• Január 31-én kerül megrendezésre az év első State of Play előadása
  • Melynek keretében bemutatják a PlayStationre érkező újdonságokat
  • A Rise of the Ronin és a Stellar Blade kerülnek a fókuszba
  • Összesen pedig több mint 15 játékkal készül a Sony

Igaznak bizonyult King Gronk Nick nemrégiben közzétett posztja, a Sony ugyanis bejelentette, hogy valóban január 31-én (helyi idő szerint este 11 órakor, szóval éjjeli baglyok előnyben) kerül megrendezésre az év első State of Play előadása, melynek keretében bepillantást nyerhetünk a PlayStation újdonságaiba és hamarosan érkező címeibe. A japánok ráadásul nem holmi 10 perces show-val fogják kiszúrni a rajongók szemét, a bejegyzés alapján ugyanis egy 40 perces prezentációra számíthatunk, és több mint 15 játék kerül bemutatásra, köztük olyan címekkel, mint a Team Ninja március 22-én megjelenő akció-RPG-je, a Rise of the Ronin, valamint a korábban még Project EVE néven ismert, szintén idén debütáló Stellar Blade.

riseoftheroninstateofplay.jpg

A fent említett címek kapják tehát a főszerepet az előadás során (vélhetően hosszabb játékmenet-előzetest is láthatunk belőlük), ezeken túlmenően viszont csak tippelni tudunk a felhozatalt illetően. Ha hihetünk Nick rejtélyes írásának, akkor egészen biztosan feltűnik majd a Bloober Team berkeiben formálódó Silent Hill 2 remake (ez mondjuk időszerű lenne), a Final Fantasy 7 Rebirth, az állítólag eléggé fura alcímmel érkező Death Stranding 2, az Until Dawn PC-s/PS5-ös verziója, a Judas, valamint az új Metro-játék is (ami a jelek szerint egy VR cím lesz), ám ez egyelőre csupán találgatás. Ha engem kérdeztek, szerintem a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater felbukkanására is elég nagy esély van, de igazából az is lehet, hogy meglep minket a Sony, és teljesen más lesz a felhozatal – már csak egy napot kell várnunk arra, hogy kiderüljön.