- Műfaj: Thriller, művészfilm
- Rendező: Nicolas Winding Refn
- Forgatókönyv: Nicolas Winding Refn
- Szereplők: Ryan Gosling, Kristin Scott Thomas, Vithaya Pansringarm
Nicolas Winding Refn. Nem tudom ki, hogy van vele, én nagyon kedvelem ezt az embert. A dán rendező egyáltalán nem hétköznapi filmeket készít. A Pusher trilógia egy elképesztően nyomasztó és mocskos gengszter hármas, brutálisan őszinte alkotások. A Bleeder egy kőkemény dráma, szinte elviselhetetlenül realista atmoszférával. A három kedvenc filmem tőle a Bronson, a Valhalla és a Drive. Azok nálam iszonyatosan betaláltak, nem mindennapi alkotások, de sokaknak befogadhatatlanok. Eddig egy filmet készített, ami nekem nagyon nem jött be, és ezzel nem vagyok egyedül. Az pedig a Fear X. David Lynch alkotásaihoz hasonló, érthetetlen katyvasz az a film. Idén, ez a nem mindennapi figura, egy újabb alkotását szabadította a világra. Ami nem meglepő módon, megosztja az embereket. Sokan Drive 2-őt vártak, ahhoz hasonló élményt szerettek volna, de a rendező ezt másképp látta. Én speciel örültem neki, hogy nem ugyanazt a filmet forgatták le újra, hanem megint valami újszerűt készített, a Drive főszereplőjével. Ami miatt sokan utálják ezt a filmet az, az, hogy ez nem egy művészfilmes hatásokkal teletűzdelt bosszú és heist mozi keverék, hanem ez bizony egy művészfilm. Egy hamisítatlan művészfilm.
Julian Bankokban vezet egy edzőtermet. Az amerikai férfi és testvére üzlete, valójában csak álca. Alvilági üzelmeiket fedezik vele. Egyik nap, Julian bátyja nem bír magával és megöl egy fiatal prostituáltat. A nő apja, a helyi nagykutyához, Chang-hez fordul segítségért, aki biztosítja a férfi bosszúját. Julian pontosan tudja, hogy Chang lépése bizonyos szempontból jogos volt, így nem is akar igazán közbe avatkozni, de megérkezik a feldúlt édesanyja, aki viszont megszállottan bosszút követel. Julian pedig kötelességtudatból, a nő mellé áll és megpróbálja kiengesztelni őt, pedig pontosan tudja, hogy ebből semmi jó nem fog származni.
Művészfilm! Ezt el kell fogadnunk. Egy művészfilmben sok minden nem úgy működik, mint egy "tradicionális" filmben. Sokkal több minden függ a nézőtől, mint bármilyen másik alkotásnál. Egy művészfilmnél sokszor kellenek előfeltételek, vagy más ismeretek, hogy dekódolni tudjuk azokat a szimbólumokat, amivel a film kommunikálni próbál felénk. Ha ezek az ismeretek, hiányosak, vagy éppen egyáltalán nincsenek meg, ha nem tudunk ráhangolódni, akkor valószínűleg csalódás lesz a film. Legrosszabb esetben pedig, teljesen értékelhetetlen lesz a néző számára. Ez alól a Csak Isten bocsáthat meg sem kivétel. A művészfilm célja, hogy a néző agyaljon. Hogy eltöprengjen, hogy ő maga értse meg, mit is látott. Itt például, még azt sem mondják ki kerek perec, hogy a főellenség egy korrupt rendőr-e, vagy mi a szösz. Nekünk kell kideríteni, elképzelni ki lehet ő. Erre pedig sok ember képtelen. Ezzel még nem is lenne baj. Csak a legtöbb ilyen ember aztán, undorítóan nyilvánul meg a fórumokon. Nyíltan hangoztatja, hogy az ilyen filmek sz*rok és hogy semmi értelmük. Én például nem értem, és nem is szeretem David Lynch munkásságát, de ezt a fajta fröcsögést elítélem, és soha nem engedném meg magamnak. Azért tértem erre ki, mert az Only God Forgives is hasonló utat jár be. Elkeserítő látni, hogy mennyi agresszív és tudatlan (nem tudok másképpen fogalmazni, sajnálom) filmnéző van a hazai és külföldi fórumokon. Tudom, hogy ez igazából nem von le a film értékéből, de úgy gondolom, érdemes erre kitérni.
