Már az elején leszögezném, hogy a bejegyzés rövidsége nem a lustaságomnak tudható be, mindössze arról van szó, hogy az új Transformers egész egyszerűen nem érdemli meg, hogy elkezdjem mélyebben elemezgetni. Egyrészt, mert nem nagyon van mit, másrészt az a kevés, amit kínál olyan szinten van elrontva, hogy még így, 2 héttel a megtekintés után is felháborodok ha csak eszembe jut.

Miről szól hát a Kihalás kora? Nos, körülbelül annyi, hogy a megmaradt robotoknak (Álca vagy Autobot, lényegtelen) nem árt meghúzni magukat, mert Chicago látképének „kisebb” átrendezése után nem szívesen látott vendégek lesznek a Földön. A boszorkányüldözés áldozatait szépen befogják, és megölik, ami teljesen érthető, végülis a jófiúk csupán háromszor mentették meg az emberiséget. No comment. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az üldözéshez egy robot fejvadász asszisztál az embereknek, aki persze – meglepetés – munkaadói ellen fordul belátható időn belül. Az elfogott transformerekből egy Joshua Joyce (Stanley Tucci) nevű koponyának aztán sikerül kivonni a genomot, hogy a gépek, akiket tűzzel-vassal irtanak sorozatgyártásban készüljenek tovább, mert így, hogy ember alkotta őket majd irányíthatóak lesznek. Meglepetés: nem. Miért? Mert – dobpergés – Megatron természetesen megint túlélte az egész kalamajkát, ami a 3. részben volt (és még Bear Grylls-t tekintik túlélőnek, hát hol van ő ehhez képest?), és szépen meg is fertőzte az elkészült „klónokat”, hogy egy felturbózott kompániával bohóckodja végig az egész filmet. Bár lehet csak nekem volt vicces, hogy az új, és rendkívül elmés név, Galvatron hallatán egyből egy galvánelem jutott eszembe, amitől aztán nem tudtam elvonatkoztatni a film során. Az már a jéghegy csúcsa, hogy annyi fantázia sem szorult a készítőkbe, hogy negyedszerre legalább egy új antagonistával álljanak elő. A szerelőhöz és hobbi-feltalálóhoz került Optimus pedig – karizmatikus vezető lévén – pillanatok alatt összeverbuválja a megmaradt autobotokat, hogy aztán a sokat érő humánerővel kollaborálva csapjanak szét a gonoszok között. A „történet” körül-belül ennyi lenne, egy újabb ürügy csupán, hogy ugyanazt a baromságot negyedszer is lenyomják a nézők torkán.
A szereplőkről szintén nem lehet érdemben beszélni, van ugye Cade Yeager (Mark Wahlberg), az elszegényedett szerelő, lánya, Tessa Yeager (Nicola Peltz), az aktuális jócsaj, aki nem mellesleg pár fokkal magasabb értelmi szinten áll, mint apja, és a lány barátja, Shane Dyson (Jack Reynor), aki rendre farokháborút vív a faterral, mert a kötelező családi dráma persze nem maradhat el. Az, hogy ugyanolyan nevetséges, mint eddig természetesen magától értetődő. A többi szereplőt meg nem is taglalnám, mert jellemük ugye nincs, funkciójuk meg kitalálható a titulusukból. Tudós, katona, rosszfiú stb. Hiába várták sokan, hogy Sam Witwicky mellőzésével végre nem lesznek idegesítő karakterek, de őt legalább lehetett utálni a sok idiótasága meg a da-da-da-dadogása miatt, míg az itt felsorakoztatott emberkék olyan homogének, hogy egyediséget keresni bennük még nagyítóval is felesleges. Forgatókönyvről beszélni szintúgy időpocsékolás, az író, Ehren Kruger nem csinált mást, mint a szereplők szájába adta a történések kommentárját, szóval ennyiből akár némafilm is lehetne a Kihalás kora, a szöveg úgyis csak a látottak elmondására szolgál.

Persze a Transformers végső soron egy akciófilm, szóval ha ez a szegmens rendben lenne még szemet is hunynék az üresség és jellegtelenség felett, de mivel azok is el lettek gányolva nincs semmi, ami megmentené az alkotást. Súlytalan, ezerszer látott akcióbetéteket kapunk a film során, rossz kameraállásokkal és vágással, indokolatlan lassításokkal, miközben minden második, agyon lens-flare-zett snitten büszkén lobog az amerikai zászló, és szinte „észrevétlenül” bekúszik egy Coca-Cola vagy Victoria’s Secret reklám. Pedig ez a rész még működött az előző felvonásokban, szóval nem tudom itt hol csúszott el ez az egész. Szánalmas, főleg úgy, hogy ezt majdnem három órán keresztül csinálják, szóval még csak azt sem lehet felhozni pozitívumnak, hogy ha egyszer rossz, legalább rövid. A filmnek még valamire való hangulata sincs, pedig ha más nem is, az legalább megvolt eddig. A látvány meg a hangok jók, de hát elég szomorú. ha egy filmnek ez az egyetlen pozitívuma.

És az is szomorú, hogy Michael Bay ilyen szennyekre pazarolja a tehetségét, mert legutóbb a Pain&Gain-el bizonyította, hogy tud ő normális filmet is csinálni, ha nem a Hasbro, és egyéb más szponzorok figyelik minden lépését. Ez a produktum ugyanis értékelhetetlen úgy, ahogy van, az alant látható százalékot is csak a látvány miatt adom, meg mert vagyok annyira empatikus, hogy értékeljem azok munkáját, akik dolgoztak rajta. Ezen kívül ugyanis semmit, de tényleg semmit nem tud felmutatni a Kihalás kora, nyugodtan kijelenthetem hát, hogy a sorozat legrosszabb részét tisztelhetjük benne, pedig nem volt túl magasan a léc, amit át kellett volna ugrania. Ezzel együtt nálam az év legrosszabb filmje díjat is simán bezsebelte blockbuster kategóriában, Én, Frankenstein és Csodálatos Pókember 2 ide vagy oda. Mondanám, hogy talán legközelebb, de hát minek álltassam magam…

25%