A baromfitartás előnyei

A baromfik esetében kifejezetten fontos a megfelelő élettér kialakítása, amihez ma már számtalan eszközt és kiegészítőt használhatunk. A Vinex villanypásztor boltjából mindent egyszerűen beszerezhetünk, hogy hatékony legyen a baromfitartás.

A csirkék nevelése azért is előnyös, mert konkrétan egy kilogramm élősúlyt sokkal kevesebb takarmányból állítanak elő, így gazdaságos élelmiszerré is gyorsabban válnak, mint a többi nagytestű haszonállat. 

Nagy előnyük továbbá még az is, hogy féléves korukra elérik az ivarérettséget, ami azt jelenti, hogy ettől a ponttól kezdve évi több száz tojást is képesek tojni.

https-vinexvillanypasztorhu-2023-oktober-cikk2.jpg

A legegészségesebb élelmiszerforrásnak számít a baromfi húsa, emellé még jön a tojás, ami szintén alapélelmiszernek számít. Már csak azért is érdemes a baromfitartásba belevágni, mert a háztáji csirke húsa finomabb, ízletesebb, valamint a tojása is sárgább ahhoz képest, mint ami a boltban kapható.

Természetesen az sem mindegy, hogy milyen fajta csirkét választunk. Minden a céltól függ, ezért is érdemes utánanézni, hogy melyik hoz kiemelkedő termelést.

Ha a hústermeléshez keresünk baromfit, akkor a kiváló húshozamúak közül kell választani. Az üzemi tojásgyártáshoz pedig a külön erre a célra tenyésztett tojótyúkok lesznek az ideális megoldások. Mind a kettőnél oda kell figyelni továbbá a betegségekre, az örökölt problémák megjelenésére, így ha az ellenállóság a cél, akkor ajánlott az átlagos hozamú fajtát tartani.

A megfelelő eszközök a baromfitartáshoz

Szerencsére ma már több tucat termék, kiegészítő közül tudunk válogatni. Már például az itató is többféle anyagból készülhet (műanyag, fém), annak színe, mérete, formája és kialakítása is variálható. Mindent az adott terület és állatmennyiség igényeihez tudunk igazítani.

Ehhez természetesen időt kell szánni a beszerzésre és alaposan át kell gondolni, hogy pontosan melyek azok az eszközök, amire szükség van a baromfitartáshoz.

Gondolkodjunk hosszú távon

Ugyan a csirkék viszonylag hamar elérik az ivarérett kort, de utánpótlásra folyamatosan szükség van. Ezért is ajánlott az eszközök között egyaránt beszerezni olyanokat, amelyek a fiatalabb és idősebb egyedeknek is megfelelnek. Igaz ez az itatóra, etetőre, valamint a kerítésre is.

Ha már kerítés, hogy megakadályozzuk az elbóklászást, a legegyszerűbb módszer, ha sűrű hálóval vesszük körül az adott területet. A ragadozók ellen pedig úgy védekezhetünk a leghatékonyabban, ha villanypásztort telepítünk. Ezzel hosszú távon is megvédhetjük az állományt.