• Bearanyozódott a Lies of P
  • A Neowiz soulslike játéka
  • Amely Pinokkió történetét meséli el egy eddig nem látott módon
  • A program szeptember 19-én érkezik, és a Game Pass kínálatában is elérhető lesz

Bár a többség leginkább a szeptember 6-án érkező Starfield (na meg a Baldur's Gate 3 szintén ezen a napon debütáló PlayStation 5-ös verziója) miatt várja az ősz legelső hónapját, arról a Lies of P-ről sem szabad elfeledkeznünk, amely a soulslike tortából igyekszik majd kihasítani magának egy szép nagy szeletet. A demo alapján egyébként erre minden esélye megvan a koreai Neowiz (és a Round 8 Studio) csapatának, hiszen a Pinokkió történetét kissé rendhagyó módon elmesélő akció-RPG-nek a Bloodborne volt az egyik legnagyobb ihletője (legalábbis, ami a hangulatot és a viktoriánus környezetet illeti), amivel ugye nehéz mellélőni. Persze nem lehetetlen, de a csapat elég ügyesen vette az akadályokat, mivel a körítés mellett a játékmenet is rendkívül jónak ígérkezik, mostanra pedig már semmi nem állhat a szeptember 19-én esedékes megjelenés útjába.

liesofpgold.jpg

A stúdió ugyanis egy meglehetősen mutatós képpel adta a rajongók tudtára, hogy bearanyozódott a program, így – hacsak nem a Cyberpunk 2077 esetéből indulunk ki – egészen biztosan befut a játék a tervezett időpontban. PC és konzolok mellett ráadásul a Game Pass könyvtárába is bekerül már az első napon, így az Xbox tulajdonosok (vagy azok, akik a Microsoft felhőalapú technológiáját használják) a teljes ár töredékéért nézhetik meg közelebbről, hogy hányszor sikerült megcsavarni Carlo Collodi klasszikus történetét.