Ha jól sejtem, senkinek sem kell bemutatnom a Transformers világát. Ugyan húsz évvel ezelőtt volt annyira felkapott a kiskölkök körében, hogy egy pillanat alatt tudták áthajtogatni Optimus Prime-ot mindenféle autóvá, meg repülővé, vagy automata tojásfőzővé (bár az utóbbiban nem vagyok biztos, csak a reklámokat láttam anno). A lényeg az, hogy a Hasbro gondolt egyet és megcsinálták a filmet cirka 150 tehenescsoki összegéért (dollárban) és Michael Bay rendezésében kreáltak egy olyan filmet, amit kizárólag fiúk képesek megnézni (no meg néhány elvetemültebb lány, mint az alábbi képlet is mutatja), lévén óriási robotok gyepálják egymást egyfolytában.
Természetesen, ha van egy ekkora cím, akkor játék is lesz belőle iziben, melyről mindig tudni előre, hogy gagyi lesz és csak nyomokban okoz akkora örömöt, mint a mozgókép a moziban. Ezúttal is így van, bár biztos vagyok benne, hogy a nagyon jól sikerült (Blur Studios!) intro után mindenki azonnal elkezd izzadó tenyérrel matatni a billentyűzeten, további fincsi elemekért. A Traveller's Tales angol fejlesztőcsapat nem épp arról híres, hogy egyfolytában saját ötletekkel és franchiseokkal operálna, sokkal inkább biztos támasza a legnagyobb kiadóknak, mint stúdió, mely képes határidőre, adott (szerintük megfelelő) minőségben legyártani egy játékot. Ez különösen fontos a filmadaptációknál, lévén a film megjelenésével generált őrületet kell meglovagolni, így semmiképpen sem csúszhat a dolog. Így a Bionicle Heroes, Lego Star Wars és egyéb erős bevételt hozó (de korántsem jó) játékok után, ezúttal a Transformers: The Game kerül elő malaclopó kabátjuk alól, szerencsére más nem...
Játékdizájn, filmes módon
A játék maga semmiben sem különbözik a már fent beharangozott minőségtől. Ha valaha játszottatok már filmből készült játékkal, akkor tudjátok csukott szemmel is, hogy mire számítsatok. Jelen esetben ugyan legalább a robotok (Bumblebee, Prime, Jazz, StarScream, stb) iszonyatosan jól vannak lemodellezve, lévén a Dreamworks a fejlesztők rendelkezésére bocsátotta nem csak a robotátalakulások animációit (amikben azért itt-ott van egy-két turpisság, nem véletlenül pörögnek-forognak annyit), plusz a főhős és partnere Mikaela is kölcsönözte a hangját a játéknak, bár alig szólalnak meg. Tehát semmi másra nem szabad számítanotok, mint egy rövid, gyorsan végigjátszható játékra, ismertnek tűnő helyszínekkel, autentikus karakterekkel.
Mind Autobot, mind pedig Álca oldalon végigjátszható a játék, sőt, akármikor válthattok a történetben (külön save slotba mentve), hogy épp kivel szeretnétek folytatni. A missziók legtöbbször lótifutik, időre teljesítendők, A-ból B-be érkezősek és rombolás mértéket elérősek, a gonoszoknak már az első missziója megmutatja, mire is képesek a robotok a játékban, azaz a filmből jól ismert katonai bázisra érkező helikopteres Álca kell, hogy elpusztítsa az egész földi kompániát. Ezt vagy távolsági fegyvereivel (amik az összes robotnál annyit érnek, mintha vattacukorral dobálóznának), vagy buszokat-repülőket-nagyobb darab objektumokat hajigálva lehet megtenni, de a legjobb még mindig az, ha közel szaladva a céltárgyakhoz egyszerűen elkezditek térddel, vállal, ököllel és könyökkel zúzni, mert akkor esik szét minden a leghamarabb. Ami nem is csoda, hiszen, ha egy panelméretű robot odalépne a házatokhoz, lehet abból sem maradna túl sok minden.
Őszintén szólva nem hiszem, hogy bárkit is nagyon felizgatna a rombolás érzése, pár jobb effekten kívül igazából rém unalmas az egész. Picit GTA-szerűre van megcsinálva a játék, azaz egy minimapon mindig jelzi, merre is kell haladni a legközelebbi állomásig, ahol rendre kap a játékos egy picike videót, hogy mi is fog történni tulajdonképpen. Ezekért érdemes csak végigjátszani a játékot, bár messze nem olyan jól eltaláltak, mint az intro. Személy szerint úgy gondolom, hogy a legmegkapóbb az egész játékban a gyors engine, az összességében értékelhető látvány, no és az, hogy a középső egérgombra kattintva pillanatok alatt át lehet változni szuperszexi autóvá, vagy helikopterré, vagy éppen azzá, akit irányítok. A többi 36 felesleges körítés. Ráadásul a készítők úgy gondolták, hogy a mindenki által kimondottan rühellt és búvárszivattyú mértékig lesajnált időre menő pályákat mihamarabb be kell csempészni a játékmenetbe, így már a második küldetés során tépheti a haját szerencsétlen játékos, hogy miként is teljesítse jól az adott feladatot. Nem fincsi.
Króm illesztések, reccsenő acél
A grafika legalább jó, mint említettem, nyugodtan piccentsétek be a legmagasabb felbontást, amit elbír a monitorotok, sőt még pár élsimítás szintet is rágyüszmékelhettek, mert nem lesz vele gondja semelyik videokártyának és processzornak, mely az elmúlt 2 évben került a piacra. A zenék kifejezetten kellemesek, a hanghatások pedig átlagosabbak nem is lehetnének, de ez nem különösebben zavaró, hiszen jobbára ugyanazokból a sample CD-kből dolgozik az egész játék és filmipar tizenöt éve, úgyhogy ez nem róható fel komolyabb negatívumként.
Azok számára ajánlom csak a játékot, akik a moziból kijövet megnézték egy héten belül még egyszer a filmet (meg még kétszer), plusz mindenféle relikviákkal alszanak az ágyukban. Tehát csak akkor vegyétek meg a Transformerst, ha mindenképpen azzal telik az időtök a film bemutatója óta, hogy otthon megpróbáljátok rávenni a mosogatógépet, ugyan villantsa már elő a vízágyúit.
