A Kinect által beígért forradalom ugyan elmaradt a játékok terén, a periféria azonban meleg fogadtatásban részesült a kísérletezni vágyó felhasználók körében. Már a megjelenés napján több olyan hack is feltűnt, amik bemutatták, hogy a játékokon túl milliónyi területen lehet használni a mozgásérzékelőt, ez pedig arra ösztönözte a Microsoftot, hogy kiadják az eszköz fejlesztői programját, illetve hogy hivatalosan is Windows-kompatibilissé tegyék a Kinectet.
A programcsomag már június óta elérhető, igaz, csak béta állapotban, maga a periféria pedig a jövő év elején fog megjelenni. A rossz hír viszont az, hogy a PC-s Kinect nem elsősorban a játékok miatt fog ellátogatni szeretett platformunkra, hanem ennél sokkal hasznosabb célból. Az orvoslás terén például több hasznát is meglelték a Kinectnek: autista gyerekek képességeinek fejlesztésére, az agyvérzést elszenvedett betegek mozgásának javítására, sőt még a műtőben is használható a dokumentációk lapozására, így elkerülve, hogy az orvosnak újra be kelljen mosakodnia. Továbbá az oktatásban, a művészetekben, de még katonai célokra is alkalmas a Kinect.

freeeman: Szerintem nézd meg A különvélmény című filmet, akkor szerintem megérted, hogy miért nem a PS Mové a jövő.
Tök mindegy mi a cikk-te csak kötöszködni tusz??
De szerintem sokkal érdekesebb, hogy egy alapvetően szórakozásra fejlesztett eszközt mennyi más területen is lehet alkalmazni. Úgyhogy kedves @freeeman : Lehet hogy a videójátékokhoz nem a legtökéletesebb, de szerintem így is kiváló szerkezet.
Nem csak akkor kell észrevenni a játékokat, ha megkattan valaki.