Egy hónapja, augusztus 15-én jelent meg a No Time To Explain című kellemes, ám igazán hardcore (értsd: betyárkemény) lövöldözős-repkedős-időutazásos platformjáték, melyet a hivatalos honlapról 10 dollárért lehet megvásárolni. Sietve hozzáteszem, hogy ezért a pénzért két játékot kapunk, ugyanis a srácok a PC Guru indie-rovatában korábban már bemutatott Kickstarter portálon kalapozták össze a fejlesztéshez szükséges tőkét, ám annyi gyűlt össze (egész pontosan 26.068 dollár), hogy abból két epizódra is futotta. Így aztán decemberben jön a folytatás, és mindenki, aki megvásárolja az első részt, a megjelenéskor ingyen megkapja a másodikat, ahogy az az alábbi videóból is kiderül (alatta bepillanthattok a játékmenetbe is).
A készítő tinyBuild alapítói, Alex Nichiporchik és Tom Brien a napokban meglepő akcióra szánták el magukat: játékuk speciális verzióját, melyben a legtöbb karakter kalózkalapot visel (lásd alant), feltöltötték a hírhedt-híres Pirate Bay oldalára. A TorrentFreak felvette a kapcsolatot a csapattal, akiktől meg is érkezett a válasz: „Úgy gondoltuk, mókás lenne saját magunknak kiszivárogtatni egy kalózverziót, ami szó szerint kalózokról szól. Előbb-utóbb valaki úgyis fellőné torrentre, így legalább vicces a dolog.”
A team nem aggódik azért, hogy emiatt hatalmas bevételkiesésük lenne. Ahogy elmondták: „Nagyon pozitív, WTF REALLY visszajelzéseket kaptunk, és sokan épp azért vették meg a játékot, mert tetszett nekik a poén. Szóval nem hinnénk, hogy az eladásokat agyonvágja ez a lépés.” Alex barátunk még hozzátette: „Igazából nem állíthatod meg a kalózkodást, csak annyit tehetsz, hogy a magad javára fordítod, és/vagy olyan dolgot teszel le az asztalra, amiért érdemes pénzt kiadni. Számunkra ez a humor, szeretjük megnevettetni az embereket.”
Hiába, én mindig is mondtam, hogy az ipar rezgéseit igazán a független fejlesztők érzik és értik...

![Amikor egy fejlesztő warezol... Amikor egy fejlesztő warezol...](/uploads/archive/img/hirek/amikor-egy-fejleszto-warezol-5285ffbb8f5691.jpg)
Itt főleg azért tették ezt - hogy az arcunkba tolják a játékot - gondolom én, hogy játszunk vele. Mert ugye a srácok nem ezen akarnak meggazdagodni, de a hírnév kell nekik és azt úgy érik el, ha mindenki kipróbálja. Aztán majd egy későbbi játék hírneve ezen a mostani játékon - is - fog csücsülni.
Bárcsak minden játékfejlesztő így gondolkodna.
nos ezzel a mondattal 100% egyet értek, és ebből tanulhatna az összes olyan kiadó, játékfejlesztő, pénzrabló banda, akik futószalagon gyártják az egymástól lopott ötletekkel telezsúfolt, mondanivaló nélküli félkész játékokat...