Nem kis fába vágta fejszéjét, vagyis inkább kardját a Tunic Team (amely mögött egyszem fejlesztő, név szerint Andrew Shouldice, és néhány kreatív munkatárs áll), amikor alkotói úgy döntöttek, hogy készítenek egy, leginkább a Zelda-játékok által inspirált, ügyességre és felfedezésre épülő kalandjátékot. Nem titok, hogy az elkészült alkotás eredetileg a Secret Legend címet kapta volna, viszont minden mást hatalmas, sőt még annál is nagyobb rejtélyek öveznek. Megéri vajon belevágni mindezek felfedezésébe?
Oly’ sok tennivaló, és oly’ kevés tudnivaló
Történetünk főszereplője egy aranyos kicsi róka, akivel minden előzmény nélkül, egy igazán érdekes világban találkozunk. Nincsen bevezető videó, sem bármilyen magyarázat, mese vagy információ, mindenben teljes mértékben magunkra, a gondolatainkra és az ötleteinkre vagyunk utalva. Nem tudjuk, hogy mit vagy kit keresünk, és miért, csak sodródunk a történésekkel, próbálunk harcolni, túlélni, és elérni A-ból B-be. A játék igazi pikantériáját, és az elveszettség érzését viszont nem is kimondottan ezek alkotják, hanem az összegyűjtendő manuálok és az út közben olvasható szövegek, ugyanis szinte minden teljesen ákombákom betűkkel van írva. Mindig, amikor már azt hinnénk, hogy sínen vagyunk és okosabbak lettünk valamivel, végül csak értetlenül bámuljuk a legújabb felfedezett kriszkrakszot. Ugyanakkor az illusztrációk egy kis (vagy sok) gondolkodással végül értelmezhetőek, némelyikhez pedig még emberi nyelven lévő feliratot is kapunk (akár magyarul is!). A bejárható terület hatalmas, titok, felfedezni- és megismerni való tehát bőven akad, ahogyan legyőzendő ellenfél is, így unatkozni egy ideig biztosan nem fogunk.
Kis róka, nagy kaland
Az alap koncepcióra tehát sok panaszunk nem lehet, aki szeret kalandozni és felfedezni, az biztosan remekül fog szórakozni. Az egész játékból sugárzik egy nagyon kellemes retró hangulat, gondolok itt a kézikönyv rajzainak és eseményeinek megfejtésére, és a már fentebb is említett titkok és rejtett teljesítmények megtalálására. Az ezekre való rácsodálkozások visszahozhatják sokak gyermekkori játékos emlékeit.
De nemcsak a kalandorok, hanem a soulslike műfaj kedvelői is megtalálhatják benne a számításaikat, mert senkit ne zavarjon meg az aranyos, már-már szinte gyerekes dizájn, ez a játék néhol bizony igen nehéz, és minél tovább haladunk, annál nehezebb lesz. Ezt pedig az izometrikus nézet rengetegszer csak tetézi, és a harcokat sokszor az ellenségekre való lockolás sem túlzottan könnyíti meg. Habár összességében jól sikerült a harcrendszer, és nem lehet rá különösebb panasz, nekem mégis ez volt a legnagyobb negatívum az egész játékban. Rengetegszer úgy éreztem, hogy az ellenfeleimhez képest nagyon lomha vagyok és koordinálatlan, főleg, ha azok a levegőből támadtak. Aggodalomra azonban semmi ok, szerencsére helyet kapott egy „kudarcmentes” mód is (vagyis, hogy nem tudunk meghalni), valamint azt is be tudjuk állítani, hogy végtelen staminával rendelkezzünk, így maximum csak a manára és a fogyóeszközökre kell odafigyelnünk.
A játék két befejezéssel rendelkezik, de rendesen fel kell kötni azt a bizonyos nadrágot, ha a cselekményt teljes egészében meg szeretnénk érteni. A kezdeti bájos tájakról hamar áttérünk a sötét és kimondottan zord helyszínekre, miközben csak kapkodjuk a fejünket, hogy mégis miért, és mi történhetett. A látvány mellett a zenékre sem lehet panasz, végig nagyon erős és hangulatos dallamok csendülnek fel. Összességében a Tunic egy igen kellemes meglepetés, ami szórakoztató kikapcsolódást nyújthat a nosztalgiázni vágyó kalandorokon át a kemény soulslike rajongókig bárkinek, aki egy különleges indie játékélményre vágyik. Türelem és kíváncsiság azonban kelleni fog hozzá.
