Embert próbáló feladat akár csak végiggondolni is, hogy egy évtizedben mennyi játék pörög át egy aktív játékos kezei között. Adjuk hozzá, hogy én az elmúlt évtizedben végig ontottam a játékokról a teszteket, sok olyan cím is megfordult a gépekben, amire már szinte nem is emlékszem. Lehetséges egy ekkora merítésből, az eddigi emberöltőm majd’ harmadából listát állítani?  Ráadásul minőség szerinti felsorolásban, szigorú húszas rendben? Én erre szinte képtelen vagyok. No, nem azért, mert lustaságom vagy rendszerszemléletem deficites – hanem azért, mert mind sorrendben, mind szereplés tekintetében másnap már lehet, kicsit másképp gondolom a helyezéseket. (Hjaj, most átolvasás után máris tudnék néhány alternatív címet a listára tenni…) És tudjátok – ez nem egy átfogó, szakmai felsorolás lesz. De nem ám! Ezek a személyes szubjektív kedvenceim.

Lássuk, hogy a fentiek alapján, a konvenciót kicsit bontva, elbírja-e a PGO rendszere a következő „sorszámozást”!

20. Bulletstorm

  • Kiadó: Electronic Arts
  • Fejlesztő: People Can Fly
  • Megjelenés: 2011. 02. 25.
  • Platform: PC, PS3, X360

Sajnos a tesztek, kritikák írása mellett nagyon ritkán jut időm, hogy egy single játékot másodjára is elindítsak. A Bulletstorm ilyen volt. Iszonyat szórakoztató, baromi látványos (Unreal-gyönyör), kilenc évvel a megjelenése után is abszolút megáll a lábán. Ha lehet ilyet mondani, nekem ez volt a Duke Nukem 3D „valódi” folytatása. És még valami: Games For Windows Live – ismerős még valakinek a rendszer? Na, a játék élményéhez simán hozzákötöm a fel-felugró (szeretett/gyűlölt) kék keretes ablakot is…

19. Titanfall 2

  • Kiadó: Electronic Arts
  • Fejlesztő: Respawn Entertainment
  • Megjelenés: 2016. 10. 28.
  • Platform: PC, PS4, XOne

Tudom, tudom – az Apex a nagy tutiság! Így kérdés lehet, hogy mit is keres a Titanfall, ráadásul épp a második része a listámon?! Nos, elismerem, hogy az első részével sokkal jobbakat multiztam, tudom, hogy az Apex népszerűbb, és a mechanikái talán modernebbek is. De a Titanfall 2-ben láttam az utóbbi évtized egyik legjobb single player kampányát. Az elejétől a végéig tökéletesen rendezett, feszes, akciódús történetet lövöldözhetsz végig a Titanfall 2 sztoriijában, amely önmagában sokszorosan megéri a mai nyomott ár címkéjét. Apropó, meg is fogadtam, hogy ez az utolsó EA játék, amit teljes áron megveszek/megvettem. A launch után egy hónappal már félpénzen adták a címet…

18. Night in the Woods

  • Kiadó: Finji
  • Fejlesztő: Infinite Fall
  • Megjelenés: 2017. 02. 28.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Egy olyan kalandjáték, amiben szinte semmi puzzle nincs, csak történetmesélés, hangulatépítés, és egy furcsa Americana, amelyben a macskák nem azok, aminek látszanak. Szinte nem is értem mit keres a listán, mert ennél unalmasabb, hosszabbra nyújtott címmel ritkán játszottam. Valamiért mégis végig értem rajta és az idő során a bőröm alá mászott a történet. Sajnos a Holowka-sztori ma talán más megvilágításba helyezi a játék emocionális töltetét, de ha kizárod a valóságot, és megadod a neki járó időt, a Night in the Woods nem ereszt majd. Anywhere, just not here.

17. Sine Mora

  • Kiadó: Digital Reality
  • Fejlesztő: Digital Reality
  • Megjelenés: 2012. 03. 21.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS, PS3, X360

Magyar-japán kollaboráció, mégpedig az izgalmasabb fajtából. Egy olyan műfajban próbáltunk szerencsét, amiben vajmi kevés keresnivalónk lett volna. Az esélyekkel szemben a dolog nagyon is működött. Imádtam a sztorit, stílusos és látványos volt a vizuál, remek volt a pontokat hajkurászni a leaderboardon, és a szinkronhangok is a memóriámba égtek… Az viszont tuti, hogy soha nem lettem a játék mestere. Ebben a zsánerben én legfeljebb csak próbálkozni tudok…

