Ismered a Gonoszt? Azt a rendkívüli hatalommal rendelkező erőt, ami tonnányi súllyal nehezedik a mellkasodra, elakad tőle a lélegzeted, szinte megáll a szíved? A gonoszságnak ezernyi formája létezik, emberi arcot ölthet (ez sokszor borzalmasabbnak tűnik minden spirituális, támadó jellegű megnyilatkozásnál), azonban a sötétben mindig ott rejlik valami ismeretlen, valami félelmetes. Ez pedig rengetegszer tör ránk, legalábbis a regények, fikciók, filmművészeti alkotások világában. Persze sok a fércmű, a ritka gyöngyszemek mellett nem minden rendező és író találja meg az egészséges egyensúlyt, a tökéletes hozzávalót, de vannak klasszikusok is. Olyanok, amik megfagyasztják a vért az ereinkben, amik egy darabig nem engednek el minket. Ilyen az 1982-es The Entity (Lélekvesztő), az 1999-es The Blair Witch Project (Ideglelés), a 2005-ös The Exorcism of Emily Rose (Ördögűzés Emily Rose üdvéért), illetve tulajdonképpen a 2013-as The Conjuring (Démonok között). James Wan, az első Saw (Fűrész), a Dead Silence (Halálos hallgatás), az Insidious rendezője a démoni megszállottságot a hetvenes évekkel keverve olyan szintre vitte a remek színészgárdával, ami dicséretre méltó. Ráadásul a gonoszság fogalmát is ügyesen megörökítette a celluloidon, ezzel továbbgondolva az olyan kultikus darabok örökségét, mint mondjuk a ’79-es The Amityville Horror (A rettegés háza), aminek egyébként a 2005-ös újradolgozása is jól teljesített ezen a téren.
Hogy miért is említem a többi őshöz képest ilyen későn az Amityville-filmeket? Mert a Démonok között 2 egy ügyes húzással a Lutz-kálváriával indít, ami szintén Warrenék nevéhez köthető, a nyitányban pedig a horrort szerető néző máris bizalmába fogadja a mozit a jellegzetes duplaablak láttán, ami annyi felejthetetlen emléket okozott számára a múltban. Aztán Lorraine, különleges képességeinek révén egy bizarr jelenetet lát meg a pincében, innentől kezdve pedig a két kísértetvadász démonológus egy erőszakos, látomásszerű alak időszakos jelenlététől szenved, ami egy tragédiát is előre vetít számukra.
Közben Angliában egy másik családot ismerhetünk meg, a szerény körülmények között élő Hodgsonékat (anyuka és négy gyermek, két fiú és két kislány), akiket egyik napról a másikra egy idős férfi szelleme kezd el terrorizálni, ilyen formán a poklot rászabadítva az egyébként sem jó sorsú gyermekekre és szülőre. Ahogyan az sejthető, itt kapcsolódik össze a szereplők sorsa, hiszen az anyuka, Peggy Hodgson (Frances O’Connor) egyházi segítséget kér, aminek folyamán Edward (Patrick Wilson) és Lorraine (Vera Farmiga) is belefolyik az események forgatagába, hogy bizonyítékokra leljenek a beavatkozáshoz, miközben feltűnik a színen a realitás talaján álló Anita Gregory (Franka Potente), aki próbálja kiszűrni a csalás összes lehetőségét. Azonban a történések egyre inkább bizarr irányt vesznek, a jelenségek erősszakosabbá válnak, a házban élők élete pedig mind pokolibbá, így a visszavonuláson, de legalábbis hosszú szünetelésben gondolkodó Warrenék is mindent bevetnek a jelenlévő entitás ellen.
Természetesen, ahogyan az első Démonok között, úgy a második rész is megtörtént eseményekre lett alapozva, a Warren házaspár elmondásai és a dokumentációk segítségével. Utóbbiakból pedig volt bőven, hiszen míg a Perronékkal lezajlott eset, valamint az Amityville-i borzalmak kevésbé lettek bizonyítva, Hodgsonék története a történelem egyik legjobban dokumentált szellemjárása – képekkel, hangfelvételekkel megtámogatva. Ennek hála nem csak a fikcióra kellett hagyatkozniuk az alkotóknak, meglepően korrekt tudásháttér került a birtokukba, még ha annak teljes valóságtartalma a mai napig megkérdőjelezhető… mint ugye minden hasonló esetnek.
