Szóval az a helyzet, hogy még a nyáron sikerült vennem egy PS3-at. Elég régóta terveztem már, hogy beszerezzek egy előző generációs Sony masinát, mert elég sok olyan játék jelent meg rá, amik engem roppantul érdekelnek, köztük nem egy PS2-es játék HD kiadása is. Szerencsére eddig csak egy exkluzív játék volt amire azt mondtam, hogy egy vállalhatatlan szemét, az pedig a Heavenly Sword. Szaggat, béna az irányítás, iszonyat lassú az egész harc és nyögvenyelős. Hiába baromi jók a karakterek és a szinkron, totális balfogás a játék.

És bizony nem kerülhette el a figyelmemet a konzol talán legnagyobb húzócíme sem, az Uncharted. Mindenhonnan csak dicséretet hallottam erről a szériáról. Zseniális, mestermű, ezt kopizta a 2013-as Tomb Raider és hasonlók. Szóval hatalmas elánnal vetettem bele magam a játékba és... Hát sajnos csalódnom kellett. Egyszerűen értetlenül állok az előtt a hiszti előtt, amit ez a trilógia kap. Nem tudom agyilag felmérni, hogy a PS tulajok, miért emelték ennyire pajzsukra Nathan Drake kalandjait. Nem azért mert rossz, csak szerintem nem annyira jó. Az az igazság, hogy ennyire túlértékelt játéksorozattal én még soha az életben nem találkoztam! De nyugi, meg is magyarázom mindjárt, hogy mit kifogásolok.



De ne szaladjunk nagyon előre, az Uncharted trilógiának megvan a maga értéke és nagyon sok dolog tetszett is. Ezekkel kezdeném. Maga a főhős például telitalálat. Nathan Drake az egyik legszimpatikusabb videojáték hős, akit valaha megalkottak. Iszonyat jók a dumái, laza és egy totális balfék. De tényleg, csoda hogy sokszor nem lövi lábon magát annyira idióta. De pont ez az esendősége az, ami miatt nagyon könnyen meglehet szeretni. Ugyanez igaz Drake társaira, Sully, Elena, Chloe. Mindannyian rendkívül jól megírt figurák. Rétegeltek, szimpatikusak, elhiszed, hogy léteznek. A szinkron munka kifogástalan és eszméletlen jó zenék hallhatók az összes részben. Továbbá a játékok borzasztóan hangulatosak. Sokféle helyszínt kell bejárni, mindenhol történik valami. Tényleg olyan, mintha egy hatalmas kalandban vennél részt. Technikailag pedig az összes Uncharted csúcskategóriás volt megjelenésekor és az első rész kivételével, ez a folytatásokra még most is igaz. Az első rész kicsit rosszul öregedett grafikailag.

De akkor jöjjenek a problémáim. Beszéltem már arról, hogy a 4 főszereplő nagyon jó arc, viszont mindenki más iszonyat halovány. A főellenségek például bitang rosszak. Sokszor teljesen érthetetlenek a motivációik, csak azért vannak benne a játékban, mert kellenek valakik, akik keresztbe tesznek a főhősöknek. Egyébként semmi más funkciójuk nincs. Az a helyzet, már a nevüket sem tudom felidézni, pedig nem olyan régen vittem végig mindhármat. Egyedül a harmadik rész főellensége ugrik be, de ő is csak azért mert egy középkorú nő. Ami mondjuk nem megszokott húzás.

