Ha valaki játszott a Red Dead Redemption 2-vel, az tudja, hogy a Rockstar Games vadnyugati mesterművében bóklászó NPC-k minden korábbi próbálkozásnál élethűbbre sikeredtek, sőt, a jelenleg épp a GTA 6-on ügyködő stúdió olyan magasra tette a lécet ezen a téren, hogy azt azóta sem nagyon sikerült megugrania senkinek. Itt jön a képbe a CD Projekt RED és a The Witcher 4, a Cirit a főszerepbe helyező RPG rendezője, Sebastian Kalemba ugyanis arról beszélt Parris Lillynek egy néhány hete készült interjúban, hogy a programban található nem-játékos karakterek sokkalta jobban hasonlítanak majd hús-vér emberekre, mint mondjuk a The Witcher 3: Wild Hunt (abban szerintem relatíve jól megoldották a dolgot, csak picit sok volt az ismétlődő jelenet) vagy a Cyberpunk 2077 pixelhalmai.

„Van ez a szabályunk, hogy minden egyes [The Witcher 4] NPC-nek úgy kell viselkednie, mintha élne és saját történettel rendelkezne” – fogalmazott Kalemba a beszélgetés során. A vezető a fent mellékelt trailerben látható elszigetelt falut, Stromfordot hozta fel példaként, melynek lakói szentül hiszik, hogy a környező erdőben egy isten lakozik, aki csakis emberáldozat árán védi meg a települést. 

„Pontosan így működnek a falvak, nemde? Minden egyes lakónak megvan a maga szerepe. Stromford teljességgel elszigetelt, a benne élők pedig babonásak és tévhitben élnek. [...] Úgy vélik, hogy ebben az erdőben egy isten található” – tette hozzá, majd részletesebben is kifejtette, milyen módszerekkel kívánja a csapat felülmúlni a korábbi önmagát. „Minden téren javítani szeretnénk az NPC-k minőségén, legyen szó kinézetről, viselkedésről és arcmimikáról. Még magával ragadóbb élményt kívánunk nyújtani, ezért igyekszünk feljebb pakolni a lécet.” Papíron mindez elég jól hangzik, de azért csak várjuk ki a végét – na meg persze azt, hogy mit kínál a Grand Theft Auto 6 ezen a téren.

A borítóképek forrása: CD Projekt RED