Akár fikció, akár valóság volt, a Démonok között első része zsigeri borzongást kínált a kendőzetlen Gonosz szereplésével, ami a boszorkányságot a 2015-ös, abszolút korhű The Witch-hez hasonlatosan nem megszépített, elmismásolt formában, hanem a maga könyörületet nem ismerő kegyetlenségében ábrázolta, a démoni megszállottság minden borzalmával. A második rész nagyjából hasonlóan teljesít. A Gonosz nem jópofa, nem vicces karikatúra, ami elhinti az emberben a látszatot, hogy van árnyékolt képpel bíró démoni jelenlét, van a vászonról a nézővel haverkodó rosszindulat… de nem, nincs ilyen, a Gonosz bizony csak szimplán gonosz. A Marilyn Mansonra hajazó Bonnie Aarons, és a már az első epizódban is ügyesen borzongató Joseph Bishara ismét jól teljesít ezen a téren (na meg filmzene tekintetében is), a félelemkeltésre született figurákból csak úgy árad a megmásíthatatlan ördögi esszencia. Emellett noha a film hosszú (több mint két óra), általánosságban nem üresjáratoknak köszönhetően, elvégre, ha éppen nem a démoni manifesztáció különböző példái elevenednek meg a vásznon, akkor a karakterek építését, a közöttük álló kapcsolatok bemutatását látjuk. A Janet Hodgson szerepében brillírozó gyermekszínész, Madison Wolfe simán elviszi a hátán a teljes játékidőt, de a rövid ideig jelenlévő Franka Potente is örömteli pillanatokat okoz.
Más kérdés, hogy noha Patrick Wilson és Vera „I’m Not Your Fucking Mommy!” Farmiga között még mindig van valami szikra, egyikük sem hozza olyan átütően azt a karaktert, amit az első résznél sikerült megtestesíteni. Ráadásul, ha már Vera, akkor nem mehetünk el a tény mellett, hogy horrorfilmben is tud bámulatos lenni a hölgy – nem csak a 2013-as The Conjuring volt ezen a téren kiemelkedő, de a 2009-es Orphan (Az árva) is, amiben egyszerűen fantasztikus alakítást láthattunk, bár ez abban az esetben a teljes gárdára igaz volt.
Mindezeken túl van néhány feleslegesen hangsúlyos jelenet, ami inkább viccesbe, komikusba csap át, valamint bár tényleg a hetvenes években érezhetjük magunkat a remek megvalósításnak köszönhetően, ijesztő jelenetek is vannak, a teljes egész nem annyira borzongató, mint az előzménynél. Persze nem rossz film a Démonok között 2, a mellékágra helyezett Annabelle-nél mindenképpen üdítőbb és érdekesebb, de kevés meglepetést, igazán katartikus pillanatot rejt. Talán még a fényképezés az, ami szintén erősebb volt az előzménynél, hiszen abban láthattunk pár izgalmasabb, szebb megoldást, míg most a kamera csak visszafogottan kalandozik el a bevált formuláktól, emiatt aztán nyugodtan mondható, hogy John R. Leonettit kár volt Don Burgess személyére cserélni.
Aztán lehet, hogy az élmény sokkal erősebb és maradandóbb lehetett volna, ha angol hanggal látom a filmet, sőt a kísérteties párbeszédeket még mindenképpen meg szeretném hallgatni eredeti formájukban. A magyar szinkron bár nem rossz, azért néhol kicsit esetlen, azt meg pláne fura megoldásnak tartom, hogy a Peggy Hodgsont játszó Frances O’Connornak éppen úgy Kisfalvi Krisztina adta a hangját, mint az első részben Lili Taylornak – ennek hála folyton utóbbi arca rémlett fel előttem, ami kicsit megzavarta a beleélési faktort. Egyébként a Démonok között 2 egy jó horror. Csak éppen nem tud versenyezni a klasszikusok közé is simán beilleszthető előzménnyel. Jó pillanatokkal, ijesztő jelenetekkel, érdekes történettel és rémisztő Gonosszal azonban rendelkezik, ezért ajánlott is, csak túl nagy elvárása ne legyen a nézőnek, mert akkor annak könnyen csalódás lehet a vége. A 2013-as Démonok között nálam 9 pontos, szóval ez a folytatás legyen akkor most:
7/10 – JÓ
