A többség talán már el is felejtette, de 2021-ben bizony bejelentették a Rockstar Games egyik legismertebb klasszikusának, a GTA: San Andreasnak a VR eszközökre szánt változatát, ám a projektből azóta sem lett semmi, holott az L.A. Noire: The VR Case Files és az eredeti Resident Evil 4 Meta Quest eszközökre készült verziója is bizonyította, hogy nem ördögtől való az ilyen címek testközelbe varázsolása. Aki netán arra számított, hogy még a Grand Theft Auto 6 megjelenése előtt sétálgathat egyet Los Santos utcáin, azt ki kell ábrándítanunk, maga a Meta jelentette be ugyanis, hogy egyelőre jégkockák közé hajították az alkotást.

grand-theft-auto-san-andreas-vr.jpg

A Meta egyik szóvivője az IGN-nek erősítette meg, hogy „határozatlan időre felfüggesztették” a GTA: San Andreas VR fejlesztését, így garantált, hogy nem mostanában fogunk belebújni CJ bőrébe – igazából az is benne van a pakliban, hogy törlik az egészet. A Meta Quest VR YouTube fiókja emellett a Skydance gondozásában készülő, egyébként fantasztikusnak tűnő Behemoth új előzetese alatt is megerősítette egy kommenttel, hogy egyelőre mindkét cég más projektekre fókuszál, de a Meta bízik abban, hogy a jövőben ismét együtt dolgozhat a Rockstarral. Egyelőre tehát senki ne temesse a programot, de azért nem árt visszavenni a lelkesedésből, mert sanszos, hogy éveket kell még várnunk az érkezésére.