The Hangover Part II. - Másnaposok 2
Előre látom, hogy ezért kapni fogok, de nekem tetszett. Látom az alapvető problémát a filmmel, de mégsem tudom utálni. Történetileg teljesen ugyan az, mint az első, ezért sokaknak csalódás volt. Én ezt elfogadtam és túltettem magam rajta, így tudtam nevetni a poénokon. Tény, hogy nem olyan jó, mint az első és az újdonság ereje sincs meg, pont mint a Taken 2-nél, de ha önálló filmként nézzük, akkor megállja a helyét. (Zárójelben, az első története se nagy újdonság, mert a Hé haver, hol a kocsim? is hasonló szituban játszódik.) A farkasfalka ezúttal Bangkokban tombolt és egy hamarosan rokon gyereket keresnek az óriási városban. Annyiszor nem nézős, mint az előzménye, de egyszer, kétszer így is jó szórakozást nyújt. Egyszer el tudom fogadni, hogy ilyen folytatást kap, de a 2013-ban érkező harmadik résznél már nem leszek ilyen elnéző. Bár az eddigi infók alapján most tényleg kicsit mást kapunk a készítőktől. Az biztos, hogy ott leszek a moziban, amikor kiderül. 8/10, de nem olyan erős nyolcas mint az elsőé.