A TorrentFreak stábja mára hagyománnyá vált módon összeszedi, hogy az emberek miket töltöttek le a legszívesebben az elmúlt esztendőben. Az év vége előtt a KickassTorrents portál közreműködésével megtudtuk, hogy melyek voltak a legnépszerűbb keresőszavak, majd azt, hogy mely filmek voltak a letöltők körében a legkeresendőbbek, ma pedig már azt is tudjuk, hogy platformokra lebontva, melyik játékot töltötték le a legtöbbet.
A különböző torrentoldalak segítségével begyűjtött adatok alapján kijelenthető: a legtöbb kalóz idén is a személyi számítógépeket favorizálta, jó hír viszont, hogy a felsorolt platformokon, ha csak egy kicsivel is, de kevesebb volt az illegális letöltések száma, mint tavaly.
Személyi számítógép:
Xbox 360:
Nintendo Wii:
A felsoroltak közül egyébként okkal hiányzik a PlayStation 3, hiszen erre a platformra a relatíve kevés letöltés miatt nem tartotta érdemesnek a játékok kilistázását a portál, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének itt is letöltők, csak erre több munkával jár feltörni a programokat, s így kevesebb is a letölteni való, ami annak köszönhető, hogy a Sony minden megtesz a kalózok visszaszorítása érdekében, na meg a játékok sem éppen kisméretűek.
A különböző torrentoldalak segítségével begyűjtött adatok alapján kijelenthető: a legtöbb kalóz idén is a személyi számítógépeket favorizálta, jó hír viszont, hogy a felsorolt platformokon, ha csak egy kicsivel is, de kevesebb volt az illegális letöltések száma, mint tavaly.
Személyi számítógép:
- Crysis 2 (3.920.000, 2011. március)
- Call of Duty: Modern Warfare 3 (3.650.000, 2011. november)
- Battlefield 3 (3.510.000, 2011. október)
- FIFA 12 (3.390.000, 2011. szeptember)
- Portal 2 (3.240.000, 2011. április)
Xbox 360:
- Gears of War 3 (890.000, 2011. szeptember)
- Call of Duty: Modern Warfare 3 (830.000, 2011. november)
- Battlefield 3 (760.000, 2011. október)
- Forza Motorsport 4 (720.000, 2011. október)
- Kinect Sports: Season Two (690.000, 2011. október)
Nintendo Wii:
- Super Mario Galaxy 2 (1.280.000, 2010. május)
- Mario Sports Mix (1.090.000, 2011. február)
- Xenoblade Chronicles (950.000, 2011. augusztus (EU))
- Lego Pirates of the Caribbean (870.000, 2011. május)
- FIFA 12 (860.000, 2011. szeptember)
A felsoroltak közül egyébként okkal hiányzik a PlayStation 3, hiszen erre a platformra a relatíve kevés letöltés miatt nem tartotta érdemesnek a játékok kilistázását a portál, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének itt is letöltők, csak erre több munkával jár feltörni a programokat, s így kevesebb is a letölteni való, ami annak köszönhető, hogy a Sony minden megtesz a kalózok visszaszorítása érdekében, na meg a játékok sem éppen kisméretűek.
Én sem írtam ilyet, hogy egyből a megjelenése napján meg kell venni. De addigra már valószínűleg, ha sikeres volt a játék bőven kitermelte a profitot. És vannak új címek.
Tessék elfogadni pénz beszél kutya ugat. Ha másért nem akkor a jó játékot vegyük meg ezzel is mutatva, hogy díjazzuk az ilyet. Ide most lehetne írni, a szokásos közhelyet. Ez egy termék amiért fizetség jár. Fizetsz a szórakozásodért. Ha te dolgozol és egyszer csak azt mondaná a főnököd minek fizessen ki ha tudsz dolgozni ingyen is. Ez gondolom a wareztábornak sem tetszene. A fejlesztő bérért dolgozik, legalább is egy részük igen. De a kiadónak akkor jön a haszon, ha veszik a játékot. Hiszen nem csak a programozás vagy úgy egészében a fejlesztő munkából áll egy játék elkészítése. Vagy érthetőbben. Hosszú az út a polcokig, a tervtől a kész termékig.
Drága? Igen a magyar fizetésekhez viszonyítva. Senki sem mondja, hogy mind a két tucat játékot meg kell venni évente 10-12k ért darabját. Vegyél csak 3-4-et max azért az nem annyira megerőltető összeg.
