• A Baldur's Gate 3-ban már most elkészültek a Dragon Age: The Veilguard karakterei
  • Egy tehetséges játékos ugyanis megalkotta a program főhősének társait
  • Valamint a széria fontos részét képező Varricot
  • A limitációk ellenére remekül sikeredett a végeredmény

Finoman fogalmazva is megosztotta a rajongókat a Dragon Age: The Veilguard játékmenet-bemutatója, hiszen elég hamar kiderült, hogy a korábban Dreadwolf alcímmel ellátott alkotás több közös vonást mutat a Mass Effect-szériával, mint a 2009-ben indult sorozattal, melynek első felvonása (Origins) még a CRPG műfajban indult. Jómagam is értetlenül állok a döntés előtt, hiszen a Baldur's Gate 3 elég jól megmutatta tavaly, hogy igenis van igény a komplex szerepjátékokra, de a BioWare (bár én inkább az EA-re tippelnék) jól láthatóan inkább az akció irányába szeretné eltolni a Solas utáni hajszát – szerencsére azért így is lesz helye a taktikának, csak épp messze nem akkora, mint korábban. A széria egykori executive producerének nyilatkozata ugyan bizakodásra adhat okot a végeredményt illetően, ám jobban tesszük, ha megvárjuk a debütálást, hiszen számos erősen túlzó véleményt láthattunk az elmúlt években. Néhány játékos mindenesetre tűkön ülve várja a programot, köztük azzal a CobaltP nevezetű Reddit-felhasználóval, aki a néhány sorral feljebb említett Baldur's Gate 3 rendkívül sokrétű karakterkészítőjében alkotta meg a The Veilguard főhősének (Rook) társait, akik az Xbox Games Showcase keretében lettek leleplezve.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ahogy az látható, CobaltP a hét társ mellett a széria történetének fontos részét képező Varricot (aki szerintem egyébként nem fogja megérni a játék stáblistáját) is megálmodta, és bár a végeredmény kifejezetten mutatós, a karakterszerkesztő sajnos nem nagyon tud mit kezdeni az idősebb szereplőkkel, így a sokat látott törp és Emmrich is fiatalabbnak tűnik, mint a BioWare akció-RPG-jében. Emellett Taash-t sem sikerült 100%-ban megalkotni, hiszen a Qunarik nem igazán léteznek a Dungeons & Dragons univerzumában – szarvakat mindenesetre kapott, az is valami, nemde? Harding, Lucanis, Davrin, Neve és Bellara ugyanakkor nagyon is hasonlítanak az eredeti modellekre, szóval nem meglepő, hogy a felhasználó posztja mostanra több mint 3000 pozitív szavazatot kapott – ahogy az sem, hogy épp a Baldur's Gate 3-ban keltek életre a társaság tagjai, hiszen azt a franchise-t is a BioWare-nek köszönhetjük.