- Műfaj: Dráma, történelmi, életrajz
- Rendező: Steve McQueen
- Forgatókönyv: John Ridley
- Szereplők: Chiwetel Ejiofor, Michael Fassbender, Sarah Paulson, Lupita Nyong'o, Benedict Cumberbatch, Paul Giamatti, Brad Pitt
Az idei Oscar győztes kerül mos terítékre. Steve McQueen harmadik nagy filmje. Nem, ez nem ugyanaz a McQueen. Az igazság az, hogy engem nem igazán fogott meg a téma és a legelső előzetes, ami megjelent. Csak a sztárgárda keltette fel az érdeklődésemet. Még a legapróbb szerepekben is olyan Isten adta tehetségek tűnnek fel, hogy komolyan csak pislogtam. Aztán ahogy közeledtek a filmes díjátadók, egyre többet lehetett hallani a moziról és elég sok díjjal meg is szórták, még tavaly is! Ekkor kicsit aggódni kezdtem, mert azt hittem, hogy valami díjakért könyörgő szemét lesz, ami nem igazán vall McQueenre. Szerencsére kellemesen csalódtam, és a filmmel egy igen kellemetlen (jó értelemben) két órát töltöttem el végül.
Solomon Northup egy szabad fekete férfi. Boldogan él családjával, jó körülmények között. Egy nap felkeresi két férfi, és egy jól jövedelmező állást ajánlanak fel neki, amit Solomon el is fogad. Mulatni kezdenek, de az alkoholtól mámoros Solomon láncokkal a csuklóján ébred. Kiderül, hogy felültették, és valójában eladták Louisianába rabszolgának. A férfi eleinte próbálja a helyzetet tisztázni, de hamar rájön, hogy mindez reménytelen, és csak úgy tud életben maradni, ha elfogadja sorsát és türelmesen kivárja, hogy az élet egy lehetőséget adjon neki, amivel végül kilábalhat szörnyű helyzetéből.
A film egy igaz történet alapján készült. Solomon Northupot egy létező, szabad, fekete férfi volt Amerikában, akit elraboltak, majd eladtak. Valóban 12 évig volt kitéve, ezeknek a gyötrelmeknek, de végül megmenekült. Ez nem spoiler, szerintem a cím is beszédes. Ennek megfelelően, a film elképesztően hiteles! Nincsenek túljátszott jelenetek, vagy oda nem illőek. A 12 év rabszolgaság pontosan tudja, hogy miből mennyit kell mutatnia, hogy a film ne váljon erőtlenné és hiteltelenné. Az elképesztően erős drámaiságát végig meg tudja tartani, és percről percre, jelenetről jelenetre képes újra, és újra, és újra ledöbbenteni a nézőt! És amikor az emberben realizálódik, hogy mindez valójában megtörtént, sőt sokkal durvább dolgok is (az írni, olvasni tudó feketéket a déli államok kivégezték), és kényelmetlenül kezd feszengeni a székében, akkor van leginkább elemében a film. A kegyetlenségeket pedig elég korán elkezdik, mégsem veszíti el az erejét a film. Hogyan lehetséges mindez? A válasz: Steve McQueen.
Akárhogy is nézzük, McQueen korunk egyik legtehetségesebb rendezője, megkerülhetetlen pontja, a mai filmművészetnek. Pedig még csak három filmet dirigált. De már ennél a három produkciónál felfedezhetőek stílusjegyek, amik nagyon jellemzőek rá. Látszik, hogy hihetetlenül jó feszültség teremtő érzéke van. A gondolatait, nagyon emberközeli módon tudja átadni, érthetően, szájbarágás nélkül. Kedveli a hosszú, kitartott, vágatlan jeleneteket. Amikben sokszor semmi szöveg nincs. Mégis, akinek van szeme és minimális intelligenciája, az megérti és megérzi a jelenetek súlyát. És mindent kendőzetlenül tár elénk. Nincs finomkodás, megvezetés. Csak a nyers valóság és a kényelmetlen realizmus. Ha az kell, szétkorbácsolják valakinek a hátát premier plánban, vagy percekig mutatják valakinek a fuldoklását kötéllel a nyakában. Egy ilyen témát, csak is így lehet normálisan adaptálni. Steve McQuen ezeket bravúrosan oldja meg. Iszonyatosan profi módon össze van rakva ez a film. Még mielőtt valaki azt hinné, hogy McQueen saját perverziót éli ki azzal, hogy feketéket kínoz két órán keresztül, szeretném tisztázni a dolgot, hogy ez nagyon nincs így. Egyrészt egy elég intelligens, és emberbarát figurának tűnik az interjúk alapján, akinek fontos volt a téma. Másrészt meg fekete bőrű ő maga is.
