Ha valamiben nem túl jók a Telltale Gamesnél dolgozó fiúk és lányok, akkor az a határidők pontos betartása. Már a Starved for Help című második epizód is jókora késéssel érkezett meg a gépeinkre, és a fejlesztők az augusztus közepére beígért Long Road Ahead megjelenését sem tudták tartani, lényegében csak két napon múlt, hogy a harmadik rész nem csúszott át szeptemberre. Igaz ugyan, hogy várakozni nem túl kellemes élmény, viszont nincs ezzel komoly baj, egészen addig, amíg olyan zseniális epizódokat kapunk kézhez, mint jelen tesztünk alanya.
Az eredeti nyomdokaiban
Aki olvasta a korábbi tesztjeinket a TWD első két részéről, az tudja, hogy tökéletesen meg vagyunk elégedve a sorozattal, hiszen a Telltale Games munkatársai nagyszerűen ráéreztek az eredeti képregény ízére, és úgy alkottak meg egy teljesen új történetet, hogy közben a végletekig hűek maradtak az alapanyag szellemiségéhez. A játék sztorija jól kidolgozott karakterekkel van benépesítve, és hiába játszódik a történet egy zombikkal telezsúfolt világban, a hangsúly nem az élőhalottakon van, hanem a köztük túlélni próbáló embereken. Konfliktusból, borzalomból, nehéz helyzetből eddig sem volt hiány, azonban a Long Road Ahead olyan cselekményt hozott össze, hogy azt még Robert Kirkman, a The Walking Dead képregények „véreskezű” írója is megirigyelhetné.
Lendületben
Aki azt gondolja, hogy a második rész farmos kalandjánál nyomasztóbbat nem lehet a képernyőre ültetni, az jobb, ha felköti a gatyáját, ugyanis a Long Road Ahead még az ott látottaknál is tovább megy. Habár hőseinknek ezúttal is szembe kell nézni a külső fenyegetésekkel (zombikkal és emberekkel egyaránt), a legnagyobb galibákat mégis a belső feszültségek generálják. A szereplőkön lassan-lassan eluralkodik a paranoia, halmozódik a feszültség, majd megkezdődik a vádaskodás, és egy ponton túl elkerülhetetlenné válik a tragédia. És amikor már azt hinnénk, hogy nem jöhet rosszabb, akkor érkezik még egy nem várt fordulat, az ember pedig csak bámulja a képernyőt, miközben a végtagjait elönti a libabőr.
Az eredeti The Walking Dead azért vált igazán népszerűvé, már-már kultikussá, mert soha nem bánt kesztyűs kézzel a hőseivel, az olvasók hamar megtanulták, hogy nincs értelme kötődni a karakterekhez, ugyanis bárkit, bármikor elragadhat a halál. Igaz ugyan, hogy a játékban is átélhettünk már mindenféle borzalmakat, viszont olyan messzire még egyszer sem merészkedtek a fejlesztők, mint a Long Road Aheadben. És ez jó, mert tényleg nem tudhatjuk, hogy mi történik majd a folytatásban, és végre itt is érződik, hogy senki nincs biztonságban – ennek köszönhető a briliáns hangulat, és a kétség, ami a játékos vállára nehezedik, hisz egy-egy döntésünktől az életben maradottak további sorsa függhet.
Nemcsak nézed
És nemcsak a hangulat van rendben, de úgy általában a játékmenet is. Hőseink végre elhagyják a Motelt, ismét kapunk új (ráadásul szépen kidolgozott) helyszíneket, új szereplőket, sőt, egy vonatot (!) is, továbbá a párbeszédek és gyors döntések mellett ezúttal befigyel egy kis akció is. A menedéket elözönlő banditák és zombik támadása ugyan messze nem egy Call of Duty, de a pezsgés jót tesz a programnak, akárcsak az epizód elejei „nyomozás”, és a már emlegetett tehervonat beindításának feladata. Hatalmas logikai fejtörőkre ugyan ezúttal sem kell számítani, de a rengeteg sokkoló pillanat közepette kifejezetten jó érzés, hogy végre van lehetőség szöszmötölni valamivel.
A Long Road Ahead tényleg az eddigi legjobb TWD epizód, de közel sem tökéletes, itt-ott azért megbicsaklott a fejlesztők keze. A játék elején például visszatérünk az első rész városába, ami még mindig irgalmatlanul ronda és kidolgozatlan, továbbá hiába erős a történet nagy része, a lendület az epizód végére visszaesik, a vasútállomásos kitérő inkább felesleges, mintsem izgalmas. Persze a végső értékelésből ez nem von le sokat, ráadásul a rész végén még egy cliffhangert is kapunk, így tűkön ülve várjuk a negyedik epizódot. Reméljük, hogy nem csúszik majd sokat.