Fórumokról szerzett statisztikai adatok, meg hát megkérdőjelezhetőek. Főleg egy torrent oldalon. Ahová tudjuk nem a közösség miatt járkál fel a netező, legalább is nem teljes mértékben. Hogy mondjak valamit a tegnapi példázatom sem sokkal rosszabb ennél. Én sem tudom bizonyítani, de ti sem.
Ja és igen ezt már offban mondom. Nyugodtan lehet lehülyézni. Ha szerintetek ez a megoldás.
Chocho gondolom szeretsz játszani..sőt szerintem hülye kérdés is. Sok szeretettel várlak kárpátaljára olyan másfél évre.. aztán visszatérünk a warez hozzáállásodra.
Mellesleg nem érdekel engem, ki mit tölt le, míg nem kezd véres harcba a warezért, bizonygatva nem létező jogosságát.
Részemről a vitát lezártnak tekintem.
De gondolom azzal fogsz érvelni hogy felhozol pár oldalt hogy itt meg itt ezt írták... jössz majd a már kész elemzési adatokkal, amit biztosan a britt tudósok készítettek, mert a brit tudósoknak az a foglalkozásuk hogy azt is kutassák hány tudós közülük tudós... A kulcsszó a manipuláltság. Na de...
Visszatérve a bankáros kis sziporkádra... Nos ha a fejlesztők bankárok.. bankrablás jelen pillanatban is zajlik, és még mindig nem sztrájkolnak, sőt szerintem most tankoltak valahol a kutyával és a családdal mennek a nagyihoz.... Akárhonnan nézem, ha csődbe megy a warez miatt egy csapat, arról itt írnak majd az elsők között, még nem láttam példát rá.
De ami engem igazán felhúz: az a folyamatos "mekkoraszarházikawarezosokazoknakmárazanyjuksemszent" marhaság. Jó, ti vegyétek meg ha tudjátok, jó legyen szálka a szemetekben ha valaki nem lép rá erre a példás útra, de hagyjátok békén azt, aki él azzal a lehetőséggel, hogy megszerez egy szórakozási formát úgy ahogy és nem kell bent kuksolnia ezért hónapokon keresztül a négy fal között mert vagy ez, vagy az. Egy játék letöltésén - amelynek a minősége megkérdőjelezhető-nem csúszik el senkinek sem a becsülete, nem veszi ki az a nyamvadt warezos senki szájából sem a kenyeret addig ameddig a kiadónak van pénze minden évben új és "jobb" játékot kiadnia.
Gondolom egy videójátékokkal foglalkozó oldalnak hír értékű ha szrájkolnak a játékok fejlesztői...
Nem, nem lett igaz, de, fent említett adatok védelmében tudod azt mondani hogy mind a 3 millió letöltötte végigjátszotta és nem vette meg? Jártál mindegyik letöltőnél? A Nem hiszem, szóval kb annyit ér annyi a hitele a te statisztikádnak, mint az enyém. Tudod foglalkoztam én is kutatással, ha fel akarom mérni hogy hány warezos veszi meg a játékot akkor azt hiszem meg kell kérdeznem őket, a bolt ugye nem kérdez rá hogy warezolod e, és nem is túrhatom fel a házukat. Kiszúrni nem lehet őket arcról az utcán ezért hát belemélyedek a torrent oldal hozzászólói és fórumozói írásaiba a játék vételről kapcsolatosan esetleg létrehozok egy topikot neki. Kb így reális. Mit szólsz? Elég jó érv neked? Szerintem te többet játszol mint a tanulmányaiddal ügyködsz...
"Milyen "tuti adatok" ? Hivatalos számokat írtam le, amit gazdasági elemzésekhez."
A "tuti adatokat" tőled idéztem. Úgy látszik, ennyire emlékszel abból, amit írtál. Javaslom, olvasd vissza, érdemes, mert nagyon vicces.
Egyébként én egy hivatalos szám nem sok, annyit se látok. Azt írtad, onnan veszed biztosra, hogy a warezolók megveszik, hogy láttad, hogy páran ezt írják a hozzászólások között. Ez szerinted tényleg releváns? Erre támaszkodni lehet? Ne nevettess már!
