A gigantikus Ubisoft Montreal után a francia kiadó egy újabb óriáscsapatot igyekszik létrehozni, ezúttal Torontóban. A cég 600 ember felvételét tervezi az elkövetkezendő 10 év során, hogy még több nagy címmel rukkolhasson elő -- valahogy úgy, ahogy az Activision és az EA szokta. Jelenleg 210-en dolgoznak a stúdióban, így lenne 810 fős, a bővítés pedig félmilliárd dolláros beruházást jelent.
Nem szabad elfelejteni, hogy az új technológiák (mint amilyenek a következő konzolgeneráció tagjai) egyre fejlettebb grafikai és fizikai részletességet tesznek elérhetővé, így kell is a sok szakember, hogy a projektek utolérjék magukat.

Szerintem az, hogy küzdenek a kalózok ellen, egyátalán nem szemétség
Miért ne keresnének zenészeket? Ugyanúgy része egy játéknak az is.
A gond csak ott van, hogy még diák vagyok és egyenlőre még csak a némettel küzdök