Nem véletlen, hogy a Netflix augusztus 29-ét választotta az új Terminator Zero anime bemutatásának időpontjául, hiszen az 1991-es Terminator 2-ben ekkor ébred öntudatra a Skynet. A Terminator Zero már az első képeken is nagyon jól nézett ki, viszont most kiderült, hogy összességében is remek lett. A Rotten Tomatoes kritikusai szerint közel tökéletes, ennek jegyében pedig az anime 100%-os értékeléssel debütált a portálon.

A sorozatban – amelynek angol szinkronhangjai között szerepel Timothy Olyphant és Rosario Dawson is – egy katonát küldenek vissza a múltba, hogy megváltoztassa az emberiség jövőjét. 1997-ben a tudós, Malcolm Lee egy olyan mesterséges intelligencia rendszer elindításán dolgozik, amely örökre megváltoztathatja az emberiség sorsát. Csakhogy megjelenik egy könyörtelen bérgyilkos a jövőből, aki Malcolmra vadászik és semmi sem állhat az útjába. Mellette viszont a már említett katona is megérkezik, közvetlenül 2022-ből, hogy megvédje a tudóst és annak családját. A Terminator Zero meglepően átgondolt kiegészítője a Terminator-franchise-nak. Átgondolt abban az értelemben, hogy a család fontosságára összpontosít, és olyan helyekre viszi el a nézőt, ahová a filmek nem merészkedtek. A Terminator Zero ráadásul továbblép, és olyan gondolatokkal foglalkozik, mint például, hogy miért érdemes megmenteni az emberiséget?