Essünk túl rögtön a dolgon. Szerintem az Only God Forgives egy jó film! Sok minden tetszett benne, de van jó pár dolog, ami engem kizökkentett. Legalábbis elsőre. A legnagyobb baj a trailer-rel volt. Tudom, szinte már semmi értelme megnézni egy ilyen kedvcsinálót, mert baromira félrevezetőek tudnak lenni. Amit viszont ennél a filmnél elkövettek, az már a pofátlanság teteje! A trailer-ből ugyanis az jön le, hogy ez a film a Drive-hoz hasonló alkotás lehet, csak éppen még tökösebb és még menőbb! Ez viszont nem igaz, mert, ahogy már írtam, ez egy művészfilm. Nem értem miért kell így becsapni az embereket, csak saját magukkal tolnak ki a filmesek, az ilyen húzásokkal. A Drive-nál volt, aki perelt, mert nem ugyanazt kapta, amit a trailer sugallt. Anno kiröhögtem ezt a személyt, mivel a Drive tényleg nem volt egy akciófilm, de sokkal többet tudott nyújtani, mint amit a trailer mutatott. Itt viszont én is azt éreztem, hogy elvettek tőlem valamit. Nem azzal van a baj, hogy mást kaptam, mint amire számítottam, mert elsülhet ez jól is. Lásd a már emlegetett Drive-ot. Most már bevallhatom, én egy Drive-hoz hasonló (de nem Drive 2-őt) alkotást vártam. Ami legalább annyira meglepő, annyira érdekes, új élményt nyújtó és letaglózó erejű alkotás, mint az. Az Only God Forgives pedig... más
Hangulatban nagyon erős a film! Refn rettenetesen ért, a feszült és nyomasztó atmoszféra megteremtéséhez, mondhatjuk, hogy ennek már igazi mestere. Sok film összetenné a kicsi kezét, ha akár fele ennyire erős lehetne a hangulata. Azt viszont el kell mondanom, hogy Refn túlzásokba esett. Főleg a művészfilmes jelenetek miatt. Túl sokszor használja a vörös bevillanásokat, amiknek látszólag semmiféle funkciójuk nincsen, csak azért vannak benne, hogy legyenek. Ugyanezzel a perverziójával (is) szúrta el a Fear X-et annak idején. Valamiért nem tud erről leszokni. A Valhallánál is volt rengeteg ilyen jelenet, ott viszont megvolt a létjogosultsága, értettem, hogy mit keresnek ott. Itt viszont csak öncélú művészieskedésnek tűnt számomra. Persze lehet arról van szó, hogy valamilyen szimbólumot nem tudtam rendesen megfejteni. Valahogy hiányos a tudásom. Lehet, én ezt nem vitatom, valószínűleg az én hibám, de akkor is túlzásnak, és néha-néha fölöslegesnek éreztem ezeket a részeket. Ennek ellenére, a film hatása a nézőre, valami brutális. Folyamatosan kényelmetlenül, feszengve érezzük magunkat, a filmből áradó, jó értelemben vett rettenetes hangulat miatt. Kevés filmnél éreztem hasonlót.
