Ma már keveseknek mond bármit is a Sin név, és ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az említett játék korszakalkotónak és játéktörténelmi jelentőségűnek sem volt nevezhető. Az 1998-as FPS tulajdonképpen csak azért maradt meg az emberek emlékezetében, mert botrányos és vállalhatatlan állapotban került a boltokba. A játékban nem volt hang, az egyik főellenfél konkrétan meg sem mozdult, voltak olyan pályák, amiket szimplán nem lehetett végigvinni, mert nem voltak befejezve (!), ráadásul 2-3 perces töltési idők is jelentkezhettek a fejezetek között. Mivel akkoriban nemhogy széles sáv, de internet se nagyon volt, ezért a hibákat orvosló patch beszerzése nem volt egyszerű: az első, monumentális, 31 megabyte-os javítás letöltése akkoriban majdnem egy havi adatforgalomnak felelt meg. Aki azt hitte, hogy ezt nem lehet fokozni, az nyolc évvel később jegyet válthatott a folytatásra is, ami újraértelmezte az ipari katasztrófa kifejezést. Technikai szempontból közel sem volt olyan borzalmas, mint elődje, sőt, epizodikus formátuma tulajdonképpen előremutató volt, csak épp sosem lett befejezve. Az első rész költségét ugyan még vissza tudta termelni a játék, de annyi pénzt már nem hozott a konyhára, hogy a történet folytatása is elkészüljön, így a kiadást követően a Ritual Entertainment csődbe ment, a vásárlók pedig hoppon maradtak. Lehet, hogy pont ugyanez a sors vár majd az X Rebirthre, és a mögötte álló német Egosoftra is…
KESERÉDES ÚJJÁSZÜLETÉS
Aki olvasta a 2013/09-es számban közölt bemutatónkat, az tudja, hogy tényleg lelkesedve vártuk az Egosoft legújabb játékát, és az előzetes információk és videók alapján még azt is meg mertük kockáztatni, hogy a fejlesztők legújabb űrszimulátora az idei év egyik legütősebb és legszórakoztatóbb alkotása lehet. A cím azt sejtette, hogy ez tényleg újjászületés lesz, és első pillantásra úgy tűnt, hogy meg is valósult, amiben reménykedtünk. A telepítést követően örömmel nyugtáztuk, hogy eltűntek az otromba menük, a galaxis felfedezte a színeket, és a játék azt a benyomást keltette, hogy még a nagy galaktikus semmit is sikerült megtölteni élettel. Mindez azonban csak tükör és füst: sok minden változott a programban a legutóbbi rész óta, de szinte semmi sem az előnyére. Mielőtt viszont belemásznánk a részletekbe, szögezzük le: a Rebirth nem működik. Hiába készült hét éven keresztül (az Egosoft állítása szerint), még mindig nincs befejezve.
Az ugyanis egész egyszerűen abnormális, hogy már az első, a kereskedést bemutató oktatóküldetés is úgy meg tud akadni, hogy vagy egy korábbi mentést kell hozzá visszatölteni, vagy magát a fájlt kell rajongói útmutatások alapján átszerkeszteni, kitörölve bizonyos bejegyzéseket, reménykedve, hogy most már jó lesz. És ha be is válik a buherálás, akkor jön a következő misszió, ami szintén megakad, ismét valami teljesen értelmezhetetlen okból. Az X-sorozat eddig sem a hibátlan és zökkenőmentes tálalásról volt híres, de amit a Rebirth nyújt, ráadásul 50 euróért, az nyílt színi lopás.
A MÁTRIXBA ZÁRVA
Ahogy azt már pedzegettük, a játék komoly átalakuláson esett át, ám nem pozitív értelemben. Nyoma sincs például annak a szabadságnak, amit a korábbi részek nyújtottak, mikor tényleg lehetett kereskedőként, kalózként vagy világmegmentő hősként is boldogulni. Az új, az utolsó epizód után évtizedekkel játszódó történet szerint a térkapuk rendszere összeomlott, és az emberiség (na meg az ismert idegen fajok) kénytelen volt úgynevezett űrhajó-országutakra áttérni, amik a szektorokra osztott galaxisokat kötik össze. Azonban az egyszerű bányászcégből egy rendőrállam vezetőjévé felnövő Plutarch vállalat mellett nem könnyű az élet, és a Rebirth sztorijának elején ki is tör egy komolyabb konfliktus a frakciók között, amit csak tetéz egy addig inaktív kapu feltámadása, ahonnét elkezdenek kiözönleni a rosszindulatú űrkalózok.
A klisés felütés ellenére a Rebirth kevés erősségeinek egyike pont a történet. Újdonságot, meglepetést nem tartogat, viszont ügyesen kihasználja a játék döbbenetesen szép, részegítően hangulatos világát. Szó sincs arról, hogy ez lenne az eddigi legnagyobb X-világ, sőt, valójában alig pár szektorból áll, amik között utazgatni igazi rémálom. Mivel csak az említett országutakat lehet használni, ezért lényegében az egész Rebirth-univerzum egy hatalmas, teljesen lineáris csőhálózat, ahol csak úgy lehet A-ból F-be eljutni, ha közben a B-C-D-E régiókat is meglátogatod. Ez azért is probléma, mert nincs teleportáció és nincs autopilóta sem: mindig, mindenhova kézzel kell elnavigálni (a fenti képletet követve), ami már az első két óra után bosszantó, és kizárólag az időhúzás céljából alkalmazott nehezítéssé alakul át.
