Itt az E3, itt van újra. Ugyan technikailag csak hétfő hajnalban kezdődik, az EA Play-től számítjuk az E3 2016 startját, ami vasárnap este tízkor lesz. Szóval jönnek a nagy bejelentések, a már bejelentett játékokról is végre megtudunk részleteket, valószínűleg botrányok nélkül sem maradunk – de még mielőtt holnap nekivágnánk mindennek, azelőtt megosztunk veletek tíz meg egy érdekességet az Electronic Entertainment Expóról, amit általában csak úgy emlegetünk: E3.

1. Az E3 2016 a huszonegyedik Electronic Entertainment Expo. Az elsőt 1995. május 11-én tartották, és a Sony nyitotta a Playstationnal. Itt volt először kipróbálható Japánon kívül a Sega Saturn konzolja, és itt mutatkozott be a Neo Geo CD-je is, amit a 2001-ben megboldogult SNK készített. A Los Angelesben lefolyt show-nak 50 ezer látogatója volt.

e3-1995.jpg

Az első E3 50 ezer látogatójával igen nagy siker volt.

2. Egészen az E3 2015-ig nem lehetett mezei nézőként bejutni a show-ra, csak a játékiparban dolgozók (kiadók, fejlesztők, újságírók) vehettek részt rajta, meghívásos alapon, regisztráció után. 2015-ben a show-t rendező ESA (Entertainment Software Association) azoknak a kiállítóknak, akik egyben ESA tagok, 4000-5000 belépőjegyet adtak át, amit a cégek legnagyobb rajongóiknak küldhettek ki.

3. Létezett egy japán társrendezvény E3 Tokyo ’96 néven. Az expo teljes kudarc volt. A Sony, mint főszponzor félúton kiszállt, hogy saját rendezvényére, a Playstation Expóra koncentrálhasson, majd a Sega is kilépett az utolsó pillanatban, így egyedül a Nintendo maradt meg a három nagy japán cégből. A november 1-től 4-ig megrendezett show teljes csődnek bizonyult, így a kanadai és a szingapúri E3 változatokat el is vetették.

4. Az 1997-es és az 1998-as E3 nem Los Angelesben, hanem Atlantában került megrendezésre.

5. Az E3 1997-en mutatkoztak be olyan mára legendás játékok, mint a Half-Life, az Unreal, a Sin, a Daikatana, a Prey (igen, a Prey, ami 2006-ban jelent meg), a Quake 2, a Star Wars: Jedi Knight: Dark Forces 2 és a Metal Gear Solid.

6. Az E3 1998-on láthattuk először a Duke Nukem Forevert. A játék csak 2011-ben jelent meg.

7. Az E3 2005 volt az első az E3 történetében, amin a konferenciákat közvetítette a televízió, méghozzá a G4. 2012-ben a tévés közvetítést átvette a Spike. Mindemellett az E3 2005 volt minden idők leglátogatottabb E3 expója, 70 ezer látogatót vonzott.

8. Az E3 2006-ról száműzték a szexi hostess lányokat, hála az Agatec kiadó és fejlesztő által indított Anti-Booth Babe mozgalomnak. A hostessek csak 2009-ben jelenhettek meg újra az E3-on, amikor a közvélemény nyomására változott az üzleti szemlélet az amerikai rendezvények iparában.

e3-2012-booth-babes.JPG

Hogy lehetett őket kitiltani?

9. Az E3 2007 és az E3 2008 teljesen új szemléletben került megrendezésre. Kisebb lett, valamint a fejlesztők, a kiadók és a média igen kis számban képviseltethette magát. Ezek ráadásul Santa Monicában kerültek megrendezésre, nem Los Angelesben. Mindemellett még a neve sem Electronic Entertainment Expo volt, hanem E3 Media and Business Summit. Szóval, ha igen szigorúak akarunk lenni, akkor 2007-ben és 2008-ban nem volt E3.

10. Az E3 2008 vonzotta a legkevesebb látogatót a show történetében, mindössze 5000-en mentek el rá. Az E3 2009 éppen ezért visszatért a jól bevált útra.

+1 Az E3-ra 17 éven aluli nem mehet be, szóval nem csoda, ha a Naughty Americának megengedték, hogy ott promózza felnőtteknek szóló termékeit.