A játékosokról szóló statisztikák nagy részéről be sem szoktunk számolni, mert szinte mindegyik hülyeséget mér, vagy legalábbis olyan szervezetek megrendelésére készül, melyeknek konkrét célja van az eredményekkel. A mostani, Common Sense Media által kiadott jelentés viszont kivétel, lévén mind pozitív, mind negatív jelentéssel egyaránt bírhat.
A tanulmány szerint az amerikai, 8 évnél fiatalabb gyermekek 51%-a, azaz több mint fele játszott legalább egyszer konzoljátékkal. Ez az arány a 2 és 4 év közöttiek esetében 44%, míg az 5 és 8 év közöttieknél 81%. A teljes minta 36%-a rendszeresen játszik, ami a felmérésben minimum heti egy alkalmat jelent.
Hát igen, ezek sokatmondó eredmények. Sajnos a mintavételről semmilyen leírást nem találtam, ahogy annak nagyságáról sem. Mindenesetre a CSM a teljes amerikai lakosságot vette populációnak, így valószínű, hogy több ezres mintáról van szó, ami már minden hasonló eljárásnál relevánsként kezelhető.
Ti mit gondoltok? Jó ez nekünk vagy sem?
A tanulmány szerint az amerikai, 8 évnél fiatalabb gyermekek 51%-a, azaz több mint fele játszott legalább egyszer konzoljátékkal. Ez az arány a 2 és 4 év közöttiek esetében 44%, míg az 5 és 8 év közöttieknél 81%. A teljes minta 36%-a rendszeresen játszik, ami a felmérésben minimum heti egy alkalmat jelent.
Hát igen, ezek sokatmondó eredmények. Sajnos a mintavételről semmilyen leírást nem találtam, ahogy annak nagyságáról sem. Mindenesetre a CSM a teljes amerikai lakosságot vette populációnak, így valószínű, hogy több ezres mintáról van szó, ami már minden hasonló eljárásnál relevánsként kezelhető.
Ti mit gondoltok? Jó ez nekünk vagy sem?
- naponta hány órát
- milyen játékkal
"Hát igen, ezek sokatmondó eredmények"
Szerintem meg csak gondolatébresztőek. A gondolatok viszont sokatmondóak.
abban pedig mindenkinek igaza van, hogy elsősorban a szülők felelőssége a csemeték időtöltése.
Az én gyerekkoromban még a tv volt a mumus. (és lássuk be az is maradt). Sokat tévéztem, annyit, hogy meguntam és színes drótokból hajtogattam magamnak robotokat meg katonákat. Az agyatlan bámulás fölött győzedelmeskedett a kreativitás aztán megtanultam olvasni....
8 évesen láttam először c64-est JÁTÉKOKKAL(!!!) aztán az unokatesóméknál Atarit. 11 évesen láttam először IBM-et és akkor már tudtam, hogy én "ilyen dolgot" akarok egyszer... és erre 12 évet vártam, mire saját fizetésből összehoztam az elsőt, azóta is kockulok.
A családomban sok idősebb tag azzal jön, hogy elszivacsosodik az agyam a sok gépezéstől (napi 2-5 óra). Nehéz őket komolyan venni, mikor a tévé előtt az egész család még pislogni is elfelejt ha megy az x-fucktor...
(én nagy gyerek vagyok, mert játszom, a komoly felnőttek meg rágóztatják az agyukat a tévével amit már gyerekként meguntam)
Végezetül: a játék káros, mert rengeteg időt elvesz az életemből a valódi dolgok rovására. De a valódi dolgok engem nem tudnak motiválni, amíg azt látom hogy a körülöttem élők valódi dolgokra gyűjtenek, kűzdenek és amikor megvannak nem tudnak örülni neki, mert tönkremennek a megtartásában. (ház, autó, párkapcsolat, gyerek, munka) Nem veszik észre hogy ők is csak nagyra nőtt gyerekek akik felnőttet játszanak csak véresen komolyan. Mert a valódi dolgok is károsak. Csak nem szórakoztatóak.
"akit az istenek szeretnek örökre meghagyják gyereknek"
Tiszteletem.
már 8 évesen Nyomja a Cod 4-et és 14 éves korára már egy Hard Kocka lesz.
De Amerikában és még Angliában is úgy van hogy a gyerek haza jön a suliból
és nem csinál mást mint kockul szar mindenre,... Szinte a szobájükba nölnek fel
nincs olyan hogy Pl Szombaton le mennek az osztálytársak egyet tekerni nem
ez ott nem úgy van tehát ezen nem kell meg lepődni!
Tökéletesen egyetértek.
xD
Ha mégis, akkor csak akkor csak kinectes, vagy Wii-s játékokkal, semmiképp sem GTA-val, vagy Call of Dutyval.
freeman: megint a kis borsónyi agyaddal a lényeget nem kaptad el.A legtöbb gyerekeknek való játék KINECt-en és Wii-n van.Gondolom a 8 éves nem fog rambózni vagy GTA-ni, bár kitudja, pl te is itt vagy.
Én amúgy meg PC-n nőttem fel. 5 éves korom óta játszom. Igaz, mellette volt/van életem is. Szóval úgy gondolom, ez nem tragikus, vagy mittomén, mit akarnak kihozni ebből. Szerintem semmivel sem károsabb/hasznosabb, ha valaki játékkal tölti a gyerekkorát, mint az, hogy felgyújtják a haverokkal a villanykarót vagy ürgét öntenek. Sőt, a játék csak virtuális.
Fejlődik a technika, és a gyerekeket se lehet ettől menteni. Szerintem nem baj, ha egy gyerek 2-4 éves korában már ismerkedik esetleg egy kicsit a videójátékokkal. Ebbe nincs szvsz semmi rossz, csak ne az legyen belőle, hogy már 5 évesen ott görnyed a monitor előtt mint egy zombi egész álló nap.
Nem mondom, hogy más korban ez jó dolog, de aki ilyen az meg is érdemli, hogy kimarad az élet dolgaiból(kicsiket meg a szülőknek kell megtanítania arra, hogy kezeljék ezt a szórakoztatási formát)...