Decemberi teljes játékaink - Heliborne & Roarr! & Toki

Csaknem minden szempontból igazán karmikusan fonódott össze meglehetősen zilált élethelyzetemmel az aktuális havi dupla játékkínálat. A Heliborne az egyik kedvenc lövöldözős játékom, ami, ha úgy akarom, meglepően összetett is lehet. A Roarr! pedig szimplán elmebeteg egy darab, de ki ne szeretne balett tütübe öltözött dinóval randa tintahalszerű űrlényeket halálra taposni?!

Heliborne

Lezúzni. Bármit, amit lehet, és amit másnap reggel nem bánok meg – nagyjából ez jár mostanában a fejemben, amikor mondjuk, egy reggel kilences békéscsabai megérkezéssel nehezített protokolleseményről hazaérek. Miután ellátom a szolgálati ebeket (Bodza főtörzs és Bogyó tizedes jelen!), bekapcsolom a gépet és irány mondjuk a festői Koszovó vagy a kies Észak-Afrika, mindezt a Heliborne segítségével. Nem véletlenül a kedvenc három lövöldözős játékom egyike: az alapötlet, a körítés, a hangulat mind-mind gyorsan el tudja feledtetni velem a külvilágot. Pedig ha belegondolok, semmi igazán bonyolult nincs benne. Adottak a pályák, ahol egyrészt az előretolt bázisokat kell elfoglalni a védők semlegesítése után, amihez a szükséges katonákat a szállítóhelikopteren vagy egyedi megoldásként a harci Mi-24-es aprócska deszantterében postázhatjuk a harcmezőre. Emellett számtalan mellékfeladattal kell gyűjteni a győzelmi pontokat, például ellenséges járművek vagy hajók megsemmisítésével, bajba jutott mélységi felderítőink harci kutató-mentő kiemelésével vagy éppen a fák között bujkáló ellenséges RPG-sek felkutatásával és kiiktatásával.

A piros csapatok szovjet/orosz, míg a kékek amerikai helikopterekkel dolgozhatnak. Méghozzá nem is akármilyenekkel! A fejlesztők legjobb ötlete, hogy mindehhez az 1950-es évektől lehet és kell is elindulni. Bezony, Béláim, meglehetősen hosszú és számtalan lelövéstől övezett út vezet a csoffadt, buborékkabinos tákolmánytól, az OH-13S-től a mai, legmodernebb AH-1Z Viper harci helikopterig. A négy „korosztályba” sorolt gépeket egymás után tudjuk megnyitni, a pályákon a megsemmisített ellenfelek és az elvégzett feladatok után járó pontok segítségével. Sőt, az egyes gépek fegyverzetcsomagjait, extráit (mint amilyen mondjuk az ajtóban dolgozó géppuskás vagy az infravörös rakétacsalik). Plusz minden típusnál pont, hogy rövid, néhány mondatos történelmi bemutató is várja az érdeklődőket. Ki van ez találva, kérem. A játék ma már alapfeltételnek számító módon akár egyedül, akár neten is játszható. Én ez utóbbit javaslom, számos nyelven lehet érdekes, új szavakat tanulni. Nem meglepő módon az exszovjet típusokat elsősorban az orosz ajkú playerpajtik kedvelik, de számos amerikaival is találkoztam, akik egy virtuális lépést sem tennének kedvenc Mi-24P Hindjuk nélkül. Érthető, hiszen évtizedekig a valódi Vörös Hadsereg egyik rettegett fegyvere volt a karcsú és halálos, de közel sem sebezhetetlen, az 1980-as évek Afganisztánjában a „Krokodil” becenevet kapott forgószárnyas.  

Az egyéni játékmódot kedvelők két, történelmi hadjárattal is dolgozhatnak. Nem véletlen persze, hogy az 1972-es „Nguyen Hue” vár az amerikai, míg az 1987-88-as afganisztáni „Magisztrál” az orosz helikopterekre, illetve hajózóikra. Emellett persze lehet egyéni csatát indítani, amibe kooperatíve mások is beszállhatnak az AI elleni kemény fordulózásba.

Mind az egyéni, mind a PvP-módban aránylag sokféle pálya van, azaz Vietnam, Észak-Afrika, Afganisztán, Koszovó és a képzeletbeli, trópusi Binomo-szigetek várják a kedves és halálra szánt virtuál huszárokat. Mert elhullás lesz bőven: gonosz dolog a nehézgéppuska, de még gonoszabb, ha az emberre légvédelmi rakétával vagy leszállás közben RPG-vel lőnek. Márpedig lőnek: sokan és sokat. A dolog titka, hogy pont a megfelelő sebességgel és magassággal érkezz meg a célterület fölé. Ha lassú vagy, pikk-pakk leszednek a légvédelmi állásokban görnyedő ellenséges tüzérek. Ha meg túl alacsonyan, nyélgázzal száguldasz át, akkor nem tudsz eredményesen rakétatüzet vezetni az ellenre, területegyengetés céljából.