A Csak Isten bocsáthat meg, valamiben játszi könnyedséggel felveszi a versenyt, a sokat emlegetett Drive-val. Az pedig a látvány. Valami elképesztő, ahogy kinéz ez a film. A fény-árnyékhatások lenyűgözőek, a kép szinte állandó neonfényben úszik. Előszeretettel használja a kék és vörös színeket, amibe én egy kis szimbólumot is belelátok. Jó és rossz, jedi és sith, ilyesmi. Az operatőri munka fantasztikus, elképesztően jók a kamera beállítások, remekül van fényképezve a film. Nagyon profi! Könnyen a hatása alá tudja vonni a nézőt, az ember nagyon nehezen tudja levenni a szemét a képről. Az erőteljes színek, és a sötétség is hangulatfokozó elem, sokat ad hozzá, a film brutális, már-már elviselhetetlen atmoszférájához. Csak a film megnézése után döbbentem rá, hogy mennyire hipnotizált ez a furcsa látvány. Közben nem nagyon tudtam ezen gondolkozni, annyira rátapadt a retinámra. A zenékkel már bajban voltam. Egyedül Julian és Chang harcánál hallható zenénél csettintettem egyet, és mondtam azt, hogy "ez igen!". A többi zene inkább háttérzörej, mintsem emlékezetes. Egyébként Cliff Martinez hozta össze az albumot, ugyanaz, akinek a Drive muzsikáit is köszönhetjük.
Bár egy művészfilmmel van dolgunk, az Only God Forgives elképesztően brutális! Fröcsög a vér, embereket vernek péppé, van egy irgalmatlanul durva kínzós jelenet is. Sokak szerint öncélú volt a filmben az erőszak, én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Mindannyian tudjuk, hogy a thai alvilág nem éppen egy vasárnapi iskola. A brutalitás ennek az életformának a velejárója, Refn pedig kendőzetlenül használta fel ezt. Szerintem jó döntés volt. Igencsak emlékezetes halálesetek vannak a filmben, amiket nem könnyű elfelejteni. Julian és Chang nagy párharca is veszett jó, és eléggé meglepő is volt számomra. Bár számíthattam volna rá. Mégiscsak egy Nicolas Winding Refn alkotás elé ültem le.
Volt még problémám a filmmel, mégpedig a ritmusával. Általában nem szoktam hőbörögni a lassúbb tempó miatt. Nem feltétlenül kell állandó pattogás, hogy valami izgalmas, vagy feszült legyen. Itt viszont kifejezetten zavart, a csigalassúság. Ez a film egyszerűen túlságosan vontatott. Rengeteg jelenet sokáig van húzva és a legtöbbször a szereplők egy szót sem szólnak, csak nézelődnek. Sokszor csak azt látjuk, hogy valakinek az arcára nagyon lassan közelítenek és közelítenek és közelítenek, vagy egyszerűen csak sétál valahová. Miért? Ennek nem lehet szimbolikája, vagy rejtett üzenete, hogy valaki besétál egy bokszklubba nagyon lassan. Értem én, hogy egy művészfilmnek jól áll, a ráérősebb tempó, de ez már egyszerűen túlzás. Refn most átesett a ló túlsó oldalára, ugyanúgy, mint azokkal a furcsa bevillanásokkal.
A cikk végéhez közeledünk, jöhetnek a színészek. Ryan Gosilng. Megosztó figura. Sokan gyűlölik, mert szépfiús arca van, hogy túlságosan higgadtan formálja meg a figuráit, látszólag minimális beleéléssel. Szerintem ez utóbbi egy baromság. Az Őrült, dilis, szerelemben, valósággal sziporkázik. A Plasztik szerelemben ügyesen vegyítette a komikus, és drámai képességeit. A Fél Nelson-ban is remek volt, a Hatalom árnyékában pedig... hát az állam a padlón volt attól, amit csinált. A Drive-ról meg már sokat beszéltem. Itt viszont... Nem hiszem, hogy az ő hibája, szerintem megint Refn túlkapásának vagyunk szemtanúi. Ha jól tudom, összesen 20 mondata van a filmben. A film többi részében meg, bambán mered maga elé. Valahogy nem tudta most igazán hitelesen életre kelteni, a szótlan főhőst (vagy mégis?). A karaktere valami rettenetesen idegen, és semmilyen. Ilyen karakterrel, meg nem igazán lehet mit kezdeni. A Valhallában, Mads Mikkelsen például egyszer sem szólal meg, de ott mégis lehetett olvasni a férfi testbeszédéből, mimikájából. Itt ez nagyon kevésszer fordul elő. Olyan, mintha nem is igazán akartak volna teret adni a figurájának. Csak két oldalról (az anyja és Chang) taszigálják ide-oda, ő pedig sodródik erőtlenül. És... Igen. Ez volt a cél. Erről majd később. A Drive-ban Gosling karakterét érthetőbb célok vezérelték. Szerethető volt és szimpatikus. Ez a megfelelési kényszeres Julian viszont egyáltalán nem az. Egyszerűen nem értettem, miért akar egy felnőtt, 30-as ember ennyire a degenerált anyja kedvére tenni. Nekem túlságosan idegen volt. De végül rájöttem az igazságra.