A történetekkel is voltak bajaim. Nagyjából két pillanat kellett ahhoz, hogy magával ragadjanak az esetek, amik után nyomoznunk kell. Baromi jól felvezetik őket, igazi nagy rejtélyeket sejtetnek, amiket aztán minden egyes alkalommal, egy olyan blőd fináléba fojtanak, hogy rossz nézni. Az első részben Drake egyik ősének feljegyzései alapján keresünk kincseket, kiderül, hogy már a nácik is keresték. Oké, miért ne, aztán a játék utolsó 20%-a megőrül és egyszercsak, náci-gollum-zombik. WTF? Komolyan, nem lehet egy kincskereső kalandot nácik és nácikból lett szörnyek nélkül összehozni? Ne már! Ez annyira gagyi, annyira unalmas! Aztán jön a finálé és az egyik legfrusztrálóbb főellenség harc, amivel valaha dolgom volt. Ellenségek mindenhonnan, minden szögből lőnek, a fedezékeimet pillanatok alatt szétlövik. A főgenyó két lövése instant halál. Váh...

A második részt is ugyanígy elrontják, ott meg sebezhetetlen és évszázadokig élő indiánokba botlunk, akik szörnyeknek öltöznek. Szintén a játék vége felé kerülnek elő, előtte még utalás szintjén sincs semmi ilyesmi. A harmadik részben meg lángolófejű, teleportáló izék, amik valami robbanó labdát dobálnak. Ez az egész misztikus szál, taccsra vágta nálam az élményt. Persze a harmadik részben igazából nincs misztikum, csak a méreg miatt hallucinálunk mindenfélét, de ez engem különösebben nem vigasztalt. Rohadtul nem illik bele az Unchartedbe ez a szörnyes hülyeség.



Amire viszont egyáltalán nem számítottam, hogy játékmenetbeli és játékmechanikai problémák is bőven akadnak. Az irányítás például baromira nem precíz. Nathan mozgása, az ugrásai, a harcközbeni mozdulatai, mind légiesek, súlytalanok és erőtlenek. Egyáltalán nem tudta a játék elhitetni velem azt, hogy bárminek is valódi súlya lenne. Drake egyik kiszögelésről a másikra ugrik, de leginkább repül, bármiféle megerőltetés nélkül. Persze nyög, meg hörög, de nem hiszem el, hogy erőt fejt ki a karakter. A lőfegyveres harcoknál ugyanez, mintha nem lenne valódi visszarúgása és súlya a fegyvernek. A Mass Effect első részénél volt valami hasonló. Ott is fura volt és zavaró, de ott belehetett magyarázni azt, hogy a jövőben ilyen fura módon működnek a fegyverek, de itt semmi ilyesmi nincs. A közelharcok is hasonlóan bénácskák. De mentségére szóljon, hogy minden egyes résszel kicsit javítanak ezeken a dolgokon. Mindig egy picit jobb lett, mind a harc, mind az ugribugri. Nem sokkal, de érezhető a javulás.

Sajnos mindhárom részben változatlanul rossz maradt valami, mégpedig a mesterséges intelligencia. Gyerekek, ilyen hülye ellenfeleket nem tudom mikor láttam utoljára. Ész nélkül rohangálnak fel-le, jobbra-balra, szórják a gránátokat akkor is, ha egy társuk ott áll mellettem, lesz*rják egymást. Minden egyes alkalommal rengetegen vannak és bitang nagyokat sebeznek. Sokszor teljesen lehetetlen helyekről is képesek minket leteríteni. Iszonyatosan frusztráló tud lenni.

Elég sok bosszantó dolgot írtam már le, de ami miatt mégis hatalmas csalódásként éltem meg az Uncharted trilógiát, azok a fejtörők. Jobban mondva azok hiánya az első két rész esetében. Szóval itt van egy Indiana Jones-hoz hasonló sírrablónk, felfedezőnk. Az ember arra számítana, hogy lesz egy rakás hely, ahol puzzle feladatokat, logikai feladványokat kell abszolválnunk. Hát nem. A játék 90%-a lövöldözés és ugrándozás és kb. 10% valamilyen fejtörő. Ez szerintem megbocsáthatatlan, ilyen szinten eltolni az arányokat az akció felé, ez számomra érthetetlen. Az első két részben talán tíz darab logikai feladvány van összesen és lehet, hogy sokat mondok. Azok is borzasztó egyszerűek, könnyen kitalálhatóak, ha mégsem, akkor ott van Nathan naplója, amiben kvázi le van írva a megfejtés. Nem akartam hinni a szememnek, átverve éreztem magam.