Egyszerű, ugye? Majdnem annyira, mint az irányítás: a gépeket egér és billentyűzet kombóval tökéletesen lehet terelgetni. Mondjuk, kell egy órányi játékidő, míg „szemed lesz” a leszálláshoz és egyből megvan a bejövetel és a törésmentes földet érés. Ja, merthogy ugye, ha bajba kerülteket mentesz (lila füstgránát), vagy éppen az ellenséges bázist elfoglaló csapatokat raknád le a földre, lőni fognak. Sokan, sok mindennel. Nem nagyon van idő két bejövetelre.

Ha megcakkozták a gépet (az életerődet egy egyszerű százalékjelző mutatja), de még repülőképes vagy, akkor a saját bázisra visszatérve kilemezelnek mindent, s még a rakétatáradat is utántöltik. Itt lehet a háromgépes minicsapatod típusai között váltogatni: a harci gépek és a csapatszállítók is más-más feladatra optimálisak. Jó esetben eredményesen kiiktatod az ellent, majd hazarohansz, átülsz a Mi-8-asodba, és már száguldasz is vissza, a fedélzeti bokorugrókkal elfoglalni a kiürített bázist. Ez – és a mellékküldetések folyamatosan érkező sora – biztosítja azt, hogy nem válik unalmassá, ismétlődővé a játék még egy órányi egybemenet után sem. Igaz, ehhez kell a szerintem hangulatos zene, a ritkán látható típusok élethűen lemodellezett felvonultatása és a káromkodó csapattársak okozta számtalan vidám pillanat. Kellemes keveréke ez a „ha akarom, fejlesztgetek, ha akarom, csak csapatok” játékkoncepciónak.

Roarr!

Oké, ez egy olyan játék, aminek tulajdonképpen nincs sok értelme. Azaz mégiscsak van: először hitetlenkedve meredsz a képernyőre, majd rádöbbensz, hogy tényleg azt látod, amit. Mellékhatásként a csajod/pasid mondjuk, nem igazán tekint majd épelméjűnek, amikor hajnali fél kettőkor vihogva rontasz a hálószobába: drágám, frakkot adtam a dinómra. Félre fogja érteni. Tapasztalat.

Na szóval, adva van egy marhára idegesítő, nyolc másodperces, folyamatosan ismétlődő, gitárra alapozott, prüntyögős zene, sok-sok minimálgrafikás pálya, és egy közepesen átgondoltnak látszó, vékonyka storyline. Eddig ez nem sok: aztán nekiállsz válogatni a főhős különböző öltözetei között (a már említett balettszoknyácska mellett frakkot, pandajelmezt, kínai sárkánykülsőt vagy akár sárga tarajos punkgúnyát is felhúzhatsz a szegény, leendő kőolaj-alapanyagra), és már tudod, baj nem lehet. Bár az irányítás érezhetően konzolra lett kitalálva (a Nintendo Switch volt az alap), kisebb tanulási idővel azért az egér és a billentyűzet kettőse is kézre fog állni – használd bátran a kiosztás újrakonfigurálását, nekem a gyáritól a hajam hullott ki. Érdemes nem feladni, mert szavamra, ez a klasszikus kaiju püfölde, azaz a földre érkező idegen űrlények széthentelésére alapozott játék a legnehezebb napokon is mosolyt csal az arcodra. A fejlesztők nem titkolt módon a Roarr!-ral a régi, a klasszikus Nintendo-platformokon sikert aratott csihi-pihi játékok előtt kívántak tisztelegni.

Aki csurig töltött kitartáskészlettel áll neki a szigetpályák egymás utáni leküzdések, majd a bossok nyakkal vagy farokkal történő, hosszadalmas agyonverésének, az különböző ütéskombókat is felfedezhet és begyakorolhat – bevallom, én a kora kamaszkorom „mortálkombatos” szokásához híven a spontán gombnyomogatásból eredő random kombinációkban hiszek. Szerintem ez az a lazasági szint, amit a feledhetetlen nevű Roarr! The Adventures of Rampage Rex Jurassic Edition kínál. Most őszintén: te komolyan vennél egy vasszerkezetű markolódaruval keresztezett csápos izét, ami mellesleg robbanó olajoshordókat dobál? De van például óriáshangya is, aminek nemcsak denevérszárnya nőtt, de szerintem egy gigantikus betonkeverő figyel is a hátán… Cserébe időnként tudunk tintaszerű sorozatpacákat köpni vagy lángoló farokkal körbe pörögve repülőteret megsemmisíteni. Mi kell más, mondjuk, egy szomorú, decemberi, sötét, téli, magányos estén?

Toki

Hogy igazán emlékezetessé tegyük utolsó nyomtatott megjelenésünket, az utolsó pillanatban még egy extra játékot csaptunk a már bemutatott kettő mellé, méghozzá nem is akármilyet. Az eredetileg 1989-es Toki felújított változata idén nyáron jelent meg PC-re, 20 euróba kerül, ráadásul komoly kihívást nyújt az akció-platformer műfaj szerelmeseinek, miközben kellemes látványával a retró rajongóit is leveszi lábáról. Így ezzel a három teljesen különböző játékkal kívánunk nagyon boldog karácsonyt minden kedves olvasónknak, és bízunk benne, hogy mind a cikkekért, mind pedig teljes játékainkért megérte velünk tartani.

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!

A LEGÚJABB PC GURU DECEMBER 5-TŐL KAPHATÓ
AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN