Nem fogom kerülgetni a forró kását, így mielőtt a néhány pozitívumra térek, még rendesen lehúzom a keresztvizet Francis Lawrence új filmjéről. Kezdjük a legtriviálisabbal: A Kiválasztottnak egész egyszerűen nincs története. Van egy alapkonfliktus, - amit a Futótűz befejezése már szépen felvezetett - miszerint Katniss heroikus (ámbár nem épp tudatos) tette felszította a tüzet az emberek szívében, ezért a 13. (eddig kihaltnak hitt) körzet elnöke, Alma Coin (Julianne Moore) szeretné, ha a fiatal Bajnok a forradalom arca lenne, és jól megrendezett propagandafilmekkel izzítaná tovább a parazsat, míg végül mindenki melléjük nem áll, hogy aztán együttes erővel döntsék meg Snow diktatúráját. Ennyi. A film nem áll másból, minthogy Katniss és stábja elmennek romosabbnál romosabb helyekre, felvesznek egy nagymonológot a lángoló világgal a háttérben, ezt fellövik a különböző csatornákra, hadd lázadjon a nép. Erre Snow elnök (Donald Sutherland) gyermekded módon válaszolgat is, hol közvetlenül, hol közvetetten (az egyre furcsábban viselkedő Peeta-n keresztül), komolyan mintha a magyar választási kampánycunamit néztem volna, csak több volt a robbanás meg a dögös csaj. Aki arra számított tehát, hogy TV show helyett végre valami mással rukkolnak elő a készítők így a harmadik részre, az tévedett, hisz itt is az megy, csak szórakoztatás helyett propaganda célzattal. Az egész teljesen irracionális, nekem ne próbálják megmagyarázni, hogy Katniss arénában tett cselekedete nem volt elegendő ahhoz, hogy a világ ráébredjen a Kapitólium sebezhetőségére, mindenképp kell még pár üres fenyegetőzés is a forradalom elindításához. Nevetséges, és erre Suzanne Collins is rájöhetett volna, mikor papírra vetette e sorokat. Ami végképp felteszi az í-re a pontot az maga Alma Coin, aki bár megváltóként néz le a pódiumról, ő sem más, mint egy diktátor, épphogy csak nem rendez viadalt. És ha a történet semmilyensége nem lenne elég bejön az elmaradhatatlan szerelmi szál is, rögtön egy háromszög képében, Katniss ugyanis olyan látványosan őrlődik Peeta és Gale között, hogy az ehhez írt jelenetek tükrében Anne Hathaway szeretetről előadott beszéde az Interstellar-ban már-már komolynak mondható. Akció azért természetesen akad, méghozzá pontosan annyi, amennyi a trailerekben fellelhető: lerombolnak egy gátat, meg nyíllal lőnek le egy repülőt. Slussz.
A szereplőkről szintén nem lehet érdemben beszélni, a Poszáta (el sem hiszem, hogy ezt leírtam) mellett ugyanis mindenki (de tényleg MINDENKI) statiszta csupán. Haymitch (Woody Harrelson) beugrik ugyan egy öt percre, hogy mentse a menthetőt, de mivel színjózan ez sem tesz hozzá érdemben a végeredményhez. Gale szerepeltetése konkrétan felesleges, eddig sem tudtunk meg róla sok mindent, most meg pláne nem fogunk, mert némi szerelmi ömlengésen kívül más nem jutott neki. Alma Coin a dirigáláshoz és a beszédekhez nagyon ért, de személyéről semmit nem tudunk meg, éppoly funkcionális csupán, mint Katniss filmes stábja, aminek hiába tagja a Trónok Harcából ismerős Natalie Dormer, csupán eye-candy szerep jut neki, mint a jó csajoknak általában. Plutarch Heavensbee (Philip Seymour Hoffman, Isten nyugosztalja) is az elnökasszony pincsije csupán, pedig a Futótűzben még láttam benne potenciált. Peeta csak a tévéképernyőn tűnik fel (egészen a fináléig), látványos testi és lelki leépülése azonban teljesen hidegen hagyott, sosem érdekelt különösebben a sorsa, Katniss-t már annál inkább, lévén a film vagy felében utána sóvárog pár szívszorítónak szánt jelenet képében. Azt pedig hiába írja pár „kritikus”, hogy a Kiválasztott sokkal inkább reprezentálja a főszereplő lelki vívódását, mintsem a forradalmat magát, ez nem változtat azon a tényen, hogy a film dögunalmas, vontatott és buta. Felháborító továbbá, hogy még konkrét jeleneteket, beállításokat is újrahasznosítanak a két óra során, ami már végképp pofátlan, mert valószínűleg nem a büdzsé szabott gátat a fantáziának, sokkal inkább a lustaság.
Na de akkor némi pozitívum. Technikai oldalról nézve az alkotás teljesen rendben van, mind a CGI, mind az operatőri munka remek (bár sok a rángatózás, de ez ennyi akciófilmmel a hátam mögött már nem zavart), a zene gyönyörű, és az a kevés akció ami van legalább normálisan lett megkomponálva, ellenben például az új Transformerssel, de erről a következő cikkben. Pár résznél a feszültségkeltés is jól sikerült, az utolsó fél órát speciel egészen élveztem, okosan lett felépítve. A színészi játékot is dicséret illeti, persze javarészt Jennifer Lawrence miatt, mondanom sem kell, e téren messze viszi a prímet, hiába vannak nagy nevek a stábban. A hangulatot is sikerült eltalálni, értelemszerűen sötétebb tónusokkal operál az alkotás, szürkébb színekkel, kihaltabb helyszínekkel, persze azért szuicid hajlama nem lesz senkinek a film után, maximum elálmosodik, de nagyon.
Igazából a fenti pár megjegyzés az, ami a Kiválasztott javára írható, mert ahogy azt fentebb írtam, alapjaiban lett elrontva a film. Teljesen felesleges volt két részre szedni a trilógia utolsó darabját, tudom, hogy ez most trendi, de érezhették volna a stúdiónál, hogy egész egyszerűen nem szolgál annyi tartalommal a könyv, ami indokolná ezt. Peter Craig és Danny Strong (a forgatókönyvírók) helyében én nem ragaszkodtam volna ilyen mértékben az alapműhöz, ott van például a Hobbit, ahol látva az alapanyag karcsúságát írtak hozzá ezt-azt, hogy megtöltsék a játékidőt. Nos, itt ez nem történt meg, kaptunk hát egy ambiciózus, de üresjáratokkal és feleslegesen felnagyított mellékszálakkal tarkított filmet, amivel még a legvérmesebb rajongók sem lehetnek maradéktalanul elégedettek, főleg, hogy az előző két rész tényleg remekül sikerült. A Kiválasztottat még csak le sem tudták normálisan zárni, van ugyanis egy jelenet, ami után elsötétül a kép, és ha itt a stáblista következett volna, még az is lehet, hogy kap tőlem + 5 százalékot az alkotás. De nem, kellett a nagy megmondás, a konklúzió, ami éppannyira lett felesleges, mint maga a film. Kár érte, remélhetőleg jövőre már azt kapjuk, amit az első rész csak ígérni tudott.