A sirámok valószínűleg eljutottak a Naughty Dog fülébe is, mert a harmadik részben már jóval több fejtörő van, de ott meg átestek a ló túlsó oldalára, bizonyos szempontból. Van, hogy 20 percen keresztül semmi más nincs csak fejtörők, meglehetősen hullámzó minőségben. A könnyen kitalálhatóktól, a baromi jón át, a teljesen nyakatekertig húzódik a skála. Voltak amik szinte kitalálhatatlanul túl voltak bonyolítva. Az egyiket a mai napig nem értem. Nézem róla a YouTube videót és esküszöm nem értem mi történik! Miért úgy kell csinálni, mi a logikája? Vagy ott van a legidegőrlőbb rész, amikor egy kastély falán kell jeleket keresni távcsővel, a vaksötétben! Könyörgök, hát nem látni semmit! Hogy a francba keressek meg faragványokat az éjszaka közepén? Ráadásul a célkeresztet csak egy bizonyos pontra lehet rávinni, csak akkor érzékeli a játék, hogy megtaláltad. Csak akkor indul be a script! A harmadik rész játékmenet felosztását is eléggé elrontották. Mindent elnyújtanak túlságosan. Vagy túl sokat kell egyhuzamban lövöldözni, vagy túl sok puzzle van egymás után, vagy túl sok a mászkálás. Unalomig nyomnak mindent, nincs meg az a kellemes hullámzása a játéknak.

És ha már szóba jött a script. Mindhárom játéknál vannak előre scriptelt események, hogy folyamatos és filmszerű legyen az élmény. Nincs is ezzel baj, imádom az ilyet! Az első két epizód egészen ügyesen használta ezeket, a harmadik viszont a lehető legrosszabb helyről merítette az inspirációt, méghozzá a Call of Duty-ból. A játék előszeretettel lök bele valami átláthatatlan káoszba, azt se tudod mi a franc történik körülötted, te meg csak ész nélkül szaladsz valamerre, hátha eléred a pályán végre azt a pontot, ahol beindul az előre megírt script, hogy végre vége legyen ennek a frusztráló f*szságnak! A világból kilehet kergetni engem az ilyesmivel. Gyűlölöm ezt a fajta script megoldást.



És igen, még mindig vannak dolgok, amiken felhúztam magam. Például, miért van az, hogy az összes ellenségünknek, van egy komplett privát hadserege? De mindnek! Full katonai felszerelésben támadnak meg minket, még a legszakadtabb kalózok is. "Kedvencem" a fickók tökig páncélban, minigunnal a kezükben. Hogy kerülnek ilyen fazonok ide? A sivatagokban, a dzsungelekben, a Himaláján, mindenhol ott vannak! Mindezzel az alkotók is tisztában vannak, mert a második részben Drake még magától is megkérdezi, hogy: "Miért hoznak ezek ide tankokat?" Igen, azzal is ránk támadnak! Aztán ott van Drake állandó, "Wait a minute!" beszólása. Úristen de elegem volt már belőle a 3. résznél. Amikor valami rejtély megoldásánál járunk, vagy Drake rájön valamire, minden egyes alkalommal ezt nyögi be! "Wait. Wait a second. Wait a minute!" Értjük, rájöttél valamire, nem vagyunk hülyék, haladj, mondjad mit akarsz!