A film képi világa páratlan! Gyönyörű tájképek vannak a filmben, és mindegyikből dől a déli államok jellegzetes hangulata. Szinte érezni a nap melegét, az illatokat és a verejték orrfacsaró bűzét! Elképesztően erős az operatőri munka, sokszor több percig nincsenek vágva a jelenetek. Ezt is nagyon kedveli a rendező. Öröm nézni ezeket. Iszonyatosan nagy meló lehetett összehozni mindezt. A jelmezek és díszletek mind-mind korhűek. Látszik a beleölt pénz, igyekezet és vérprofi hozzáértés. A brutális jelenetek pedig húsba vágóak. Embertelen látni, ahogyan megalázzák, kihasználják és kínozzák ezeket az embereket. De muszáj nézni, annyira profi a megvalósítás. A hangokkal sem volt probléma. Amikor valakinek a hátán csattan az ostor, az a lehető leghihetőbb módon hallható. A bogarak zümmögése is hangulatfokozó. A zenéről sajnos már nem tudok túl pozitívan nyilatkozni. Persze jó a zene. Amikor kell szomorú és szívfacsaró és minden, ami kell. De! A visszatérő fő motívum, az szinte egy az egyben ugyanaz, mint az Eredetben hallható, Time című szerzemény. Tudjátok mi ebben a legdurvább? Hogy mindkettőt Hans Zimmer készítette. Komolyan, eljutunk lassan odáig, hogy valaki a saját dalait másolja és bezsebel érte egy rakás díjat és jelölést? Nem értem. Esküszöm nem értem. Viszont azok a dalok, amiket a rabszolgák énekeltek munka közben, azok félelmetesen jók!
Chiwetel Ejiofor (na, ez már név!), mint főszereplő egyszerűen mesés! Elképesztő, hogy mennyire elkapta a figuráját. Az arcjátéka félelmetes és végig hiteles. Egyszer nem esik ki a szerepéből, és olyan beleéléssel kelti életre Solomont, hogy ehhez hasonlót tényleg csak a legnagyobbak tudnak. Nem hinném, hogy láttam már valahol, de ezen túl odafigyelek rá, megérdemelte az Oscar jelölést és a díjat is megérdemelte volna! Az kifejezetten tetszett, hogy Solomon nem egy töketlen áldozat, aki némán tűri a megaláztatást és igazságtalanságot. Többször is ellenáll „gazdáinak” és nem hunyászkodik meg, de mindig pont annyira, hogy ne legyen belőle nagyobb probléma.
A film másik nagyágyúja Michael Fassbender! Láttatok már elmebeteg, gusztustalan, rosszindulatú gonosz karaktert? Akinek a tíz méteres közelében nem tartózkodnátok, annyira visszataszítóan viselkedik? Igen? Na, akkor szorozzátok meg kettővel, és megkapjátok Fassbender figuráját! Ő játssza az ültetvény gazdáját, ahová Solomon időközben kerül. És nem egyszerűen rasszista, hanem konkrétan bolond! Van egy jelenet, amiben tönkre megy a termése (itt érdemes figyelni Fassbender szemét és arcát, látni a totál elborult megszállottságot), és elkezd átkozódni, hogy ezt a fekete munkások hozták rá, majd ész nélkül belovagol a földre és ordítva elkezdi korbácsolni az embereket. Ez csak egy, a sok hasonló megmozdulása közül. Fassbender pedig irgalmatlan jó ebben a szerepben! Korunk egyik legnagyobb színésze ez az ember, nem véletlenül szúrta ki magának McQueen, és már a harmadik közös filmjüket forgatták le ezzel együtt. Ő is megérdemelte a jelölést.
