Drive
Tavalyi év gyenge felhozatalából a kiemelkedő darabok közé tartozik a Drive. A történetét már nagyon sokszor feldolgozták, de ez valahogy más, valahogy életszerűbb. Egyik főszereplőnek sincsen neve, ami kicsit elidegenítő volt számomra. A főszereplőnk éjjelente banditákat fuvaroz, nappal pedig egy autószerelő műhelyben bütyköl. 408-ban lakó szomszéd lány férjének segít kikeveredni egy balhéból, ami nem éppen úgy sül el, ahogy tervezték. Mondtam, hogy nagyon sokszor látott sztoriról van szó. Ugyanakkor Ryan Gosling pszichopata tekintete mögött tényleg egy pszichopatát láthatunk a vásznon. Amit még tudni kell, hogy elég keveset beszélnek és sokszor kitartják a jeleneteket, de egy nézés többet ér ezer szónál. A film amúgy magában véve egészen stílusos. Az éjszakai autós jelenetek színvilága nekem nagyon tetszik és a '80-as évek beli zene is a legtöbb jelenetben passzol. Vannak durva, véres jelenetek, de egy pszichopatától mit várunk? Valószínű ezért nem került az Oscar-díjkiosztó közelébe, pedig korábban is volt már ilyenre példa. De ezen már túltettem magam. Ha tudtam volna tavaly, amikor először láttam, hogy olyan gyenge filmes év lesz, akkor többet adtam volna a Drive-nak, így "csak" 8/10.