Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, akkor neked szól az Ez történt rovatunk, melyben összefoglaljuk a hét eseményeit: röviden azon apróságokat, amiről a héten nem írtunk, s felsorolva azokat, amikről részletesebben értekeztünk. Jó böngészést és olvasgatást!

PC

Kisebb botrány alakult ki a héten a Mojang háza táján, mikor a cég módosította a Minecraft végfelhasználói nyilatkozatát, mégpedig olyan módon, ami nem nyerte el a játékosok tetszését. A módosítást és az ezzel együtt érkezett fejlesztő magyarázat szerint nem lehet a Minecraftból pénzt szerezni, vagyis a pénz ellenében üzemeltetett szerverek innentől kezdve illegálisnak számítanak a Mojang szemében -- ez azonban nem így van.

A vita kirobbanása után (valaki azt is mondta, hogy a Mojang egyenes rosszabb, mint az EA, mert hát ugye a kommentelőktől nem áll távol minden túldramatizálása) Notch igyekezett tisztázni a helyzetet azzal, hogy elmondta: lehet pénzért szervereket üzemeltetni, de semmi olyan nem szabad pénzért kínálni, ami módosít a játékélményen -- ezt egyébként eddig sem engedték, csak a végfelhasználó nyilatkozatban nem volt benne konkrétan. Most már benne van, igaz finomítás és alapos tisztázás után. A szabályzat itt olvasható.

A Company of Heroes 2: The Western Front Armies trailert kapott. A letölthető tartalom, mely hadseregenként 13 dollárba kerül (együtt húsz dollárba) az Egyesült Államok hadseregét és a német Oberkommandót tartalmazza, valamint nyolc új multis térképet és kiterjesztett fejlődési rendszert.

Radu „RDU” Dima a héten megnyerte a DreamHack Hearthstone-bajnokságát, s tízezer dollárral sétálhatott haza, az öröme azonban nem volt hosszú életű, ugyanis nem sokkal a meccs után azzal vádolták meg, hogy csalt. Ezt a Redditen felbukkant képek támasztják alá, melyek azt mutatják, hogy a mérkőzés során RDU üzeneteket kapott arról, hogy ellenfelének mi lapul a paklijában, ez pedig nagyon fontos információ.

A DreamHack természetesen megvizsgálta az esetet és arra jutottak, hogy nem történt csalás, s RDU megtarthatja a nyereményét, az internet azonban nem nyugodott, s ki is harcolták azt, hogy legalább a két fél megszólaljon az ügyben. RDU elmondta, hogy egy ismeretlen, pont az előző nap felvett ember küldte neki a kéretlen üzeneteket, de ezek amúgy is akkor érkeztek már, mikor biztos volt a győzelme. A finálé vesztese, Jason „Amaz” Chan kiállt RDU mellett, mondván szerinte sem történt csalás, de a DreamHack jobban végezhette volna a dolgát a rendezvény szervezése és a kommunikáció terén.

hearthstone-dreamhack-bajnoksag-csalas.jpg

Rajtunk, játékosokon múlik, hogy a Respawn meddig fogja támogatni a Titanfallt. Ezt a csapat vezetője,  Vince Zampella mondta el, jelezve, hogy nem kívánnak örökké ezzel a játékkal foglalkozni, csak ha azt látják, hogy van érdeklődés és egy aktív közössé körülötte, de valószínűleg így is el fog jönni az a pont, ahol befejezik a Titanfall foltozását és finomhangolását, hogy a várható folytatásra koncentráljanak.

Egy rövid videó arról, milyen lehetőségekkel vár minket a Hellraid:

A Witcher 3 E3-as prezentációjában egy izgalmas betekintést láthattunk a játékból, tele harccal és rengeteg látványossággal -- sokaknak szemet szúrt azonban az, hogy Geralt milyen könnyen intézett el mindenkit, ebbe beleértve a demó végén váró bestiát is. Nos, nem kell aggódni, a kész játék már nem lesz ilyen könnyű, ugyanis egy komplex, sok kihívást nyújtó harcrendszerrel lesz dolgunk, s itt csak azért volt lebutítva minden, mert takarékoskodni kellett az idővel.

Az alfatesztelés után június 27-én indul a  Orcs Must Die! Unchained zárt bétatesztelése. Ebben egy új pálya, három új hős és a kártyapakli módosításának lehetősége mutatkozik be. Regisztrálni a hivatalos oldalon lehet.

Csoda történt! A klasszikus Fallout-sorozat, azaz a Fallout 1, a Fallout 2, és a Fallout Tactics visszatért a Steamre hosszú idő után. A játékok egyenként öt euróba kerülnek, míg csomagban 13 euróért lehet megvenni az összeset, és támogatják a Steam Cloudot, valamint a Tactics kivételével futnak Windows 8 alatt is.

Az Atari bejelentette, hogy újraszervezi a cégét, és ezentúl „interaktív szórakoztató produkciós vállalat” lesz. Ezen felül az online játékokra, szerencsejátékokra, és hordozható eszközökre fog fókuszálni, ráadásul külön tartalmakat készít a leszbikus, meleg, biszex, és transzszexuális közösségeknek. Ilyen lesz a Pridefest című játék, melyben a Rollercoaster Tycoon mintájára a játékosok saját melegfesztivált szervezhetnek. Fred Chesnais kijelentette, hogy az „Atari több, mint egy játékkiadó cég. Egy ikonikus márka, mely szenvedélyes és időtlen kultúrát állított fel. Amit a cég elért az utóbbi harminc évben, az nem semmi, de most még több dolog jön.”

A Microsoft közölte, hogy nincsenek terveik arra vonatkozólag, hogy a Halo: The Master Chief Collectiont elhozzák Xbox 360-ra vagy PC-re. Xbox 360-ra azért nem jelenik meg, mert a konzol nem bírná el a fejlesztéseket, a játék méretét, és a szükséges technikai specifikációkat. „A Halo: The Master Chief Collection játékkal az a célunk, hogy egy teljes Halo-élményt nyújtsunk az Xbox One-on. Dedikált szerverek, egyedi interfész, fejlesztett grafika, és 60 fps sebességű játékmenet lesz a fő tulajdonsága. Van PC-s Halo-történelmünk is, legutóbb a Spartan Assault jelent meg. Meghallgatjuk a rajongóink kérését, de most az Xbox One-ra koncentrálunk.”

A Guinness Rekordok Könyve által is elismert, több mint 11 ezer játékot számláló gigászi kollekció elkelt, mégpedig 750.250 dollárért, vagyis 168 millió forintért.

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!

1 2