IMDb
Man of Steel - Az acélember
Visszatértem és rögtön egy blockbusterről írok nektek. Igazán sosem szerettem Supermant, szerintem túl erős és valamilyen szinten nevetséges is a piros-kék ruhájában, de a filmmel nem ez volt az igazi bajom. Sőt egészen jól nyúltak a sztorihoz. Egészen a születéstől kezdve követjük nyomon Kal-Elt ezzel együtt el is töltünk egy fél órát a Kryptonon. Ezzel kicsit jobban megismerjük a karaktert, amit utána is szépen építgetnek a Smallvilleben töltött perekkel. Továbbá tetszett az is, hogy egy Supermanhez méltó ellenfél jött, nem pedig emberi. A valódi gyenge pontját nem is ismertük meg még, ezt a későbbiekre tartogatják. Ezek nagyon bejöttek még a ruhája is tetszett, nem a nevetséges kategória, a mi trendeknek megfelelő. Akkor jöhetnek a gyenge eresztések. A 3D annyira felesleges volt, hogy nem tudom szavakba önteni. Hosszú filmeknél mindig nyűg, de itt konkrétan SEMMIT nem adott az élményhez. Az akció nagyon fasza, de amikor mér negyedszer jön az ugyan olyan bunyó, akkor már nem tudtam élvezni, inkább az unalom volt ami elöntött. Kisebb logikai hibák is feltűntek, meg néhány idegesítő apróság is. A befejezés meg ebben a formában szerintem vicces. Nagyon nagy spoiler lenne ha leírnám miért, de ha érdekel valakit, akkor szóljon és megírom valahova. Nem rossz összességében, a rajongóknak tetszeni fog és a visszajelzések is pozitívak, de engem nem hatott meg igazán a dolog. Kíváncsian várom, hogy a DC mit kezd most, hogy sikeres az első lépés a Justice Leage felé vezető úton. 6/10