Kristin Scott Thomas viszont brillírozik! Hát igen, ha valaki kap szöveget. Elképesztően erős játékot ad elő a nő, a figurája rendkívül agresszív, számító és lényegre törő figura. Aki ha kell, üvölt, ordít, és nem számít neki, hogy kiről van szó, cselekszik, a saját belátása szerint. Uralja azokat a jeleneteket, amikben szerepel, de hát, ha a partnere csak pislog meg nézelődik... Azt nem nehéz lemosni. Vithaya Pansringarm is nagyon jó választás volt. Na, ő szintén egy eléggé szótlan figurát kapott és mégis, ő tudott ezzel mit kezdeni. Valami hihetetlen aurája van ennek a fickónak, a fizimiskája, kiállása egészen félelmetes tud lenni. Igazi kimért, tiszteletet parancsoló, brutális gengszter. Bár valószínűleg egy gengszter rendőr keverék. Nekem legalábbis ez jött le. Egyébként ő volt a kedvenc karakterem a filmben
Úgy gondolom, hogy leírom a film értelmezését is. Legalábbis a sajátomat, hogy én mit raktam össze. Ehhez viszont részletekbe kell belemennem, úgyhogy ezt a blokkot, hagyja ki az, aki még nem látta a filmet és szándékozik megnézni.
SPOILER ON
Mi is a cím? Csak Isten bocsáthat meg. A filmben nem dominál a vallás. Mit akar ez jelenteni? Milyen Istenről van szó? Hát Chang-ről. Chang az Isten. Láthatjuk, hogy a hazai pályáján, ő élet és halál ura, minden úgy történik, ahogy ő akarja. Julian testvérét megöleti, mert felzavarta a békét, de ezt is meg kell torolnia, hiszen az apuka is gyilkossá lett. De kinek bocsát meg? Julian-nek. Julian pontosan tudja, hogy fölösleges, sőt, baromság kikezdenie Chang-gel, mert igaza volt. A testvére egy őrült volt, azt kapta, amit megérdemelt, ezzel tisztában van. Viszont annyira bizonyítani akar az anyjának, hogy inkább szembe száll a férfival. Na de hogy? És itt a lényeg! Nem álságos módszerekkel, nem másokat küld oda, hogy lőjék le. Egyszerűen csak oda sétál hozzá az utcán és megkérdi: "You wanna fight?" Tisztességesen, becsületesen kiáll elenne, holott tudja, hogy Chang egy igazi harcművész, ő meg csak ugatja ezt a dolgot mintsem nűveli és... és veszít. De tisztességesen veszít. Megpróbálta, de elbukik. Ezt pedig tiszteli Chang és meghagyja az életét, míg az édesanyját és embereit, akik orvul rátámadtak, kegyetlenül lemészárolja. Szóval, ha úgy vesszük, győz a jó. Mert ha Chang az Isten, akkor kell egy ellen pólus is. Az Ördög, az pedig Julian anyja. Akiből egyszerűen sugárzik a gonoszság. Az igazi gonoszság. Egy álságos, figura, aki csapdákat állít, ahol csak tud. Szerintem erről szól a film. Isten és az Ördög örök harcáról, akik között pedig ott van a valójában tehetetlen ember, Julian. Julian szimbolizál minket, embereket. Akik megpróbálnak jó és rossz között lavírozni és a döntéseik néha jók, néha nem. Az emberek mindig tartozni akarnak valahová, Julian az anyjához, hiszen ő családtag. A testvére olyan volt, mint az anyja ezért őt szerette az "Ördög", Juliant viszont folyamatosan alázta. Hiába próbált a kedvére tenni, aztán végül belátta, hogy melyik a jó út. Ha úgy vesszük megvilágosodott és hagyta "Istent" dolgozni. Julian szótlansága is szimbólum. Együtt üldögél az "Ördöggel" egy átlagember. Mégis mit tudna neki mondani? Kell-e egyáltalán bármit is?