16. Zen Pinball 2/Pinball FX 2-3

  • Kiadó: Zen Studios
  • Fejlesztő: Zen Studios
  • Megjelenés: 2010. 10. 27.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS, PS3, X360, WiiU, 3DS, iOS, Android

A szolgáltatás, aminek a különböző verzióit szinte éveken keresztül, minden elképzelhető masinán nyomtam. A Zen remek példát mutat abból, hogy miként lehet a licencekkel kreatív és minőségi módon bánni. Emellett a felépített ökoszisztéma, a szolgáltatásrendszer, a platformokon átívelő kínálat igazi példaértékű mutatvány volt; az elmúlt évtized egy fontos sarokköve ipari szempontból. Az asztalok minőségéről, változatosságáról, ötletességéről pedig akkor még nem is beszéltem. Star Warstól a Doomon át a saját asztalokig, a Zen flipperjátékokkal nem lehet mellényúlni.

15. Operencia: The Stolen Sun

  • Kiadó: Zen Studios
  • Fejlesztő: Zen Studios
  • Megjelenés: 2019. 03. 29.
  • Platform: PC, XOne

Nem tudom levetkőzni magamról a gaming-patriotizmust. Az Operencia is egy olyan élmény, ami valószínű a hazai vonatkozás nélkül nem adott volna ennyit. Így viszont, a magyar népmesés-mondás körítéssel egy zseniális újraértelmezése a hardcore labirintustúró RPG műfajának. Valószínű, hogy nézni hasonlóan izgalmas, mint játszani – a feleségem ugyanis végigülte a történetet, és együtt csodálkoztunk a rengeteg elrejtett utaláson, titkon, poénon. Azt csicsergik a madarak, hogy idén más platformon is találkozhatunk a Jóskával, Döbrösi Faunával meg a többiekkel, szóval szedd a lábad, amíg az Óperenciás Tengeren Túlra nem érsz…

14. Vanishing of Ethan Carter

  • Kiadó: The Astronauts
  • Fejlesztő: The Astronauts
  • Megjelenés: 2014. 09. 26.
  • Platform: PC, PS4, XOne

Elismerem, hogy nem a legkiemelkedőbb sétaszim/belső nézetű kaland a piacon, de számomra az egyik legemlékezetesebb. Nem öregedett túl jól, mert rejtvényei, misztikus-darkos hangulata és tematikája sok más játékban is megjelent már, sőt olykor jobb megvalósítást is kaptak az újabb címek. Mégis, a lovecrafti sztori, valamint a kiskorom óta keresett élmény, hogy egy szinte fotorealisztikus módon megelevenedett réten-mezőn sétálgassak egy videojátékban, maradandó tudott lenni. Igazából ideférne a többi, számomra kedves sétaszim játék is. A Dear Esther (2012), a Rapture (2015), a Firewatch (2016), vagy az Edith Finch (2017).

13. Xbox visszafelé kompatibilitás

  • Kiadó: Microsoft
  • Fejlesztő: Microsoft
  • Megjelenés: 2015. 06. 15.
  • Platform: XOne

Bár tudom, hogy ezzel kicsit megint formát bontok, konzolos téren a Microsoft emulációs birodalma óriásit lépett abba az irányba, hogy egy neves platform múltját a korábbi gépek előkotrása nélkül meglátogathassuk. Bár a szolgáltatás nem tökéletes, és nem teljes (már nem is lesz az), az ötlet és a lehetőség nagyon-nagyon kellett az Xbox felhasználói számára, és ezt a szemléletet az összes többi konzolon is jó lenne valahogy viszontlátni. Meglátjuk, mit hoz az új generáció, ahol állítólag a korszakok közötti átjárhatóság is szintet fog lépni…

12. Uncharted 4: A Thief’s End

  • Kiadó: SIE
  • Fejlesztő: Naughty Dog
  • Megjelenés: 2016. 05. 10.
  • Platform: PS4

Na, tessék, kell egy popcorn-játék is a sorba. Bár az az igazság, hogy egy olyan minőségi darabnak, mint az Uncharted 4, nincs semmiféle szégyenkeznivalója egy ilyen listán. A vidámabb, könnyedebb hangulatának köszönhetően jobban bejött, mint a valószínűleg fontosabb The Last of Us. Ráadásul az Uncharted 4 az egyik legszebb játék, amit valaha láttam. Bár idén lesz négy éves, kevés szemcukorkát tudsz mutatni, ami konzolon ennél csinosabban fest. Kíváncsi vagyok, hogy vizualitás és filmszerűség terén a Naughty Dog csapata ezt hova tudja tovább fokozni…