Nem segít ebben az sem, hogy a menükkel való leszámolás nemhogy nem egyszerűsítette a navigálást, de felfoghatatlan mélységekbe taszította azt. Van ugyan egy, az egész galaxist megmutató térképszerűség, ahol az egyes szektorokat és az összekötő alagutak hálózatát is meg lehet nézni, de nem lehet benagyítani, és minden réteg egy külön almenübe van rejtve. És nemcsak ez, de minden más is: ha például rádión keresztül kellene megtudni valakitől, hogy mondjuk hol a legközelebbi droidkereskedő, ahhoz legalább hat réteg mélyre (!) kell ásni... miért is? Azért, hogy kontrollerrel is működjön az egész! A kezdeményezés alapból dicsérendő lenne, hiszen a Rebirth az első X-epizód, ahol nem kell egy harmadik kart növeszteni minden gyorsgombhoz, ennek viszont az az ára, hogy minden feleslegesen el van rejtve, méghozzá egy lomha, logikátlan, a játékost tiszta szívből gyűlölő menürendszerben – pont úgy, mint évtizedekkel ezelőtt. Most viszont 2013-at írunk.
Az aktuális dátumról az Egosoftot sajnos senki nem értesítette, így fordulhatott elő, hogy a másik nagy újításra, a galaxist benépesítő NPC-kkel való találkozásra egyszerűen nem lehet szót találni. A nem játékos karakterekből úgy négy variáció van, ezek mindegyike annyira ronda és annyira kidolgozatlan, mintha egy 13 éves, a 3D modellezéssel még csak most ismerkedő kissrác rakta volna össze őket, és ehhez még jön a szinkron, ami pont annyira csapnivaló, mintha az említett lurkó hozzátartozói mondták volna fel. És a kommunikációt sajnos nem lehet elkerülni, mert most már csak és kizárólag az NPC-ken keresztül lehet a legtöbb kereskedelmi tevékenységet lebonyolítani – ember legyen a talpán, aki képes észben tartani, hogy ki, hol és mit árul, még ha ezt a játék valamennyire vezeti is. A rendszer átláthatatlan, kaotikus, teljesen felesleges, és szembe megy mindennel, amiről az X valaha is szólt, pont azt ölve meg, aminek tulajdonképpen a központi tevékenységnek kellene lennie: a kereskedést. A Rebirth az első olyan X-játék, ahol egész egyszerűen semmit nem lehet rendesen és hatékonyan végezni, már csak azért sem, mert a befejezetlen és nem működő missziók, illetve játékelemmodulok folyamatosan szabotálnak ebben. Ott van például az első hajófejlesztős küldetés, ahol ha nagy nehezen sikerül is megtalálni az adott terméket áruló kereskedőt, akkor őt elérve egész egyszerűen nem működik a vásárlómenü, hiába látható az adott termék, hiába van elég pénz – és ez csak egyetlen küldetés, ráadásul a játék legelején. Van vagy száz másik is, ahol mindig valami más okból akad meg a továbbjutás.
KELL EGY HŐS
Habár lehetne mentegetni a Rebirthöt, hogy idővel az érkező foltok majd rendbe szedik a küldetéseket, szinte biztos, hogy a programhibák kipucolása a játékélményen nem fog javítani. Az új X hiába néz ki fantasztikusan jól, hiába garantálható, hogy egy jó fél éven belül nem lesz ennyi bug és bosszúság, maga a keret nem fog változik. Egyszerűen semmi élvezet nincs az ezerszer látott rendszerek közti futkározásban és a világ legocsmányabb szereplőinek hajkurászásában az egyetlen sémára épülő, ezért mindig ugyanúgy kinéző űrállomásokon. Értelmetlen kereskedni egy olyan világban, ami egyértelműen alkalmatlan erre, és képtelenség élvezni a sztorit olyan dialógusok és szereplők kíséretében, amelyek még egy rajongói modban is kínosnak tűnnének. És ha ez még nem lenne elég, akkor kifejezetten lélekölő minden küldetés alkalmával órákig túrni a fórumokat, kutatva azon megoldások és ötleteket után, melyek tovább tudnak lendíteni a hibákon. Végezetül kifejezetten frusztráló elviselni a korlátozott lehetőségeket, hiszen már nem lehet hatalmas csatahajókat vezetni, csak megvásárolni, és a helyükre rakott drónokat irányítani olyan, mintha Lamborghini helyett egy matchbox lenne a jutalom.
Félreértés ne essék, egyáltalán nem az a baj, hogy a Rebirth nem hasonlít a korábbi részekre: nem kell, hogy ugyanolyan legyen, de legalább működjön. Az Egosoft alkotása viszont maga az őskáosz, amiben egyébként tehetséges fejlesztők egy teljesen átgondolatlan és egyáltalán nem működő dizájn keretei közé szorítottak valamit, ami egyértelműen nem oda való. Az X Rebirth egy befejezetlen és méregdrága középső ujj egy remek sorozat rajongóinak, és azoknak az érdeklődőknek, akik azt hitték, ezzel végre ismét beléphet a köztudatba az űrhajós játékok műfaja. Belépett, csak épp darabokban, ami egy űrhajó esetében nem a legideálisabb állapot.