SPOILER OFF
A kritikám azt a véleményt tükrözi, amit a film megnézése után gondoltam. De ahogy írtam, a művészfilmen agyalni kell! Akár napokat is. Ezeket a filmeket máshogy kell nézni, nem úgy, mint egy nyári akció filmet. Elejtettem a cikkben, pár apróságot, amivel megpróbáltam érzékeltetni, hogy nem minden úgy van valójában, ahogy leírtam. Kicsit félrevezető voltam, de igazodok az alapanyaghoz. Ryan Gosling valójában nem azért ilyen mert egy rossz színész, vagy, mert nem tudta elkapni a karaktert. Nem a szerepe ilyen! Ezt kellett megformálnia. Azt pedig kifogástalanul teljesítette is. Julian az évek alatt annyira el lett nyomva, hogy semmiféle érzelmet nem tud és nem hajlandó kimutatni és kommunikálni sem szeret. Csak próbálja a legjobbat kihozni a kisiklott életéből. Ezt pedig tökéletesen látni a karakteren. A főhős minimalista játéka, a furcsa bevágások, a színek, a háttérzörejre emlékeztető zene, mind-mind tudatosan meghozott döntés. Valóban túlzásnak és zavarónak éreztem, a bevillanásokat, ez alól nem mentem fel a filmet. A lassú tempó viszont kellett. Megérettem, miért ilyen. A film segíteni próbál a nézőnek. Hagy nekünk időt gondolkozni. Csak ki kell használni.
A film szándékosan ilyen, nekünk kell megfejtenünk, hogy mi miért van úgy a filmben, ahogy. Sokaknak persze ez belemagyarázás. Lehet. Számomra viszont van értelme a filmnek. Szerintem van egy mély üzenete, csak észre kell venni. Nem szabad elhamarkodottan beszélni egy művészfilmről. Ha kell, többször újra kell nézni, persze ehhez türelem kell és tolerancia. Az viszont sokakból hiányzik mostanság. Ez a film, szerintem egy mestermű! Csak az embernek erőt kell vennie magán és a neonfények mögé kell révednie és lassan, ráérősen kell tanulmányozni a látottakat. Tartom a véleményemet arról, hogy ez a film, egy Drive-os köntösben is ütött volna, mint a buszkerék és sajnálom, hogy végül nem olyan lett. De! Amit a helyett kaptam, az számomra emlékezetes, megismételhetetlen és kitörölhetetlen élmény. Egy sanyargató és könyörtelen gonosz élmény, ami hatással van az emberre. Rettenetes hatással. Amit nem akarna az ember újra átélni, de évente egyszer-kétszer muszáj lesz. Mert ezt meg kell nézni többször! Ez az a fajta film, ami többszöri nézés után egyre jobb és jobb lesz És hogy kinek ajánlom a filmet? A bátraknak és azoknak akik, hajlandóak kiszakadni, az átlagos filmnézés rituáléjából. Az idei év legmegosztóbb, legfurcsább, de egyben talán a legjobb filmje is.
