Az Activision tavaly meglehetősen látványos körülmények között kreált magának egy riválist az EA szárnyai alatt megalakult Respawn Entertainment képében, ahová a korábbi fejőstehén szerepét betöltő Infinity Ward számos tehetsége átigazolt, ám nem az Activisionról lenne szó, ha tétlenül néznék a korábbi munkatársaik elvándorlását és lehetséges sikerre törését.
A kiadó már hónapok óta pereskedik a főkolomposokkal, Vince Zampellával és Jason Westtel, nemrégiben pedig az EA-t is bevonták a perpatvarba, azzal a váddal, hogy az óriásvállalat átcsalogatta őket, ez azonban még nem minden. A Kotaku által megszerzett információk szerint ugyanis különböző jogi manővereket használva az Acti elnyújtja a pereskedést, amivel komoly anyagi károkat okoznak a Respawn Entertainment vezetőinek, amivel végső soron hátráltatják a fejlesztők munkáját.
A hivatalos iratok szerint az Activision már hónapok óta tisztában van azzal, hogy az EA is benne volt a buliban, de a bizonyítékuk bemutatásával egészen decemberig vártak, s ezzel elérték, hogy a májusra kitűzött meghallgatást elhalasszák.
Zampella és West természetesen már panaszt tett a történtek miatt, de mivel tényleges törvénysértésről nem beszélhetünk, nem valószínű, hogy érdemi változás egyhamar bekövetkezhet, ami azt jelenti, hogy még tovább húzódhat az eddig több mint hat hónapja folyó pereskedés.

Nem elég, hogy a legjobb, legfontosabb és legtisztességesebb embereket kirúgták, de még azt is akadályozzák, hogy sikeresek legyenek egy teljesen más műfajban, mint a CoD!
Ráadásul nagyon kemények, hogy egy multimilliomos vállalat beperel egy frissen alakult fejlesztői csapatot!
Szép volt Activision! (remélem egyszer majdcsak visszanyal a nyalóka!!!)
Amúgy meg szeretem az Activision-t. Sok jó játékot adnak ki, amit az EA-ről már nem mondhatok el...
Bobby bácsi nem tudsz szépen veszíteni...
Valamiért mindig lehet róluk hallani...