Már attól lesz néhány ősz hajszálam, hogy legépelem ezeket a sorokat, de valahogyan el kell kezdeni a hírt, nemde? Szóval épp a napokban (egészen pontosan október 26-án, ha a tengerentúli debütálást nézzük) lett 20 esztendős a játékvilág egyik legismertebb legendájának számító GTA: San Andreas (természetesen videóban is megemlékeztünk a neves évfordulóról), amely rengeteg embernek okozott felejthetetlen pillanatokat – és okoz a mai napig, hiszen mostanra nagyjából minden létező masinán elérhető a program.

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki egy nehéz iskolai nap után kaján vigyorral az arcán huppant be a PS2 vagy a PC elé, hogy vegzálja picit Los Santos, San Fierro és Las Venturas békés polgárait vagy hódoljon a milliónyi minijáték egyikének, melyek garantálták, hogy jól teljenek a délutánok. És ha már így szóba kerültek a CJ fordulatokban gazdag történetének helyet adó városok, nemrégiben ezekkel kapcsolatban is kaptunk egy meglehetősen érdekes infót, méghozzá annak az egykori Rockstar alkalmazottnak, Obbe Vermeijnek köszönhetően, aki idén tavasszal felfedte a random lezuhanó kisrepülők rejtélyét.

A San Andreas mellett a GTA 3-on, a Vice Cityn és a GTA 4-en is ügyködő volt alkalmazott egy X-en közzétett bejegyzésben értekezett arról, hogy eredetileg három különálló pályán kaptak volna helyet az egyes települések, amiket csak vonattal vagy repülővel tudtunk volna megközelíteni – ez ugyebár átvezető animációt és/vagy töltőképernyőt jelent. Ez a lépés lehetővé tette volna a csapat számára, hogy megkerülje a PS2 szűkös memóriakorlátait, plusz így kívánták garantálni a szakik, hogy a látvány terén is egyediek legyenek a felfedezhető városok. A Rockstar North egyik vezetői értekezlete aztán alaposan megváltoztatta a terveket, így született meg a teljességgel egybefüggő térkép ötlete, amit ugyan jóval nehezebb volt tető alá hozni (sokan el sem akarták hinni, hogy ilyen látványt és komplexitást lehet kicsikarni a Sony masinájából), ám végül megérte a sok erőfeszítés, hiszen a GTA: San Andreas instant klasszikussá vált, amely külön fejezetet kapott a videójátékok történelemkönyvében.

A borítóképek forrása: Rockstar Games