War for the Overworld teszt

Nincs azzal semmi baj, ha egy átmenetileg kreativitás- és fantáziahiányban szenvedő fejlesztőcsapat úgy dönt, hogy készülőfélben lévő művéhez innen-onnan átemel korábban már bevált elemeket – a tetemes rajongócsoportot magához vonzó Minecraft közkedveltsége óta például számos játékban bukkan fel színesítő elemként a barkácsolás lehetősége. Amennyiben sikerül némi újdonságot is hozzáadni a „kölcsönvett” ötletekhez, az egyszeri játékos hajlandó lehet szemet hunyni az enyhe déjà vu érzés felett. Ha viszont egy első játékát piacra dobó társaság azzal próbálja magára irányítani a figyelmet, hogy egy régebbi, kultikus státusznak örvendő alkotást emel át a jelenbe, s teszi ezt az eredetiségre törekvés teljes hiányával, hibáktól hemzsegően és őshöz abszolút méltatlan formában, akkor afelett nemhogy nem tudunk szemet hunyni, de sokkal inkább felhúzott szemöldökkel és összeráncolt homlokkal tesszük fel jogosan a kérdést: nem fog ez a próbálkozás visszafelé elsülni? 

EGY ÚR A POKOLBAN IS ÚR

A Dungeon Keeper mai igényekhez és elvárásokhoz igazítása önmagában persze remek ötlet, hiszen hiába telt el majdhogynem két évtized a Bullfrog klasszikusának megjelenése óta, mind a mai napig sokan építgetik és népesítik be földalatti birodalmukat mindenféle pokoli kreatúrákkal, „akik” aztán az utolsó bűzös leheletükig védelmezik a labirintus szívét a visszataszító, rémes és ijesztő betolakodóktól – a fényes páncélú nemes lovagoktól. Az alapvetően valós idejű stratégiai alapokra épülő széria leginkább azzal vívott ki magának népszerűséget, hogy az addig megszokott jóságos uralkodó helyett az alattvalói kínzásában örömét lelő sötét lelkű vezér szerepében irányíthattuk koszos kis kazamatánk mindennapjait.

A beszédes nevű Subterranean Games tagjai alighanem rengeteg éjszakát töltöttek annak idején az alvilági lények menedzselésével, hiszen alkotásuknak minden egyes vonása már ismerős lehet korábbról. Feladatunk ezúttal sem lesz egyéb, mint hogy a kibányászott aranyból újabb és újabb épületeket emeljünk, melyekben a túlvilági kapukon keresztül érkező démoni teremtményeinket szállásolhatjuk el, majd a megfelelő számú és az ellenféllel szemben kellő túlerővel bíró seregünkkel egyeduralmat vívjunk ki.

Tartományunk szívét képezi a Mag, melynek védelmezése minden egyes szörnyszülöttnek alapvető kötelessége, hiszen elpusztulása egyet jelent bukásunkkal. A környező földből nyert sárgán csillogó nemesfémet egyrészt haderőnk fenntartására, másrészt a számukra elengedhetetlen termek megépítésére fordíthatjuk. Infernális kreatúráinknak nincsenek ugyan túlzottan magas igényeik, ám egy hálószobára és élelemre mindenképpen szükségük van, továbbá szívesen töltik idejüket az érdeklődésüknek megfelelő helyiségben: a harcos szorgalmasan gyakorolja a kardforgatást a barakk próbababáján, csuhás papjaink az oltár előtt mormolják okkult igéiket, míg kínzómestereink gúnyos kacajjal vetik kínpadra áldozataikat.

Életük azonban korántsem békés és idilli, mert folyamatosan bukkannak fel holmi dicső kalandvágyó lovagok, vidám törpék, szerencse- és aranyvadászok – e szánalmas lények pedig sokkal jobban teszik, ha távol maradnak tőlünk, csata esetén ugyanis egy emberként (élőhalottként) állíthatjuk csatasorba alattvalóinkat. Az ütközetek során némi manaköltség fejében különféle varázslatokkal támogathatjuk katonáinkat: begyógyíthatjuk sebeiket, fokozhatjuk harci képességeiket, vagy akár villámot szórhatunk a legyengült ellenségre, emellett számos főzet is rendelkezésünkre áll a siker eléréséhez.