"Vita van, mint a neten oly sok helyen, másutt ennél durvábbak is, ( és nem föltétlenül az alpáriság miatt ), ha neked ez a trollkodás, sajnállak."
Kell a kutyának a te sajnálatod, nem nekem. Nincs itt semmi vita, csak mindenkibe belekötsz és hülyeségeket beszélsz. Ha a letöltők 90%-a megvenné a játékokat, ahogy azt állítottad lentebb, nem ott tartana a PC-s ipar, ahol.
Abban egyetértünk, hogy a végsőnek szánt programok az esetek többségében bétaállapotúak. De ez akkor sem jogosít fel arra, hogy letöltsük őket. Utoljára írom: a gaming egy rohadt drága hobbi, aminek megvannak a maga árnyoldalai. Döntsd el, hogy akarod-e vagy sem, és hagyd abba a siránkozást, mert SENKIT sem érdekel.
Milyen "tuti adatok" ? Hivatalos számokat írtam le, amit gazdasági elemzésekhez
használnak, nem warezfelméréseket. Vagy azok szerinted tényleg nem számítanak ?
A profitorientáltsággal kapcsolatban, nem az "El kell tartani kutyájukat családjukat stb..." kezdetű közhelyet akartam kifejteni, mert az persze, hanem hogy vajon miért
adnak ki, futószalagon hibás szoftvereket mindenféle kontroll nélkül , míg a piac
más részein ez igen nehéz lenne, és miért írnak ezekhez többtízoldalas apró-
betűs jogi szövegeket, komoly ügyvédi cégek bevonásával, holott a célközönségük többnyire olyan, akinek "még nem nőtt be a feje lágya" ?
A bankos szöveged, meg te is tudod hogy blődség, de nosza beszélhetünk erről is.
Vita van, mint a neten oly sok helyen, másutt ennél durvábbak is, ( és nem föltétlenül az alpáriság miatt ), ha neked ez a trollkodás, sajnállak.
"Hát elmondom honnan jönnek az adataim, warez. Teszem azt ncore-ról: xy játék 900 hozzászóló, abból 800 egy dolgot ír: "Ha jó lesz megveszem", és ez csak egy oldal."
Be kell vallanom valamit: én vagyok Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke, és most rád küldöm az NSA-t, amiért nagy pofát nyitottál.
Látod, mit írtam? Igaz lett? Le lehet vonni a következtetést.
"Szóval lényegében igen, tuti adatokról beszélek."
"Tuti adatokat" majd akkor közölj, ha nem csak a kis fejedben tákolod össze őket ostoba, semmitmondó érvek alapján. Köszcsipuszcsi!
"Nem 14 vagyok, benézted, dolgozó ember vagyok, csak az én hozzáállásom, hogy is mondtad? "empatikus", így neveltek, kövezz meg érte."
Annál kínosabb, amit művelsz. Ha tényleg dolgozó ember vagy, benőhetne a fejed lágya.
"El kell tartani kutyájukat családjukat stb... Valahogy még mindig nem láttam itt sem sem máshol a cikkek között hogy a fejlesztők sztrájkolnak mert nem megy a pénz..."
A bankárok sztrájkjáról sem adtunk hírt eddig. Ez tehát azt jelenti, hogy nyugodtan rabolhatunk bankot?
"Simba hülye vagy. Ezek az adatok nagyon faszák, szimpla torrentoldalas statisztikák..."
Ember, az vagy te vagy az évszázad trollja, vagy... vagy nem tudom, mi van a fejedben, de hogy káosz igen, az fix.
A 167 - es volt az első értelmes hozzászólásod, amit olvastam. Ha így kezded, én is
mást írtam volna. Én a problémát, viszont a jelentős profitorientáltságban látom,
nem a warezban.
Egyoldalúak a lépések, egy óriási piac kárára.
Viszont a játék eladások nem ezt mutatják. Jó igen én is látom szar játékokat adnak ki. Igen. Némelyiket még letölteni sem érdemes. De valami oka biztosan van ennek a folyamatnak. A rendes és jól összerakott, jó kritikákat kapott játékot sem veszik lásd Witcher 2. Akkor még is csak jelentős a warez. Amit nem mondok hogy csak a warez felelős ezért. Mert nem csak az, viszont jelentős része van benne. És ez mellett nem lehet elmenni holmi statisztikákkal.