Aki viszont nem érdemelte meg a jelölést sem, az Lupita Nyong'o. Aki a díjat is megkapta! De, hogy miért? Komolyan, ezt a nőt a filmben felváltva megverik és megerőszakolják és ennyi. Az alakítása hiteles, de semmiben sem kiemelkedő. Nagyon nem jó helyre ment ez a díj, de ahogy elnézem a versenytársait, és az azokról hallott véleményeket, elé siralmas mezőny volt, legjobb női mellékszereplő kategóriában.
A filmben egy apró, de fontos szerepben feltűnik még Paul Giamatti is, aki mint mindig, most is baromi jó! Fassbender feleségét játszó Sarah Paulson is igen erős volt, tökéletes kiegészítette hibbant hites urát.
Aki miatt viszont vérzik a szívem, az Benedict Cumberbatch. Imádom ezt az embert! A 40 év körüli színészek, egyik legkiemelkedőbb alakja. Minden megmozdulása, mimikája, gesztusa remek, a hangja pedig olyan karakteres, hogy férfiak milliói zokognak, amikor meghallják ezt a recés baritont! A legszimpatikusabb karaktert kapta meg (már amennyire egy rabszolgatartó lehet az), viszonylag jól bánik a rabszolgákkal, és látszik rajta, hogy annyira ő sem élvezi ezt a helyzetet. Remekül kelti életre a figurát, de annyira marginális a szerepe, hogy az bántó! Nagyon keveset van a filmben, pont azért, hogy érzékeltessék, hogy rabszolgatartók között is van különbség, és nem mindegyik egy megátalkodott, pszichopata véglény. Érthető, de nem örültem neki. Sherlockból sosem elég.
A filmben feltűnik még Brad Pitt is, aki a film egyik producere is volt és nem volt rest, a felszabadító, segítő ember szerepét magára kiosztani. Amihez azért pofa kell, de ha valaki ezt megteheti, akkor az Brad Pitt, bírom ezt a fazont. Jó volt, de semmi extra.
Sokat dicsértem a filmet, mert megérdemli, viszont voltak dolgok, amik zavartak. Egyrészt az idő. Nem, nem a film hosszával volt a bajom, mert ez a több mint két óra, egyáltalán nem hatot hosszúnak, meg volt töltve tartalommal. Ezzel a 12 évvel van bajom. Egyáltalán nem érezni, az idő múlását a filmben. Nem érződik az, hogy itt tizenkettő kínnal, és gyötrelemmel eltelt évet láthatunk. Egyáltalán nem. Nem írják ki, hogy eltel x év, bár ennyire szájbarágósan nem is kellene utalni rá. De valahogy mégis. Ide-oda sodorja a sors főhősünket, de az idő múlását nem tudták bemutatni. Pedig egyszerűen meglehetett volna oldani. Ha látnánk, hogy Solomon öregszik vagy valami. 12 év meglátszik egy emberen. Ha jól tartja magát, akkor is. Viszont, ha azt rabszolgaságban tölti, még inkább. Szóval senki ne mesélje be azt nekem, hogy mindez nem viselte meg testileg is a főhőst. A film elején és a film végén ugyanúgy néz ki Solomon, maximum a háta sebes és ennyi. Valahogy ezt kifelejtették. Kárt érte, így nem lett tökéletes az összhatás.
A 12 év rabszolgaság, egy igazi mestermű! Becsúszott néhány hiba, ami miatt úgy érzem, hogy nem adhatok rá maximum pontot, de annyi baj legyen. Fontos témát dolgoz fel, pokoli jól, remek színészekkel. Steve McQuuen és csapta teljesítményét illik megsüvegelni. A film megérdemelte az Oscar díjat. Szerintem ez egy olyan film, amit mindenkinek látnia kell, feltéve, ha bírja az ennyire kegyetlen témájú filmeket. Ami kendőzetlenül tár elénk, egy történelmi szégyenfoltot.