Népünk biztonságát növelhetjük továbbá egy-egy szűkebb folyosón ügyesen elhelyezett csapdával, melyek alaposan meglephetik a gyanútlanul arra masírozó sereget. Egy jól lezárt ajtó vagy vasrács például kellő ideig feltarthatja a rohamozókat, míg a védelem megérkezik, vagy míg a kapu mögött lerakott ágyú végleg visszaszorítja őket oda, ahonnan jöttek.

POKOLBÉLI KEVÉSBÉ VÍG NAPJAIM

A soha el nem készült Dungeon Keeper 3 alcímét „kölcsönvevő” War for the Overworld eleinte mindössze egy maroknyi lelkes rajongó hobbiprojektjének indult, azonban a Kickstarter áldásos segítségének köszönhetően néhány hónap alatt egy komoly(abb) fejlesztéssé nőtte ki magát, ráadásul maga Peter Molyneux, a Bullfrog ősatyja is a játék mögé állt néhány buzdító szóval. Ennek ellenére a tavalyi évben mobilokra megjelent változat után immár másodszor fognak csalódni azok, akik a klasszikus őssel szeretnének mai köntösben játszani, a brit fejlesztők műve ugyanis igencsak félkész állapotban látott napvilágot. Ennek egyik legszembeötlőbb jele akkor bukkan elő, amikor az amúgy meglehetősen unalmas kampány végigjátszása után többszemélyes módban is összemérnénk valakivel az erőnket: ebben az esetben közlik velünk a készítők, hogy ez a lehetőség még fejlesztés alatt van, kérik szíves türelmünket és megértésünket – emiatt internetes szervert sem igen találni. Hasonló a helyzet, amennyiben a túlélőmódot választjuk, az ugyanis egyelőre csupán prototípus állapotban létezik, és majd valamikor az év folyamán válik teljes mértékben elérhetővé. A hadjárat mellett tehát maradnak a skirmish- és sandbox összecsapások, melyek már többé-kevésbé rendelkezésre állnak, azonban számos ok van még, mely távol tarthatja a sötét lelkű hadurat a játéktól.

Meglehetősen toleránsnak kell lenni ugyanis ahhoz, hogy ezt a korszerűtlen látványvilágot bárki is elfogadhatónak tartsa egy teljes áron piacra került alkotástól. Az eredetileg használni kívánt Unreal motort végül a szerényebb képességű Unity váltotta fel, és sajnálatos módon igencsak keveset sikerült kihozni belőle. Bestiáink animációja és kinézete meglehetősen szegényes, ráadásul rendszeresen belenyúlnak a falakba vagy éppen egymásba, és ugyan színpompás látványt nem lehet elvárni egy föld alatt játszódó anyagtól, mindazonáltal a monoton összképet fel lehetett volna dobni a falak és a padló díszítésével, továbbá egy-két átvezető videóval és zenei aláfestéssel.

 A mesterséges intelligencia szintén nem tartozik az erősségek közé, egységeink hajlamosak ész, sőt bármiféle túlélési ösztön nélkül össze-vissza mászkálni, és bátran belefutnak a csapdákba, vagy éppenséggel meghátrálnak egy gyengébb sereg elől is.

A készítők javára legyen mondva, hogy nyitott fülekkel hallgatják meg a hozzájuk érkező panaszokat és javaslatokat, minek következtében már közel két tucat (!) javítás érkezett, melyek többek között a meglehetősen ingatag lábon álló stabilitást is orvosolni igyekeznek, azonban továbbra sem lehet gyorsbillentyűket használni, és a gépigény is irreálisan magas. Ami azonban kétségkívül a War for the Overworld erényei közé tartozik, az a fekete és cinikus humor, narrátorunk ugyanis folyamatosan tanácsokkal lát el minket a maga sajátos stílusában: türelmetlenkedik, ha percek óta nem csinálunk semmit, vagy megjegyzi, hogy az egyik lényünk szerint ideje volna zoknit váltanunk. Jelenlegi állapotában mindenesetre a játék csupán félig van kész, az érdeklődők jobban teszik, ha kivárják a végleges (és addigra jó eséllyel olcsóbb) változatot. Ez így ugyanis egyelőre kevés.