11. Cuphead

  • Kiadó: Microsoft Studios, Studio MDHR
  • Fejlesztő: Sudio MDHR
  • Megjelenés: 2017. 09. 29.
  • Platform: PC, XOne, NS

Gyerekként imádtam a Fleischer-rajzfilmeket, bár valószínű, hogy a kiskrapek fejemmel is éreztem némi bájos retrót az állandóan izgő-mozgó mesefigurák stílusában. Az MDHR ezt vitte virtuális vászonra, a főhősöket irányíthatóvá tette, majd az izommemóriát és a reflexeket ördögi feladat elé állító játékot pakolt a meseszerű látvány mögé. A Cuphead azóta kultjáték, erényeit a szakma és a közönség is elismerte. Nagyon kellenek az ilyen egyedi megjelenések, mert ezek mutatják, hogy mindig lehet újat és újabbat kitalálni. Még akkor is, ha a stílust tekintve majd 100 évet repülünk vissza az időben.

10. Alien: Isolation

  • Kiadó: Sega
  • Fejlesztő: Creative Assembly
  • Megjelenés: 2014. 10. 07.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS, PS3, X360

Huh, kicsit magammal is meghasonulok, hogy az Alien: Isolationt idáig engedtem. A maga idejében a tízes skálán egy kövér hét ponttal osztályoztam a játékot, de az évek során mégis velem maradt az élmény. A Creative Assembly méltóbb Alien-terméket tett le az asztalra, mint a nyolcvanas évek óta bárki a szórakoztatóipar berkein belül. Az Isolation új szintre emelte a horrort, motiválóvá és érdekessé tette a bújkálós játékmenetet, valamint szinte egy új Alien-mozi közepébe helyezi a játékost. Az akkori laptopom is elbírta, a tévé képernyőjére vetített Full HD felbontással, USB kábelre húzott Xbox kontrollerrel kerestem a menekülést a kérlelhetetlenül nyomuló Idegennel szemben.

9. Counter Strike GO

  • Kiadó: Valve     
  • Fejlesztő: Valve, Hidden Path
  • Megjelenés: 2012. 08. 21.
  • Platform: PC, PS3, X360

Bár a két legfőbb CS-korszakom valamikor 2001-2002, majd később 2007-2009 környékére volt tehető, a CS:GO természetesen ebben az évtizedben is hozott valamit, amit csak a Counter Strike-sorozat tud átadni. A régi CS-barátok természetesen már nincsenek meg, a későbbi publikus szervereket sem tudom, hogy egyáltalán léteznek-e, sőt ez a mostani szolgáltatásszerű körítés sem mozgat annyira… de a Dust 2, vagy egy jó Arms Race a mai napig bármikor be tud szippantani.

8. Forza Horizon 4

  • Kiadó: Microsoft Studios
  • Fejlesztő: Playground Games
  • Megjelenés: 2018. 10. 02.
  • Platform: PC, XOne

Tudod mit? Nem játszottam sem a Forza Horizon kettővel, sem a hárommal, így a listán a Forza Horizon 4 lesz kiemelve. Ez a cím nekem kellően újszerű és minőségi ugrás volt minden téren… igazából minden más árkád autóversenyhez képest. Tökéletes a helyszínválasztás, remek az évszakok változásának ötlete, elképesztően éles az Xbox One X 4K-s látványa, és „hosszanfriss” a mögé rakott szolgáltatásrendszer és DLC-készlet. A Forza Horizon 4-től nehéz szórakoztatóbb arcade autóversenyt találni a piacon.

7. Resogun

  • Kiadó: SIE
  • Fejlesztő: Housemarque
  • Megjelenés: 2013. 11. 29.
  • Platform: PS4, PS3, PSV

Erre a címre úgy szoktam hivatkozni, mint a játék, amely az első Descent (!) után visszahozta az életembe a vizuális, inszomniába torkolló sokkot. Tudod, amikor fél óra játék után egész este zsong a fejed, és lefekvéskor is a pezsgést látod magad előtt. A Resogunban minden mozog, robban, suhan, szikrázik. És minden voxel. A finn fejlesztőcsapat már az Amiga idejében is tudta, hogy mitől döglik az arcade játékos, a Resogunban pedig megmutatta kései zsenijét, valamint a „next-gen” valódi erejét. Save the last humans!

6. Abzú

  • Kiadó: 505 Games
  • Fejlesztő: Giant Squid
  • Megjelenés: 2016. 08. 02.
  • Platform: PC, PS4, XOne

A sétaszimulátorok mindig is elragadták a képzelőerőmet. Az Abzú másképpen varázsolt el, közben mégis hasonló elemekkel operált. A Journey, az Ecco és a narratív kalandjátékok keverékét prezentáló remekmű emlékezetes utazás a természet egy olyan szegletébe, melyet tényleg csak filmen láthatunk.  A játék üzenete is fontos: bizony, csak egy bolygónk van, nem mindegy, hogyan viszonyulunk hozzá!