Viszonylag rövid időn belül vittem végig a trilógiát, lehet ezért tűntek fel nekem ezek a visszatérő betegségek. Ezért is lehet az, hogy messze a harmadik részt tartom a leggyengébb epizódnak. Ott gyűlt fel bennem igazán a méreg, a visszatérő bosszantó hülyeségek ott kulminálódtak. Biztos sok Uncharted rajongó azt hiszi, direkt akarom lehúzni a kedvencüket, de ez nincs így! Én minden egyes résznek úgy ültem neki, hogy imádni akartam őket! A másodikat majdnem sikerült is, azt egy nagyon jó játéknak tartom egyébként, a három közül messze az volt a legjobb. Akkor úgy is tűnt, hogy egy javuló görbét ír le a sorozat és úgy ültem neki a harmadik résznek, hogy akkor az már biztos eléri a zseniális szintet is. Az első egy jó játék, de a harmadik egy erős közepesnél többre nálam nem jutott.

Egyik részt se utálom (a harmadikat is csak nem szeretem) bármennyire is savazónak tűnik az írásom, de tele van bosszantó dolgokkal, amiken nem tudok túllendülni. Számomra az Uncharted nem több, egy mezei TPS-nél, amiben sokat kell szaladgálni, lövöldözni és néha van valami puzzle. De ennyi. Szerintem nem egy mestermű, nem zseniális, csak egy korrekt széria. Továbbra is tartom azt, amit a cikk elején leírtam. Nem értem a játék körüli hype-ot. És meglehetősen félek most már a The Last of Us-tól is. Remélem nem valami hasonló élménnyel távozok majd, bár annak már a nyitánya olyan volt videóról is, hogy köpni nyelni nem tudtam.

Szeretnék így a vége felé még valamiről írni, a Tomb Raider-es összehasonlításról. A 2013-as rebootról beszélek természetesen. Nem értem. "Uncharted lett a Tomb Raider-ből, azt nyúlja" bla-bla-bla. Ez egy hülyeség! Van egy kalandor aki kincset keres. Itt meg is áll szerintem minden hasonlóság. Nathan egy nagyszájú lökött fazon, Lara egy arisztokratából lesz túlélő. Az Uncharted egy lineáris TPS, tele poénokkal, egy remek hangulatú kaland, amiben lehet gyűjtögetni kincseket, csak nincs értelme, mert a Trophy pontokon túl semmit nem adnak. A Tomb Raider egy open world TPS, amiben a főhőst meggyötri a sziget, tele van drámai pillanatokkal, folyamatosan a túlélés a tét, lehet craftolni, az összegyűjtött cuccok háttér anyagokat is tartalmaznak a szigetről, az ott élő őslakókról és kibontják a háttér sztorit.



Értitek mi a baj? Közük nincs egymáshoz! De ha ennyire összeakarjuk hasonlítani őket, hát tegyük. A Tomb Raider egy sokkal tartalmasabb és nagyszabásúbb játék. Röhögve feltörli a padlót bármelyik Uncharted játékkal, gyakorlatilag minden szempontból. Drake epikus kalandjai 7-8 óránál nem nyúlnak tovább, míg a Tomb Raider alsó hangon is egy 20 órás játékidő és akkor még nem jártad be a sziget minden pontját, nem szedtél össze minden kincset stb!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen negatívan kellett nyilatkoznom milliók kedvencéről, de ezt ki kellett írnom magamból. De biztos, én vagyok a hülye, a selejt. Nem érzem az Uncharted életérzést, meg biztos Tomb Raider bérenc vagyok (a rebooton kívül egyikhez sem volt soha semmi közöm btw). Ez az én nyomorom. De ettől függetlenül, az Uncharted szekere jól megy, van belőle PS Vita rész is (kizárt, hogy a közelébe menjek), a negyedik rész is nemrég jött ki, azt is imádják a népek. Jól teszik, jó látni, hogy van még a játékosoknak miért rajongani. Én is végigviszem majd a negyediket, terveim szerint valamikor jövőre, de fogalmam sincs mit várjak tőle. Játszatok nyugodtan azzal amivel akartok, az Uncharted játékokkal is. Nem hinném, hogy megtérített bárkit is az amit ide írtam. Én is játszok valami olyasmivel, ami nekem tetszik, másnak meg biztos nem annyira.