Nos igen, az a bizonyos „de”... A valóban csodás látványt nyújtó játékokban (a bevezetőben felsoroltakon kívül említtessék meg a szintén kiváló Edna & Harvey is) mindig volt valami, ami kicsit keserűvé tette a szánk ízét, és megakadályozta, hogy ezek az amúgy remek kalandok instant klasszikussá váljanak. Sajnos nem kivétel ez alól a Satinav sem, és hogy miért, azt megpróbálom kifejteni az alábbiakban.
Az elátkozott madárfogó
A játék (amelynek a címén kívül egyébként szinte semmi köze nincs a Németországban népszerű papír-ceruza szerepjátékhoz, 2010/08-as teljes játékunk, a Drakensang univerzumához) főhőse egy fiatal madarászinas Andergastból, aki nem a legjobb ómen alatt nőtt fel: gyerekkorában ugyanis jelen volt egy gonosz mágust megégetésénél, aki őt látva megjövendölte, hogy pusztulást hoz majdan a világra. Márpedig most sötét fellegek gyülekeznek a királyság felett; egyesek szerint a mágus él, sőt visszatért, hogy bosszút álljon. Az ifjú Geron mestere állítja: csak úgy akadályozható meg az apokalipszis, ha a srác keres egy tündért, és elviszi őt egy különös hárfához. Hősünk meg is találja az említett, Nuri nevű leányzót, és elkezdődik egy hosszú utazás, amelynek során számtalan helyre eljutunk, sok emberrel találkozunk, és a végén az is kiderül, igaz volt-e az egykori prófécia.
Szépnek megint szép, de...
Ahogy említettem, a Daedelic-játékok látványvilágára sok szavunk nem lehet, és nincs ez másképp most sem, sőt nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a Satinav az utóbbi idők egyik legszebb alkotása. A kézzel festett hátterek egészen káprázatosak, tökéletesen keltik életre ezt a kissé „darkos” fantasyvilágot. Sajnos a karakterekről, illetve azok mozgásáról már nem mondható el ugyanez, kissé élettelenek, ez főleg a beszélgetéseknél csúcsosodik ki, ahol közeliben látjuk az arcokat, és ezeken bizony nem sok érzelem tükröződik. Ennél is nagyobb gond, hogy a jellemük sem bomlik ki, ami főként a főszereplők esetében lesz zavaró a játék vége felé; nehéz így azonosulni a főhőssel, mindezt tovább rontja a rosszul megválasztott, nazális orgánum, amit bizony szokni kell. A szinkron amúgy sem a játék erőssége, túl sok a fölösleges ripacskodás, amatőr szövegmondás, ez pedig lépten-nyomon kizökkenti az embert a beleélésből.
Klasszikus átlagos
A mechanizmus sok meglepetést nem tartogat, klasszikus point and click címről van szó, amelyben leginkább tárgygyűjtögetés és -kombinálás van, sok beszélgetéssel, néhány (paradox módon kevéssé logikus) logikai puzzle társaságában. Miután egy adott szegmensben kevés helyszín van, és ezek is kicsik, némi türelemmel és ide-oda mászkálással, no meg az ott dekkoló NPC-k folytonos kérdezgetésével azért túl lehet jutni minden akadályon.
Ebbe a sablonos masszába azért sikerült némi fűszert csempészni a derék fejlesztőknek, két mágikus képesség formájában: Geron szét tud törni kisebb tárgyakat, Nuri pedig helyre tudja állítani a darabokban levőket, így ha nincs más ötleted, érdemes ezekkel is kísérletezni. És még valami: a játék meglehetősen szeszélyesen használja az egérgombokat, mert bár a bal az akció, a jobb a megvizsgálás, néha utóbbival tudsz felszedni cuccokat...
Mint mondottam, a mechanizmus átlagos, bár tündérországban egészen remek fejtörők várnak rád; kár, hogy ez a szakasz a kivétel, mert például az első harminc perc / egy óra meglehetősen döcögős, hogy ne mondjam, unalmas, ezen túljutva azért beindul a játék. Még valami: van egy csomó achievement is, amelyek közül nem egy megszerzése önmagában is kihívás, sőt minimum kétszer végig kell majd nyomnod a játékot, ha mindent ki akarsz pipálni, ami a kb. 10-12 órányi játékidőt nyilván kitolja (ennek hossza attól függ, mennyi segítséget veszel igénybe, mert az egyes képernyőkön az összes interaktív pontot megtalálni sem egyszerű dolog).
Talán karácsonyra
A Chains of Satinav véleményem szerint egy újabb kihagyott ziccer a Daedalictől. A műfaj szerelmeseinek mindenesetre ajánlható, de csak egy nagyobb leárazás alkalmával, a 30 eurós árat én sokallom érte – ha mindenképp kalandjátékra fáj a fogad, és már megvan a Resistance, a túloldallal tesztelt Deponiával sokkal jobban jársz.
