizájn terén igyekeznek maradandót alkotni. Ezért aztán a Vesseltől is kár videokártya-zabáló effekteket várni: a Strange Loop Games munkája egy 2D-s, viszonylag kevés színnel operáló platformer, melyben a fő cél, hogy a pálya elejéről eljussunk a végére. Ennek ellenére azonban szó sincs csúnya játékról, sőt, a Vessel kifejezetten szép, hála a fantasztikus animációknak és a remek látványtervezésnek. A különös, steampunkra hajazó világ remek atmoszférát teremt, melyet kiegészít a sejtelmes muzsika és a kiváló hangkörnyezet. A vízcsobogás, a gépek zakatoló hangja, valamint a sárgás izzófények és a vadul lekerekített, mégis robosztusságot sugalló formák bizarr balettje nemcsak, hogy kiemeli a Vesselt a középszerből, de stílusa egyik legszebb tagjává teszi, melyet bármikor, bárhol nyugodtan mutogathatunk. Ráadásul a környezet is meglehetősen változatos: labor, csatornák, erdős részek, van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Bár ritkán kezdjük egy játék ismertetését a tálalással, ez esetben okkal teszünk kivételt: fontos, hogy mindenki tisztában legyen a ténnyel, hogy ez egy független fejlesztés, aminél ez a grafika igenis komoly erőfitogtatásnak számít (mi több, a játék így is évekig készült, képzeljétek el, mi lenne, ha 3D-be ültették volna – bizonyára csak a PC Guru 30. születésnapján adhatnánk a lap mellé).

Waterworld

„Na jó, na jó, szép meg minden… de mégis milyen játék ez a Vessel?”, kérdezhetné a tisztelt olvasó. Nos, a sztori szerint egy kissé kattant tudóst irányítunk, aki kifejlesztett egy kevéssé intelligens életformát, a folyékony flurót. A kis lények azonban egy baleset során kiszabadultak, bezárták a dokit a laborjába és tönkretették minden berendezését, csak egy működő magasnyomású mosót hagyva hátra a szegény profnak. Mivel pedig az egyetemi képzés Gordon Freeman óta alapvető harci képességekkel is felruházza a jó eszű diákokat, őrült tudósunk a vízágyú segítségével indítja be a különböző masinákat, hogy továbbjuthassunk a pályákon -- gondolom, mondanom sem kell, hogy mindezt rajtunk keresztül viheti véghez a derék öreg. A szintek célja, hogy a slagunk segítségével logikai feladványokat oldjunk meg, és hogyha úgy hozza a szükség, a zsebünkben található magokat felhasználva flurókat hozzunk létre, akik készséggel teszik a dolgukat, és kapcsolatba lépnek a kellő pályaelemekkel. A feladatok többsége a már említett masinák beüzemelése körül forog, illetve nem ártana befejezni a már elkezdett kutatásunkat sem. Ehhez egy igazi hozzávaló kell majd: víz. Ha sikeresen feltöltünk mindent az életadó folyadékkal, akkor így vagy úgy, de nyert ügyünk lesz -- igaz, a vak kísérletezésnél célravezetőbb a tiszta gondolkodás.

Kemény a víz

Ebből logikusan következik, hogy a Vesselben nem lesz könnyű dolgunk, hisz elsőre sokszor lehetetlen megállapítani, mit hogyan kéne tennünk. Még szerencse, hogy a pályatervezők gondoltak a kevésbé leleményes játékosokra is. A továbbjutás ugyanis nem minden esetben igényli az adott szerkezet bekapcsolását, s mivel a későbbiekben egy rakás fejlesztést találunk vízipisztolyunkhoz, ezért egy kis előreszaladás árán később masszívabb tűz...  akarom mondani vízerővel térhetünk vissza. Persze ahogy az összes platformerben, úgy a Vesselben sem ússzuk meg ügyességi részek nélkül, ám semmi pánik, dokink bármilyen magasból képes egy karcolás nélkül lezuhanni, és a kicsit nehezebb szakaszok sem olyan vészesek -- egy szó, mint száz, ez nem az a játék, amiben a folytonos game over felirat jelenti a kihívást. Ezért aztán elsősorban nem azoknak ajánlható, akik szeretik a folytonos pörgést (bár egy-egy masina beindítását ők is élvezni fogják), hanem a szellemes és elgondolkodtató programok kedvelőinek. Jó példa a Machinarium -- akik szerették a kis robot imádni való meséjét, azok a Vesselért is bolondulni fognak, még úgy is, hogy ez nem kimondottan kalandjáték.