5. Life is Strange

  • Kiadó: Square Enix
  • Fejlesztő: Dontnod Entertainment
  • Megjelenés: 2015. 01. 30.
  • Platform: PC, PS4, XOne

Te jóóóó ég, már öt éve, hogy megjelent a Life is Strange első epizódja. Ilyenkor extrán érzi az ember, hogy mennyire rohan az idő. A sorozatot és az epizodikus kalandjátékokat persze azóta (szerintem) kicsit túl is tolta az ipar, a LiS ezzel együtt mindenképp egy műfaji csúcs. Kicsit tinis, kicsit nyálas, kicsit csajos, de minden zsigerében emberi.  Szinte minden része tökéletesen működött, és szinte minden eleme imádnivaló. A pasztel világa. Az alt-rock zeneisége. A sötét fordulatai. Nálam a Life is Strange örökre felírta a Dontnodot a nagyok csarnokába.

4. Return of the Obra Dinn

  • Kiadó: Lucas Pope
  • Fejlesztő: Lucas Pope
  • Megjelenés: 2018. 10. 18.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Lucas Pope egymaga új zsánert alkotott a Return of the Obra Dinnel, amely a belső nézetű kalandozást egy köbre emelt, tengeri Agatha Christie X Lovecraft nyomozással fejelte meg. Bár a mester spórolt az animációkkal, így az időben kimerevített halálesetek körülményét körbe szaglászva kellett biztosítási detektívünkkel nyomozni. Emellett megoldani egy kereskedelmi hajó rejtélyes történéseinek a kronológiáját, személyes vonatkozásait és magát a nagybetűs Rejtélyt! Sajnos csak idén játszottam végig, mégpedig a konzolos verziót – de kár volt eddig várni. Az Obra Dinn életem egyik nagy játékélménye!

3. Super Mario Odyssey

  • Kiadó: Nintendo
  • Fejlesztő: Nintendo
  • Megjelenés: 2017. 10. 27.
  • Platform: NS

A Nintendo mindig bebizonyítja, hogy merre van az arra – a Super Mario Odyssey bithalmazában gyermekkorom kedvenc műfaja (platformerek zsánere) kapott új mélységet és pompás csúcsokat – mindezt a Nintendo örökifjú fejlesztőinek köszönhetően. Az Odyssey az a játék, ami önmagában is igazolja a Switch jelenlétét (természetesen a Breath of Wild, a Splatoon 2, valamint a Smash mellett). Magaddal szúrsz ki, ha egyszer nem szánsz rá legalább egy estét, hogy elmerülj a bajszos hős utazásában. Onnantól pedig „sajnos” nem lesz menekvés…

2. Super Hexagon

  • Kiadó: Terry Cavanagh
  • Fejlesztő: Terry Cavanagh
  • Megjelenés: 2012. 08. 31.
  • Platform: PC, iOS, Android

Egy gamer bulin láttam először, ahogy Warhawk kolléga nyomta iPaden. Rajtamaradtam, aznap estére elvesztem a forgó alakzatok között. A Super Hexagon egy közel tökéletes ügyességi játék, amelynek a zenéje legalább ugyanolyan fontos (Chipzel rocks!), mint a minimalista látvány vagy a precíz irányítás. Mobilomon a mai napig fent van az Android-verzió, ráadásul a Steam-listán a telepítettek között is állandó szereplő Terry Cavanagh zsenialitása. Valaki szóljon már, ha lát egy eladó Chipzel – Super Hexagon LP-t!

1. Portal 2

  • Kiadó: Valve
  • Fejlesztő: Valve
  • Megjelenés: 2011. 04. 21.
  • Platform: PC, PS3, X360

Az első? A legemlékezetesebb? A legminőségibb? Nem tudom, de az tuti, hogy mindent egybevetve talán az évtized egyik legkedvesebb élménye volt, amit a Portal folytatása adott. A narratíva, a pályadizájn, (spoiler) a krumpliba szuszakolt GladOS, a fokozódó kihívás és a jól ismert univerzum. A mai napig várom a folytatást. Most, hogy Xbox One X-en kapott egy kis ráncfelvarrást, újra neki kéne esni. A Portal 2 kortalan. A Portal 2 csodálatos!

Az évtizedet összefoglaló listáink még folytatódnak, tarts velünk a továbbiakban is!